Fodros kocka: Halburgert, Halburgból

fodroskocka

Szombaton néha kimentünk a piacra. Nem volt közel a piac, busszal kellett menni, aztán hajóval is. Szerettük azt a piacot, mert színes volt, az emberek hangosan beszélgettek egymással a paprikáról, a pénzről és a többi pé betűs dologról.

A piacszombat fénypontja pedig a hamburger volt. Beálltunk a hamburgeres bódéhoz a sorba, és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Kedves és dolgos lányok alkották a bódé személyzetét. Volt abban a hamburgerben a húspogácsán kívül salátalevél, hagyma- és paradicsomkarikák, talán mustár, ketchup, semmi más. Jól összekentük magunkat, mire megettük, de örültünk, mert tudtuk, hogy a hamburger nemcsak étel, de láthatatlan kapocs is, köztünk és egy olyan világ közt, amelyhez tartozni szeretnénk. 

Aztán teltek az évek, nem kerestük a hamburgert, mígnem népszerű lett ismét az utcai étkezés, vagyis a street food divatjával. Mindemellett szerencsére a komolyabb börgerezők már nem kárhoztatják a vendégeiket utcán evésre. Be lehet ülni, meg lehet rendelni a kedvenc börgert, és hoznak hozzá sült krumplit is, ilyen kis olajsütős lecsepegtető madárkalitkában. Ami nekem a legjobban tetszik, hogy ezeket a kézműves hamburgereket középen átszúrják egy nagyobbacska fogpiszkálóval vagy fanyárssal. Ez megakadályozza, hogy a kompozíció szétessen, illetve ennek a pálcikának a tetejére sokszor papírzászlócskát montíroznak, ami dekorációs elem, de információt is továbbíthat, például a börger fajtájáról vagy az adott hely világszemléletéről.

Nem sok helyről hallani, de a hamburger intézménye állítólag tényleg az észak-német Hamburg városáról kapta a nevét: a 19. és a 20. század fordulóján az Amerika felé tartó hajókra igyekvő kivándorlók (a célországba érkezvén már bevándorlók) egy félbevágott zsemle közé pakolt húspogácsát kaptak a kezükbe. Ez volt az ő hamuban sült pogácsájuk. Egyesek pedig úgy megszerették ezt a finomságot, hogy az Újvilágban is készítették, hiszen ott gyorsan kell enni, nincs idő olyan óvilági mókerálásokra, mint a szuvidálás, blansírozás, flambírozás vagy a kandírozás (a ham szó ráadásul angolul sonkát jelent). 

Alá nem támasztott gasztroszkópiai kutatások bizonyítják, hogy mivel Hamburg hatalmas kikötőváros, ilyen szempontból nem is annyira a ham, mint inkább a hal városa, az első hamburgerek is hallal készültek, tehát tulajdonképpen halburgerek voltak (aki nem hiszi, járjon utána). 

Talán már nem is szorul magyarázatra, mekkora kihagyhatatlan lehetőség is tulajdonképpen a nagyböjti időszak a burgerezőknek, hiszen kedvenc hamburgerükről csak félig-meddig kell lemondaniuk. Arról nem is beszélve, hogy az átütő élmény hatására sokan majd tartósan a halburgerre térnek át. 

Nos, álljon itt azért egy hiteles halburgerrecept is, ha már firtatjuk a jelentőségét. Hamburgerzsemle, rántott halfilé az alap, a filét illetően először inkább a vékonyabb, lapokra szeletelt tőkehallal próbálkozzunk. A harmadik legfontosabb komponens a szósz lesz. Halburgerbe mustárt vagy ketchupot csak akkor tegyünk, ha egyéb szószt nem tudunk beszerezni (államünnep van, vagy emigránsként egy hajó korlátjának támaszkodva kémleljük az új haza remegve közeledő kontúrjait a horizonton). Majonéz lehet a gyors pótmegoldás, de egyszer az életben próbáljuk ki a kapros-majonézes tormamártást is egy halburgerben, vagy egy kellemesen csípős, narancssárga színű andalúz mártást. Ezeket már kész formában, boltban is kapni (de lehet, hogy a hajószakácsnak is van). Ne felejtsük ki a salátalevelet (jégsalátát ne használjunk, mert vízízű), de a paradicsom, az uborka és a hagyma szerepeltetését gondoljuk át. A hal a marhahúspogácsánál semlegesebb ízvilágot képvisel, nem kell agyonnyomni mindenféle agresszív ízekkel. Ha pedig túl unalmasnak találjuk a tőkehalat, akkor próbálkozzunk bátran füstöltlazac-lapokkal, tonhallal, vagy akár busa- vagy harcsafilével is. Attól lesz a halburgerünk halízű igazán.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?