Kedves Naplóm! Te tudod, milyen régóta vágytam már rá, hogy, ha rövid időre is, de újra lássam Kassát. Kicsit csalódott voltam, mert az elmúlt nyolc év alatt, amikor utoljára itt jártam, elfelejtettem, hogy a régi indóház már csak a megsárgult képeslapokról köszön vissza, és a helyére épült „modern” vasútállomás fogad. A gyönyörű napsütés, az egykori Széchenyi-liget lombosodó fái és a festői Jakab-palota látványa feledtette az érzést.
Tudod, kedves Naplóm, javíthatatlan vagyok: mindenhol, amerre csak járok, a letűnt korok épületeit keresem. Emberek jönnek-mennek, élnek-halnak, de a házak, szerencsés esetben, megmaradnak. Néha siralmas állapotban, máskor gondosan felújítva, megint máskor jól karbantartva ugyan, de mindenféle harsány felirattal elcsúfítva, ahogy a híres, orsó alakú kassai Fő tér házsorain is látom. Kátay Mihály uram, Bocskai kancellárja csak nézne, miféle népség telepedett meg egykori otthona földszintjén, és a régi lőcseiek is vakarnák a fejüket, hogy mi minden folyik – szó szerint – az ötszáz éve álló házukban. Legalább él a (bel)város, nem úgy, mint másutt, ahol az emberek inkább az egyre sokasodó bavásárlóközpontokban találkoznak.
A Kassán töltendő idő szűkre szabott, okosan kell beosztanom. Rákócziéknál mindenképp tiszteletemet kell, hogy tegyem. Irány a dóm! „Zrínyi Ilona földi maradványait bezárták fia koporsójába” – ez a mondat még kisiskolás koromból maradt meg. Megkönnyezem a kripta bejárata fölé festett Rákóczi-freskó-képregényt is. Tudom, tudom, kedves Naplóm, megszentelt helyen vagyok, nekem mégis „épületesebb” dolgok járnak az eszemben: Steindl Imre például, a budapesti Országház építésze, aki a templom felújítási munkálatait irányította. Apropó Országház! A déli hajóban felfedezem a boldoggá avatott, kassai születésű Salkaházi Sára nővér bronzból és mészkőből készült szobrát, olyan kőből, amilyet a Parlament „alatt”, a Duna-parton láthatunk, ott, ahol a nővért és társait a nyilasterror idején kivégezték.
Kedves Naplóm! Többször megírtam már neked, hogy bárhová is megyek, amíg van erőm és bátorságom, mindig felmászom valamilyen emberi kéz építette magaslatra. Mivel a Zsigmond-toronyban már korábban jártam, a dóm déli kereszthajójába épített, két egymással találkozó csigalépcsőből álló Királylépcsőn kapaszkodom fel. A kassai küldetés teljesítve! A Rodostói házra most nincs idő, különben is, nehéz felülmúlni a korábban ott szerzett élményeket. Tudod, amikor az elfoglalt múzeumos hölgy a saját kérésemre bezárt oda, és magam fedeztem fel a különleges épület minden zegzugát.
Beleégett az agyamba a (bel)város: odatalálok a Márai-szoborhoz, születésnapja előtt egy nappal felköszöntöm a Mestert. Könnyűszerrel megvan a múzeuma is. A régi fotók alapján felújított, hófehér verandán egy kedves ismerős, a Máraival – vagy még inkább Lolával – kapcsolatos titkok tudója, Ötvös Anna fogad. A kiállítás jól átgondolt, érdekes és látványos, szívesen maradnék még.
A sietve beléd írt bakancslistámon még két helyszín szerepel. A MaJel Rovás Centrumba igyekszem. Bekukkantok a kapualjba, végignézem az emléktáblákat, a közelgő események plakátjait, majd egy japán turistacsoport lelkesedésével fotózni kezdek: előttem a ledöntött kassai honvédszobor talapzatának egy darabja. Emiatt jöttem! Még egy kép, egy gyors simítás a hideg kövön, és indulok is tovább a Tost-ház felé. A kétemeletes épületet palotaként is emlegetik, még sosem láttam. Szeghy-Gayer Veronika történész nemrégiben könyvet írt a mai Mojzes utcában álló ház eredeti tulajdonosáról, Tost Lászlóról, Kassa polgármesteréről. Az épületet a Beneš-dekrétumok alapján elkobozták és államosították. Ma exkluzív lakásokat hirdetnek benne, és gondolom, a fenti információkat nem verik nagy dobra.
Kóborlásaim során többször érintem a Fő teret: mindenfelé színpompás tulipánok nyílnak, rafinált csoportokba rendezve. A színház hatalmas épülete mindig lenyűgöz. Még sosem voltam benne. Eggyel több ok arra, hogy visszajöjjek.
Kedves Naplóm! Ezeket a sorokat már itthon, Érsekújvárban írom beléd, a városban, ahol – Kassával ellentétben – a második világháború idején történt bombázások miatt jóformán „nincs semmi”, de ahol majdnem mindenki itt van, aki csak fontos nekem. Hálás vagyok a kósza kassai szélnek, hogy legalább egy gyors kiruccanás erejéig magával sodort.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.