Tizedszer rendezik meg a Jurtanapokat Alsószeliben

Alsószeli (Dolné Saliby) |

<p>Az idén már 10. alkalommal rendezik meg az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Nyári Szabadegyetemet, amely az elmúlt években a legnagyobb felvidéki magyar hagyományőrző fesztivállá nőtte ki magát.</p>

A fesztivált - amely az idén is színes programmal és különleges légkörrel várja a látogatókat - június 27. és 29. között rendezik meg részben új helyszínen, a mátyusföldi Alsószeliben. Ötletadóinak és fő szervezőinek, az Alsószeli Szabadidő Klubnak és az Alsószeli Zele törzsnek elsődleges céljuk a hagyományőrzés, valamint az, hogy a régi korok világát élőben mutassák be a látogatóknak. 

Puskás Attila, a jurtanapok sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: az elmúlt években tapasztalt folyamatos nézőszám emelkedés alapján az idén is úgy érezték, hogy érdemben nem kell változtatni a fesztivál programjának gerincét alkotó hagyományőrző és kézműves bemutatók, népzenei és néptánc fellépések, illetve különböző előadások arányán, azonban megpróbáltak ráerősíteni a fesztivál családi jellegére. Ez egyebek mellett a kézműves foglalkozások számának növelésében, új látvány és kényelmi elemekben mutatkozik majd meg.

"Átalakítottuk, felújítottuk a gyermekudvart, eddig háromszor állítottunk kopjafát, az idén viszont egy életfát készítünk, ennek átadására szombaton kerül sor" - fejtette ki Puskás Attila. Elmondta: a fesztivált önkéntesek szervezik és részben hasonló alapon valósulnak meg a programok is. Az elmúlt években a rendezvény lebonyolításában résztvevő önkéntesek száma folyamatosan nőtt, és egyre több köztük a fiatal. "Számunkra külön öröm, hogy sok a fiatal a szervezőcsapatban, mert ez a jelenség ellentétben áll a fiatalok értékvesztésének trendjével" - hangsúlyozta a szóvivő.

Az idei rendezvény látogatói a hagyományőrző és családi programok mellett könnyűzenei fellépők változatos kínálatával is számolhatnak, az első napon egyebek mellett a Pál Utcai Fiúk koncertje szerepel a műsorban, a fesztivál második napján a Kor-Zár és a Karthago is zenél majd, a jurtanapok harmadik, utolsó napjának programját pedig a Ladánybene 27 koncertje zárja. Az ingyenes rendezvény részletes programja a www.zele.sk honlapon érhető el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?