Taylor Swift megállíthatatlan

ll

Az Egyesült Államokban 2023-ban minden 15. eladott bakelitlemezből egy Taylor Swift-album volt – derült ki a Billboard által frissen közzétett adatokból.

Ez a retró formátum ismét menőnek számít, összesen mintegy 50 millió bakelitlemezt adtak el tavaly az USA-ban, ebből Taylor Swift albumai 3,5 milliót tesznek ki, azaz 7 százalékot.  A streamelési adatok is kedvezőek a földkerekség jelenleg legnépszerűbb popdívája számára: minden 78 dalból egy Taylor Swift-szám volt.

A még mindig csak 34 éves dalszerző-énekesnő, aki eddig 15 albumot adott ki, az első olyan popsztár, aki hatszor is első helyen debütált az albumok listáján. Taylor Swift öt évig nem lépett fel, tavaly viszont mindent bepótolt, egyetlen gigantikus turnéra összpontosítva, amelyen a lemezeit, mint életének egy-egy szakaszát mutatta be. A The Eras Tour öt kontinens 146 állomásán, esténként akár 72 ezres közönség előtt zajlott, és az adott városok gazdaságára is érezhetően pozitív befolyással volt. Ez lett a poptörténet eddigi legtöbb bevételt hozó koncertkörútja, amelyre csillagászati árakon keltek el a jegyek, a rajongók napokon át sátoroztak a stadionok előtt, hogy az első sorokban tudjanak csápolni. A turnéról készült 168 perces koncertfilmet (Taylor Swift: The Eras Tour) még az utolsó vetítési napon is telt ház fogadta világszerte, és 262 milliós bevételt termelt világszerte, megelőzve az eddigi csúcstartó Michael Jackson This Is It című koncertfilmjét. Az énekesnő vagyonát jelenleg 1,1 milliárd dollárra becsülik.

Az ideji tanévtől Taylor Swift-kurzus nyílt a patinás Harvardon, azaz tudományosan is lehet vizsgálni a jelenséget. A szak iránt akkora érdeklődés mutatkozott, hogy az egyetem a napokban hirdetést tett közzé, amelyben további Swift-szakértő tanársegédeket keres.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?