Társadalmi keresztmetszet a Biokertből

szepesi

Rágcsálók, vakondok, mókusok és lemmingek árasztják el Szécsi Noémi legújabb, kizárólag állatszereplőket felvonultató kötetét. A kisemlősök világa meghökkentően hasonlít a miénkre, döbbenünk rá a Rohadt állatok történeteit olvasva.

Egy pökhendi hörcsög uralja a Biokert néven emlegetett területet, akinek leghőbb vágya, hogy telezabálja magát, azaz feltöltse a pofazacskóját és párzani vigye a szemrevaló nőstényeket. Kommunikációs tanácsadója egy vakond, aki lóti-futi módon igyekszik elsimítani főnöke hányavetisége és együgyűsége keltette zűröket, avagy, ahogy azt egy fehér egér tömören összefoglalja, „ha a vezér odaszarik valahová, akkor azt ő temeti be”. Találkozunk itt minden hájjal megkent, csábító patkánynővel, diszkrimináció ellen küzdő földikutyákkal, zöldfülű pelével és dús bundájú szürke mókussal. A Biokert kisemlősei eltussolt ügyek után nyomoznak és azok miatt magyarázkodnak, alacsony költségvetésű filmet forgatnak, majálist és konferenciát tartanak, borókabogyó-cefrét iszogatnak, na meg itt-ott elpáholják a másikat, sőt olykor felfalják egymást.

Szécsi Noémit leginkább olyan regények írójaként ismerhetjük, amelyek aprólékosan szemléltetett történelmi korokba kalauzolják az olvasót. Ilyen volt a Kommunista Monte Cristo (2006), amely a kritikusok elismerését hozta meg számára (megkapta érte az Európai Unió Irodalmi Díját), illetve a Nyughatatlanok (2011) és a Gondolatolvasó (2013) is. Regényeit írva részletekbe menően térképezi fel az adott kort, sőt, kutatásai révén két ismeretterjesztő, történelmi vonatkozású kötetet is jegyez (mindkettőt társszerzőként, Fehér Bélával a Hamisgulyás, Géra Eleonórával A budapesti úrinő magánélete című könyvet adta ki). Ha csupán ezt az oldalát ismerjük, némileg meglepő lehet, hogy most egy kizárólag állati karaktereket felvonultató kötetet vehetünk tőle kézbe. Ez a vonal azonban nem új keletű az írónő munkásságában: Hör-csög és Vakond Szécsi Noémi első kötetében bukkantak fel, a 2002-es Finnugor vámpírban, mégpedig egy fiktív mesekönyv szereplőiként. Az elkövetkező két évtizedben a két kis-emlős számos történet szereplője volt – ezeket gyűjtötte most össze a Magvető Kiadó egy kötetben.

Az emberi jegyekkel felruházott állati figuráknak megvan a maguk helye az irodalomban. Az európai kultúrkörben Ezópusz fabulái biztosítottak mintát az elkövetkező századok tollnokainak, a huszadik század írói pedig azt bizonyították, hogy állatkaraktereket nem csak gyerekeknek lehet írni – gondoljunk csak George Orwell Állatfarmjára. Szécsi Noémi azonban nem tanmeséket ír és nem is politikai allegóriát – bár mindkettő irányába kikacsint, és mindkét műfaj elemei rokoníthatóak a szövegeivel. Szatirikus történetei nem kevesebbet nyújtanak, mint társadalmi szerkezetünk keresztmetszetét. Tűpontos szociológiai megközelítésből írt szövegek ezek a hatalom működéséről, az elnyomásról, a köz ügyeinek urambátyám alapon intézett módjairól, és amelyek ráadásul azért is izgalmasak, mert az egyén dilemmáit, az élet apró-cseprő dolgait is boncolgatják.

Szécsi Noémi állati meséinek az egyik legbámulatosabb tulajdonsága, ahogy a szöveg az emberi és az állati tulajdonságok között lavírozik. Egyrészt precíz leírást kapunk az egyén létének személyes és társadalmi dimenzióiról. A kisemlősöknek, csakúgy, mint nekünk, a szürke hétköznapok monotonitásával kell megküzdeniük: minden reggel felkelnek, kávét főznek a hideg, föld alatti járatban, álló nap a főnök hülyeségeit hallgatják – csak hogy hazaérve a kölykök nyüszítése fogadja őket. Eközben nagyobb, az egyén létét felülíró jelenségekről, társadalmi berendezkedésről is képet kapunk: „Vannak, akik elmennek, de amíg van eleség, nem mehetünk el mind. Ez a kert a mi kertünk is” – mondja a Vakond, amivel Szécsi természetesen a kivándorlás kérdését feszegeti. Találunk utalásokat az elmúlt évek magyarországi közéletének konkrét történéseire, de ez nem pusztán politikai allegória. Az írónő legizgalmasabb húzása, hogy az állatok időről időre beismerik saját állatiságukat, egyértelmű célzást téve saját emberi (de gyakran állatinak minősíthető) tulajdonságainkra: „magam is kártevőnek számítok. Ne legyünk álszentek” – mondja a Vakond, majd hozzáteszi: „Az itt élő állatok nagy része gazdasági kártevő. Mások véreskezű gyilkosok. Akadnak olyanok, akikre mindkettő igaz.”

Szintén izgalmas, ahogy a nőstény-hím kapcsolat jelenik meg a kisemlősök világában. Két hím főszereplővel az élen vitathatatlanul maszkulin szemszögből tapasztalhatjuk meg a társas kapcsolatok mibenlétét – amit jócskán karikíroz a kisemlősök azon tulajdonsága, hogy meglehetősen szaporák. A Hörcsögnek megvannak a preferenciái a testi paramétereket illetően és büszke arra, hogy mennyi nőt fogyasztott már el. Az entellektüel Vakond ezzel szemben szkeptikus hozzáállást tanúsít a nőkhöz, miközben az ő szemszögéből kapjuk az anyaság precíz és meglehetősen sanyarú definícióját: „A régi párját elvitte egy erősebb novemberi talaj menti fagy, ez egy új, fiatal nőstény volt, akit még feszítenek az ambíciók, vannak »álmai« meg »bakancslistája«, és képtelen belenyugodni, hogy így is, úgy is biológiai küldetésének teljesítésébe fog beledögleni.”

A valamivel több mint száz oldalas könyvecske szőrös kis szereplői meglepnek, megnevettetnek és képesek arra, hogy világunk újabb és újabb összefüggéseire mutassanak rá.

 

Szécsi Noémi: Rohadt állatok. Magvető Kiadó, 2023.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?