Ölébe hullott a cseh filmszerep

Két filmben játszott párhuzamosan Jókai Ági, miközben Budapesten Nemes Nagy Ágnes gondolatait közvetítette az Egy másik Róma című színházi produkcióban. Szlovák filmesekkel dolgozott már, cseh produkcióban most állt először kamera elé.

Az Emma és a halálfejes lepke című szlovák filmben fiatal vidéki feleség a negyvenes évek politikai viharában, a vegyes nemzetiségű Püspökin. A Kígyógáz című, készülő cseh alkotásban bájait árusító magyar nő nagyvárosi luxuskörnyezetben. Még be sem fejezte az előbbit, amikor már prágai műtermekben játszott. David Jařab, a neves cseh rendező instruálta a Komáromban érettségizett, Pozsonyban diplomázott, A pásztor című magyar filmben nyújtott játékáért Helsinkiben díjazott színésznőt.
 
Hol érte a felkérés, itthon vagy Budapesten, ahol pár évvel ezelőtt lehorgonyozott?

Épp itthon voltam. Garamszentkereszten forgattuk az Emma és a halálfejes lepkét, amikor felhívtak a pozsonyi ügynökségtől. Minden olyan gyorsan történt. Közölték velem, hogy elküldték a fotómat a rendezőnek, és várják a visszajelzését. Akkor még semmit nem tudtam a filmről, csak az izgalom kerekedett úrrá rajtam, hogy külsőleg megfelelek-e az elvárásainak. Vasárnap aztán értesítettek, hogy igen, és csütörtökön már utaztam is Prágába, jelmezpróbára. Pénteken pedig már kamera előtt álltam.
 
Casting nélkül, egyetlen fotó alapján?

Időközben a filmjeimből összevágott anyagot is látta a rendező, ebben több arcomat is megmutatom. Ez már a digitális világ, a gyors információáradat hozama. Nem rángatják el feleslegesen az embert egy másik országba, hanem megnézik a felkínált filmes anyagát. Az alapján ugyanis már el lehet dönteni, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra. David Jařab pedig meglátta bennem azt, amit keresett. Fontos adaléka a történetnek az is, hogy mivel nem egy országban, hanem Kelet-Európában és a balkáni világban játszódik, jól jött a szerephez, hogy magyar vagyok.
 
A film alapjául ugyanis Joseph Conrad A sötétség mélyén című regénye, a 20. század egyik legjelentősebb prózai műve szolgált, amely a lélek sötét bugyrait tárja fel. Ez a regény inspirálta Coppolát az Apokalipszis most című filmje megálmodásában, Orson Welles rádiójátékban dolgozta fel a történetet, de ez ihlette Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza Angol remény című dalát is annak idején. Főhőse Robert Klein, aki ritkán látott mostohafivérét keresi Európa egyik megközelíthetetlen pontján. A nézőnek csak sejtései lesznek arról, hogy milyen emberek alkotják a közeget, ezért is örült a rendező, hogy magyar anyanyelvű vagyok. A kamerapróbán aztán meg is kért, hogy szólaljak meg magyarul az egyik jelenetben. Ezzel is jelezni akarta, hogy olyan helyen játszódik a film, ahol nemcsak szláv nyelveken beszélnek. Mivel Lenka Libjakovával két luxusprostit formálunk meg, az egyik intim jelenetben, egy hétvégi házban azt mondom: „Ez a figura érdekesebb, mint a tegnapi.”
 
Sylva Zimula Hanáková, a film jelmeztervezője két alkalommal is dolgozott a Vígszínházban. Előbb a Bűn és bűnhődésben, majd az Egy éj a paradicsomban című Feydeau-vígjátékban.

Meg is osztott velem sok történetet, így már az első napon nagyon közel éreztem őt magamhoz. Ilyenkor mindig arra gondolok: milyen kicsi ez a szakma. Elmegyek Prágába, és találkozom valakivel, aki Budapesten is otthon érzi magát, és nagyon sok pesti kollégámmal dolgozott.
 
David Jařab elsősorban színházi rendezőként dolgozik, a Kígyógáz a harmadik játékfilmje lesz.

Az első napokban még nem igazán foglalkoztam azzal, hogy mibe csöppentem, hiszen váratlanul ért a felkérés. Már javában forgattunk, amikor a rendező munkamódszeréből és profizmusából rájöttem: nem egy kispályás alkotóval dolgozom. Ez egyébként már az első napon megnyilvánult, amikor kosztümpróbára mentem. Kiderült ugyanis, hogy olvasópróbával folytatjuk a napot. David Jařab megnézte, hogyan áll rajtam a ruha, majd átmentünk a műterembe, és elkezdtünk dolgozni a szöveggel. Percre pontosan kidolgozta velünk mindazt, amit másnap felvettünk. Bár nem vagyok nagy filmes tapasztalatokkal megáldott ember, olyan még nem történt meg velem soha, hogy egy forgatás ilyen nyugodt körülmények között zajlott volna. Minden egyes felvétel után visszanéztük magunkat, korrigáltunk, ha kellett, és nem volt feszültség, baki vagy tévesztés, csak nyugalom és odafigyelés. Úgy csináltuk végig a napot, hogy tudtuk, végig hatékonyan dolgoztunk. Ráadásul egy órával korábban végeztünk, mint ahogy eredetileg eltervezték. Ez nem nagyon fordul elő filmes berkekben. Ellentmond minden tapasztalatomnak. Eddig mindig, minden forgatáson túlóráztunk.

Milyen helyzetben találkozik a két nő a történet főhősével?

Komikus helyzetben, amelyet abszurd humorral fűszerezett meg a rendező. Nincs benne vérdráma, vígjátékot kért tőlünk. Felpörög a csevegés, mindenki mondja a magáét. El is beszélnek egymás mellett, azért mondja Nikol, akit én játszom, hogy ez még érdekesebb, mint a tegnapi figura.
 
Homlokegyenest más szerep, mint az, amelyet Iveta Grófová történelmi drámájában, az Emma és a halálfejes lepkében kapott.

Ott egy magyar asszony által felnevelt szlovák gárdista felesége vagyok.

Pályakezdő szlovák rendezők filmjében többször feltűnt már, cseh filmes körökben most tette le a névjegyét.

Magyar kollégáim körében mindig nagy elismerést vált ki, ha valaki cseh vagy szlovák rendezővel dolgozik. Tudnak mindkét ország filmes sikereiről, a nyelvi különbségek ellenére értjük és értékeljük egymás kultúráját. Hašek és Hrabal óta a cseh humor is közel áll a magyarokhoz, és érvényes ez fordítva is. Bán János mekkora népszerűségnek örvend Csehországban és Szlovákiában a Jiří Menzellel forgatott Az én kis falum óta! Forman, Chytilová és a hatvanas évek cseh új hullámának többi rendezője Magyarországon is ismertté vált. Nekem is nagy ajándék az élettől, hogy most Prágában találtam magam. Ráadásul csodás helyszíneken. A Barrandov és a Cseh Televízió műtermében. Erről eddig csak álmodozhattam, most végre sikerült eljutnom oda is. Igaz a mondás: amikor mindent elengedsz, akkor talál rád egy remek lehetőség.
 
A cseh és a szlovák film mennyire volt jelen az életében, mondjuk komáromi gimnazista korában?

Természetesen mi is néztük otthon, a tévében a csehszlovák filmeket. Főképp karácsonykor. A Három mogyoró Hamupipőkének, főleg a nagynéném révén, hozzátartozott az ünnepekhez. Azt minden évben láttuk. Lenyűgöztek a csehországi helyszínek, amelyek a mesefilmekben megjelentek. Český Krumlov azóta is nagyon vonz. Anyukám mindig szólt, hogy gyere, szép cseh film lesz! Aztán magyarul is megnéztük ugyanazt a filmet, ha adta a tévé. Mivel magyar nyelvű közegben nőttem fel, elsősorban a magyar filmek felé nyitottam. VHS-kazettán édesapámtól is mindig magyar filmet vagy színházi előadást kaptam. A sorozatokat is nagyon szerettem. Később, amikor már a színművészeti főiskolára jártam, még közelebb kerültem a cseh és szlovák filmekhez. Amióta Budapesten élek, a neten követem nyomon az otthoni és a csehországi kulturális híreket. Sajnos a mai cseh és szlovák filmrendezőket nem ismerem annyira, mint a magyarokat. Ha kollégaként tekintettem volna David Jařabra, vagy ha tudtam volna, micsoda jó rendező, zavaromban talán máshogy viselkedtem volna a forgatáson. Nem lettem volna teljesen az, aki vagyok. Tudat alatt állandóan ellenőriztem volna magamat, hogy elég jó vagyok-e egy ilyen kaliberű rendezőnek. De így, hogy nem voltam tisztában azzal, kitől kaptam a lehetőséget, önmagamat prezentáltam. A teljes valómat mutattam meg. Nem volt bennem semmiféle megfelelési kényszer. Úgy viselkedtem vele, mint bármelyik más kollégával, akivel már ismerjük egymást. Természetes hangon tudtam szólni hozzá. Ötleteket mertem ajánlani neki. Visszatérve a gimnazista éveimre: mivel édesanyám egyik kedvenc regénye a Sörgyári capriccio, vers- és prózamondó versenyekre készülve többször is foglalkoztam ezzel a szöveggel. A cseh filmvígjátékok sem kerültek el bennünket. Bolek Polívkát a bogaras mesékből még gyerekként ismertem meg, aztán jött az Örökség, azon is jókat szórakoztunk.
 
Nyelvi nehézségei, már a főiskolán, adódtak olykor?

Édesanyámmal óvodáskoromban cseh és szlovák mesefilmeket néztünk a tévében. Ez adta az alapokat. Utána kapcsoltunk át a magyar Esti mesére. A Mézga családot csehül is, magyarul is imádtam. Iszonyatosan élvezetes volt a cseh szinkron, akárcsak a magyar. A csehek is vissza tudták adni az eredeti karaktereket. A szlovák nyelvhez azonban fel kellett nőnöm. Anyukám, pedagógus lévén, rengeteget tanult, foglalkozott velem. A főiskolán már nem is voltak ilyenfajta problémáim.
 
Két-három évtizeddel ezelőtt szlovákiai magyar színész elvétve jutott szerephez cseh filmben. De ma is szűk körből válogatnak az ottani rendezők. A Kígyógázzal most remélhetőleg belépett ebbe a körbe.

Mindig akkor talál meg egy új feladat, amikor a legkevésbé számítok rá. Most is ez történt. Ha sóvárogtam volna egy cseh film után, biztos, hogy elmegy mellettem. A tapasztalataim azt mutatják: nem érdemes rágörcsölni valamire. A belső nyugalom visz előbbre mindig. Hogy azt mondom: majd csak jön valami! A sok munkának idővel úgyis beérik a gyümölcse.
 
És az ölébe hull.

Olyankor konstatálom, hogy megérte ennyit várnom. Nem kell mindent mindenáron akarni. Akkor úgysem jön.
 
Várakozni persze így sem lehet könnyű.

Sokszor elcsodálkozom, hogy mi mindenből maradtam ki eddig. Már készen van a film, amikor eljut hozzám a híre. Hogy létezik, nem is hallottam róla? – kérdezem ilyenkor magamat. Leforgatnak egy minőségi sorozatot, és már csak az óriásplakátokról szerzek róla tudomást. Még a casting is elkerült. Ez azért van, mert sokszor még a megmérettetésig sem jutok el Magyarországon. Erre jön egy cseh filmszerep, amelyet úgy kapok meg, hogy még válogatásra sem kellett mennem, mert a rendező bízik bennem. Akkor hogy is van ez? Mi van e mögött? Különös pálya a miénk. Nem adja könnyen magát.

A szerző a Vasárnap munkatársa