Nem csak a húszéveseké a világ

Richard Osman

Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című regénye pontosan azt nyújtja könyvben, amit filmben a limonádé vígjáték és a látványos akciófilm keveréke: az olvasó a maximális hatás kedvéért egy hosszú, fárasztó nap után vegye kézbe, amikor nem vágyik másra, csak könnyed kikapcsolódásra.

Osman angol humorista, műsorvezető és producer, A csütörtöki nyomozóklub pedig az első regénye, amellyel azonnal a bestsellerlisták előkelő helyére ugrott, először Nagy-Britanniában, majd a nemzetközi piacon is. Hogy mit a titka? Kétségkívül a különleges helyszín és a nem mindennapi főszereplőgárda.

Angliában, Kent környékén járunk, egy Cooper Chase nevű luxus-nyugdíjasfaluban, ahol az idős lakók mindent megkapnak, amire csak vágynak. Persze, a fiatalságon kívül. Van itt zumba, pilates, pezsgőfürdő, bowlingpálya, az étkezőben pedig a legfinomabb borkülönlegességek mellé igazi ínyencségeket tálalnak fel akár már reggelire.

Itt él a négy főhős. Elizabeth, a volt titkosügynök (bár ezt így konkrétan egyszer sem mondják ki a regényben); Ron, a volt aktivista, aki még mindig megpróbálja magát ugyanolyan keménynek beállítani, mint amilyen volt pár évtizeddel ezelőtt, pedig már csak bottal tud járni; Ibrahim, a bölcs pszichiáter, valamint az új tag, Joyce, az ápolónő. Ők négyen alkotják a Csütörtöki Nyomozóklubot: minden csütörtök este összeülnek, és régi, rejtélyes gyilkosságokat próbálnak megoldani, persze csak elméletben.

Ahogy a Hupikék Törpikék főcímdala is megmondta már: a törpök élete nem csak játék és mese! Borús napok köszöntenek be a Cooper Chase-ben is, amikor a hely egyik kivitelezőjét váratlanul meggyilkolják, és egy rejtélyes képet hagynak a holtteste mellett. Kicsit később a nyugdíjasotthon tulajdonosával is végeznek, a Nyomozóklub legnagyobb örömére. Itt a nagy lehetőség, hogy végre ne csak rég elfeledett ügyeket elevenítsenek fel, hanem valódi bűntényt oldjanak meg.

A realitásoktól kissé elrugaszkodott helyszínt és azt, hogy a négy nyugdíjas a zsarukat lepipálva szerez meg titkos információkat, Osman remekül kompenzálja olyan, a közép-európai kisnyugdíjas és bárki más számára is megfogható, jól érthető témákkal, mint az elmúlás közelsége, a család és a barátok elvesztése vagy a félem a testi és szellemi leépüléstől.

A könyv problémájaként fel lehet hozni a regény tagoltságát: az alig több mint három és félszáz oldal több mint 100 rövidebb fejezetből áll. Ez az elején még a pörgősség érzetét kelti az olvasóban, ám ahogy haladunk előre, inkább kényelmetlenné válik, hogy csupán pár oldal erejéig olvashatjuk az adott karakter szemén keresztül a történéseket, máris suhanunk tovább.

A műfaj hiába krimi, hiába emelik ki a borítón, hogy mennyire csavaros a sztori, a regény talán legkevésbé erős oldala a nyomozós vonal. Osman annyi megtévesztő szálat szőtt bele a történetbe, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét: akkor most ki és miben és miért bűnös. Holott egy rutinos krimirajongó számára nem jelent nagy kihívást rájönni, ki az igazi tettes.

A csütörtöki nyomozóklub a maga nemében mégis remek könyv, gyengébb megoldásait bőven ellensúlyozza a kiváló, szerethető főszereplő négyes, valamint Osman humora, amin nemegyszer bizony hangosan lehet kacagni.

Mészáros György
 
Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub. Agave Könyvek, 2021. 367 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?