Jack Nicholson állítólag visszavonult a filmezéstől

<p>Úgy tűnik, hogy öt évtized után Jack Nicholson otthagyta a hollywoodi filmgyárat. A Star magazin értesülése szerint a háromszoros Oscar-díjas színész csöndben visszavonult a filmezéstől memóriájának romlása miatt.</p>

A magazin egy bennfentes forrásra hivatkozva írta meg, hogy a 76 esztendős sztár már nehezen birkózik meg a szereptanulással, ezért nem vállal több filmet. A közelmúltban állítólag visszaadott egy szerepet a Nebrasca című filmben, amelyben egy idős alkoholista apát kellett volna alakítania. A producereknek azonban azzal magyarázta döntését, hogy nem érdekli a szerep.    A Ragyogás, A tégla, a Kínai negyed és a Lesz ez még így se! sztárja 2010-ben forgatott utoljára a Honnan tudod? című filmben Reese Witherspoon és Owen Wilson oldalán.    Nicholson ugyanakkor nem bánja a reflektorfényt és esze ágában sincs kerülni. Továbbra is lelkesen jár kedvenc kosárlabdacsapata, a Los Angeles Lakers meccseire, és szívesen jelenik meg a nyilvánosság előtt.    A napokban egy német lap közölte, hogy egy másik színészlegenda, a 83 éves Sean Connery, aki évek óta visszavonultan él New Yorkban és Spanyolországban, Alzheimer-kórban szenved és súlyos az állapota. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?