Eszenyi Enikő: elkeserít Szlovákia és Magyarország eldurvult politikai viszonya

<p>Pozsonyban kezdte, majd Prágában folytatta külföldi rendezéseit, de egészen Washingtonig jutott Eszenyi Enikő, aki pár nappal ezelőtt a Magyar Kultúra Követe címet kapta az ország határain túl végzett kiemelkedő munkáiért. Az elismeréssel járó oklevél a Kossuth-díj mellé került, amelynek odaítélésében ugyancsak szerepe volt Eszenyi Enikő külföldön végzett sikeres munkáinak.</p>

A cseh, illetve a szlovák film- és színházművészet nagyjaihoz színésznőként is közel került. Előbb Rudolf Hrušínskýval játszott Kamondi Zoltán filmjében, a Halálutak és angyalokban, majd Jozef Kroner partnere volt a Jaro Rihák rendezte Szomorú keringő című szlovák tévéfilmben. Rendezőként aztán Ladislav Chudíkkal, Marián Labudával és Jiří Kodettel is dolgozott.

Rendezőként 1997-ben kapta első külföldi lehetőségét, a Szlovák Nemzeti Színházban.

„Vígszínházi rendezésem, a Heilbronni Katica után keresett meg Martin Porubjak, a pozsonyi Nemzeti dramaturgja, és így született meg a Hviezdoslav Színházban Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka. Pozsonyban olyan fogadtatásban volt részem, ami nekem meghatározó volt. A kritikusok díját kaptam az előadásért, ami nagyon nagy elismerés volt abban az évben. Diana Mórová, aki Rosalindát játszotta, az év színésznője lett, Milan Mikulčík Orlando szerepében az év felfedezettje, az évad legjobb díszlete és jelmeze kategóriában mindkét tervezőm nominálva volt a díjra. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztem és a szlovák színészek között. Barátságok, szerelmek születtek, az előadással eljutottunk Prágába, s az ottani siker alapján hívtak meg rendezni a cseh Nemzetibe.”

Három Shakespeare-mű (Sok hűhó semmiért, Tévedések vígjátéka, Vízkereszt) után Lope de Vega darabja, A kertész kutyája következett, majd Washingtonban, az Arena Stage-ben Brecht Egy fő az egy fő című drámája. Egyik meghívás hozta a másikat, pedig első budapesti rendezése, Büchner Leonce és Léna című darabja után még ő maga sem sejtette, hogy ez következik.

„Egyszerűen így alakultak a dolgok. A Vígszínház Brünnbe és Prágába utazott, s akkor azt találtam ki, hogy a Sok hűhó, amelyet a Vígben is színpadra állítottam, legyen azon az estén igazi színházi csemege, egy nagy meglepetés Prágában, majd Budapesten is. Amikor a Vígszínház a cseh Nemzetiben vendégszerepelt, az ottani Sok hűhó…-ba beálltak a magyar színészek, Budapesten pedig, a mi előadásunkba prágai kollégák, és két nyelven játszották a darabot. Az az ezer néző, aki ezt látta a Vígszínházban, tudja, hogy ez óriási dolog volt. Színházi különlegesség. És korábban Prágában sem volt még erre példa. Ott Kaszás Attila mondta csehül az utolsó monológját, a Vígben pedig Filip Blažek magyarul. Ezt találtam ki. Attilának természetesen könnyebb dolga volt, hiszen a cseh nyelv nem okozott neki akkora problémát, mint Filipnek a magyar. Mi a Sok hűhó… párjaként az Össztáncot vittük Prágába, ők az Őfelsége pincére voltam című Hrabal-regény színpadi változatát hozták a Sok hűhó…-val. A Pincér abban az időben emblematikus előadása volt a prágai Nemzetinek. A három Shakespeare-darab után magyar előadást, Örkény István Tóték című darabját rendeztem meg a prágai Divadlo bez zábradlíban, ahol olyan remek színészeket sikerült összehoznom, mint Oldřich Kaiser, Eva Holubová és Bohuš Klepl. Mindennek egyenes következménye, hogy amióta a Vígszínház igazgatója vagyok, A nő vágya című előadásunkat egy cseh csapat hozta létre, s már tervezem szlovák alkotók meghívását is.”

Hogy mennyire formálta gondolkodását, színházi látásmódját a sok külföldi munka, s hogyan hatott mindez, mennyire inspirálta otthoni tevékenységében?

„Egyrészt nagyon sokat tapasztaltam a világban – mondja Eszenyi Enikő –, közelebb kerültem egy másfajta színházi világhoz, másrészt pedig megtanultam, hogy színházat csinálni mindenütt nehéz. Ne gondoljuk, hogy külföldön jobbak a körülmények, s mindenütt vannak jobb és gyengébb előadások. Nyitottabb lettem, új embereket, új társulatokat ismertem meg, és azok az amerikaiak, akikkel együtt dolgoztam, biztosan többet tudnak Magyarországról, mint korábban. Még az édesanyám szülőfalujának a nevét is megtanítottam velük, így ha majd magyarokkal találkoznak odakint, s megemlítik nekik Nagygéc nevét, nem is fogják tudni, hol állt ez a falu, hiszen már eltűnt a térképről.”

Szlovák színészei közül Diana Mórovával találkozik a leggyakrabban, de Richard Stanke és Robo Roth is többször felkereste már őt Budapesten.

„A múlt évben meghívtak a trencsénteplici filmfesztivál zsűrijébe. Színészek, producerek, forgatókönyvírók, tervezők is jöttek, akiket Pozsonyból vagy Prágából ismerek. Beszélgettünk, hogy vannak, min dolgoznak. Dančiak úr, aki a pozsonyi Ahogy tetszikben méla Jacques-ot játszotta, sajnos elvesztette a látását, egy asztal mellett ülve azonban megismerte a hangomat. Ahoj Enikő, mondta, de már nem látott. Ez nagyon megrázott. Vele ugyanis rég nem találkoztam, így nem tudtam, hogyan alakult a sorsa. Ami viszont ugyancsak elkeserít: Szlovákia és Magyarország eldurvult politikai viszonya. Engem ez rettenetesen bánt. Nagyon szeretnék változtatni rajta. Mostanában színházi vonalon is nehezebben találjuk meg a kapcsolatot, mindenhol tartózkodást tapasztalok, és persze kevés a pénz, a gazdasági válság mindenütt érezteti hatását. A csehek után most szlovák alkotókat szeretnék hívni a Vígszínházba, hogy ezzel is jelezzem: köztünk, művészek között soha nem volt feszültség. A Vígszínház és a Szlovák Nemzeti Színház évtizedeken át szoros kapcsolatokat ápolt, a kölcsönös vendégszerepléseket is folytatni szeretném. Ezt is elölről kell kezdeni, új kapcsolatokat kiépíteni. Azon dolgozom, hogy ők is jöjjenek hozzánk, és mi is mehessünk. Nem könnyű a helyzet, de a szlovák nép is nagyon tehetséges, s ha egymás mellett élünk és összefogunk, az megsokszorozza a tudásunkat. Nem gyengítenünk kell egymást, hanem erősíteni. Változtatni kell a gondolkodásmódon. Ne féljünk egymás nyelvétől, hiszen mindjárt kínaiul és arabul kell tanulnunk. Bár az igazgatói munkám nagyon lefoglal, boldogan dolgoznék ismét Pozsonyban.”

Két országba utazik a közeli hónapokban a Vígszínház társulata. Először Romániába, Kolozsvárra, ahol Molnár Ferenc darabját, a Játék a kastélybant, és Bartis Attila Romlását mutatják be, majd Koreába, egy Shakespeare-fesztiválra. Oda Eszenyi Enikő legutóbbi rendezését, az Othellót viszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?