Emlékház lesz a színésznő szülőházából

dd

Mintegy kétmilliárd forintból hozzák létre a Kovács Sándor–Törőcsik Mari Házat a Heves megyei Pély községben. Az egykori moziépület négy falát a művésznő nagyapja iránti tiszteletből megtartják.

A magyar kormány még 2018-ban, a kétszeres Kossuth-díjas Törőcsik Mari életében döntött úgy, hogy Törőcsik Mari Házat alakítanak ki. Helyszínként a művésznő nagyapja, Kovács Sándor által épített mozi telkét és az egykor azzal összefüggő, később külön helyrajzi számú telket jelölték ki, amelyek ekkor még önkormányzati tulajdonban voltak.

Az eredeti tervek szerint a 1026 négyzetméteres, művelődési házként működő épületet ingyen vette volna át az állam, ezt azonban nem tudták megoldani, legalábbis erre enged következtetni, hogy tavaly szeptemberben már vásárlásról vagy kisajátításról döntöttek. Az eljárás április elején zárult, a tervezési és kivitelezési munkákat a budapesti EB Hungary Invest Kft. végzi el nettó 1,8 milliárd forintért – tudta meg az RTL Klub.

A beszámoló szerint az eljárásban az épületet Kovács Sándor–Törőcsik Mari Házként említik. A dokumentációban alapozás nélküli falakat és kétséges tetőszerkezetet említenek, amelyeket elbontanak, kivéve az egykori moziépület négy falát, ezeket a Kovács Sándor iránti tiszteletből megtartják.

A tervek szerint az épület helyére egy U alakú, léptékében és formavilágában a Kovács-féle épületet idéző közművelődési épületet alakítanak ki. A Kovács Sándor–Törőcsik Mari Házban emlékszoba, közösségi könyvtár, ruhatár és irodák is helyet kapnak. A nagyteremben egy színpadot alakítanak ki, valamint vendégszobákat is berendeznek az emlékházban, az odalátogató diákok és turisták számára.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született a Heves megyei Pélyen, ahol 15 éves koráig nevelkedett. Nagyapja mozit üzemeltetett a településen. Kovács Sándor 1927-ben Heves megyében először ide építtetett villanyvilágítással felszerelt színpadtermet. A fiatal Törőcsik Mari sok időt töltött itt, szinte minden filmet megnézett, és kiskorától kezdve arról ábrándozott, hogy egyszer majd híres színésznő lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?