Elhunyt Lelkes Vince

Lelkes Vince

Életének 66.évében váratlanul meghalt Lelkes Vince helytörténész, újságíró, a csallóközi szellemi élet egyik meghatározó személyisége.

Múlt héten, csütörtökön hívtam fel őt. Néhány nappal korábban a pozsonyi, szív-és érrendszeri betegségeket gyógyító kórházba rendelték be, de a felvételi osztályon közölték vele, hogy a hirtelen megnövekedett számú covidosok b miatt csak január közepén tudják ellátni. Talán ott kapta el a gyilkos kórt, talán máshol, a döbbenetes tény viszont az, hogy az alattomos járvámy szívelégtelenséggel és más szövődményekkel párosulva élete teljében ragadta ki közösségünkből.

Fiatal korától szeretett szülőfaluja, Diósförgepatony -- ahol a családjával haláláig élt -- kulturális és sportéletét szervezte. A múlt század nyolcvanas éveiben a helyi nemzeti bizottság elnökeként, nem kis politikai kockázatot vállalva, helytörténészi szerződést kötött a letűnt rezsim gyászvitézeinek ármánykodása miatt publikálási lehetőségeitől, még a szerkesztői állásától is megfosztott Koncsol Lászlónak, aki évek múltán a Csallóközi Kiskönyvtárral, a régió városainak és falvainak múltját szellemi értékeit feltáró örökbecsű alkotással ajándékozta meg őt, és az egyetemes magyar kultúrát.

Lelkes Vince

Alighanem neves kritikusunk és költőnk erősítette meg Lelkes Vince elhatározását, hogy ő is folytassa szülőföldjének páratlan szellemi kincseinek, múltbeli társadalmi életének, megpróbáltatásainak, helytállásainak feltárását. Igy fonódott össze munkásságában egyre inkább a múlt és a jelen. A rendszerváltást követően a Csallóköz, továbbá több más hetilap, később pedig a Paraméter honlap munkatársa lett. Rendszeresen publikált lapunkban is. Szívügyének nevezte, hogy minél több rendezvényen személyesen vegyen részt, ne csak a világháló értesüléseire hagyatkozzék.

Helytörténészként fokozatosan tágult az érdeklődési köre, Éveken át a Fórum Kisebbségkutató Intézetben, a Bibliotheca Hungarica dokumentumgyűjteményeinek és a vágsellyei levéltárnak fáradhatatlan, egyszersmind céltudatos kutatójaként töltött sok-sok órát, heteket ott. Nem hiába. Munkásságának eredményeit többek között a Csallóközi lenyomatok, valamint több más értékes műve fémjelzi.Fontosnak tartotta a helytörténeti munka dél-szlovákiai kiépítését, tudatos működtetését, ezért társaival közösen kezdeményezte a Pátria Honismereti Társulás megalapítását, amelyben 1994-től elnöki tisztségben is kiemelkedő szerepet töltött be. Páratlan munkabírásának, szeretett régiója iránti elkötelezettségét igazolja, hogy sokáig a Csallóközi Falvak és Városok Társulásának ügyvezetője és egyik közéleti motorja volt.

Adatbankok jegyzik könyveit, amelyek igazolják, hogy termékeny élete volt. Fájdalmasan hasít belénk az előző mondat utolsó szava. Némi enyhet talán az nyújthat, hogy Vince barátjainak szívében, emlékeiben él tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?