Elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész

ddd

Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Kabdebó Lóránt magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Szabó Lőrinc monográfusa.

Budapesten született 1936. augusztus 9-én. 1958-ban végzett az ELTE BTK magyar-történelem szakán.1958-1970-ben Miskolcon dolgozott középiskolai tanárként, 1962 és 1984 között a Napjaink című folyóirat rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese volt.

1970-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa lett. Itt kezdte el azt a több évtizedes munkát, amelynek eredménye a háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfia és a Vers és valóság című visszaemlékező kötet. Segédkezett az irodalomtörténet szempontjából fontos gyűjteményes kötetek, visszaemlékezések kiadásánál is. 1990-ben szerezte meg az irodalomtudomány doktora címet.

Kabdebó Lóránt 1989 és 1993 között a JPTE Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője volt, 1991-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1997-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja lett. 1990-91-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára volt. Megalapította az Irodalomtudomány című folyóiratot és a Szabó Lőrinc-füzetek című sorozatot.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1969-ben kapta meg Miskolc Város Irodalmi Díját. 1989-ben Szabó Lőrinc-díjjal, majd 1990-ben a Művészeti Alap Irodalmi Díjjával jutalmazták. 1998-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. 2012-ben József Attila-díjban részesült, 2021-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje díjjal ismerték el munkásságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?