Börtönbe kerülhet Naka Júdzsi, a Sonic, a kék sündisznó megalkotója

Börtönbe kerülhet Naka Júdzsi, a Sonic, a kék sündisznó megalkotója

A fejlesztő a bíróság szerint pozícióját kihasználva nyerészkedett.

Naka A SEGA egykori alkalmazottja, akinek többek között az olyan játékok fűződnek nevéhez, mint a Sonic, the Hedgehog platformjáték, melyben először láthattuk a – mára már világhírű – kék sündisznót.

Az 57 éves Naka Júdzsit most bennfentes kereskedéssel vádolják. A férfit már tavaly letartóztatták, mivel az árfolyam várható emelkedését kihasználva néhány munkatársával együtt vásárolt az Aiming és az ATeam Entertainment stúdiók részvényeiből – mindezt azelőtt, mielőtt a stúdiók bejelentették volna azon projekteket (Dragon Quest Tact, Final Fantasy 7: First Soldier), melyeken éppen dolgoztak.

Naka a kereskedés idején a Square Enix kiadó munkatársaként dolgozott, így még a stúdiók hivatalos bejelentése előtt tudomást szerzett a fejlesztésekről. Ezt a férfi a bíróságon is elismerte.

Naka Júdzsit a Tokiói Kerületi Bíróság kétévnyi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint 2,67 millió jen (kb. 17 800 euró) bírság megfizetésére kötelezte.

(24.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?