A „magyarok Mózese”

k

1849 januárjában, a debreceni városkapunál strázsáló őrség parancsnoka azt a nevet írta az érkezőket számon tartó lajstromba, hogy „Kossuth Lajos, a magyarok Mózese”. A megállapítása rendkívül találó volt, hiszen a hazai és a külföldi közvélemény egyaránt egy magyar szabadsághőst látott benne. Ezen a képen még a szabadságharc véres leverése sem változatott, kultusza pedig már az életében megkezdődött. A polgári átalakulás és az 1848–49 és szabadságharc hőse 225 évvel ezelőtt hunyt el.

Az indulás

Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született a Zemplén megyei Monokon. Apja vagyontalan kisnemes volt, aki ügyvédként kereste a kenyerét. Felmenői anyai ágon német, míg apain szlovák származásúak voltak. Családja turóci eredetű, az apa pedig csak az 1780-as évekbe költözött Zemplén megyébe. A turóci ága megtartotta eredeti identitását, nagybátyja, Juraj Kossuth pedig a szlovák nemzeti mozgalom oszlopos tagja lett. 

A fiatal Kossuth tanulmányait a sátoraljaújhelyi piaristáknál, majd az eperjesi Evangélikus Kollégiumban végezte. Ennek során a politikusi pályáján jól használható latinos műveltséget szerzett, miközben az akkori közélet két nyelvét, a németet és a latint is elsajátította. Végül jogot tanult a sárospataki Református Kollégiumban, ahol egyik tanára, Kövy Sándor professzor azt jósolta, hogy „országháborító lesz” belőle. 

Apjához hasonlóan ő is ügyvéd lett, és a reformellenzék oldalán kapcsolódott be a megyei közéletbe. Mindez jó iskolát jelentett a kezdő politikus számára, de egy kellemetlen ügy véget vetett a szépen induló pályafutásának.  Az 1831-es koleralázadást követően ő készített leltárt egy nemesi birtokon, és az ott talált bort engedély nélkül értékesítette. De a pénzzel nem számolt el, a megye pedig megvétózta az eladást. A kereskedő erre visszaszolgáltatta a megvásárolt bort, de Kossuth már nem tudta visszaadni a tőle kapott pénzt, mert kártyaadósságát abból fedezte. Végül több hónap késéssel kölcsönből adta meg a tartozását. A fiatalember számára ez jó lecke volt, és politikusként soha többé nem keveredett ilyen ügyekbe.

Az ellenzéki politikus

Az eset után Kossuth elszigetelődött, így kapva kapott az egyik zempléni arisztokrata ajánlatán, hogy helyettesítse őt a pozsonyi országgyűlésen, és küldjön beszámolót az ott történetekről. Kossuth azonban ezzel párhuzamosan a közvéleményt is elkezdte tájékoztatni a diéta eseményeiről. Az ülésen elhangzottakat lejegyezte, kőnyomással sokszorosította, majd „Országgyűlési Tudósítások” címmel terjeszteni kezdte. Bár lapengedélye nem volt, a beszámolóit levélben küldte, így megkerülte a cenzúrát is. Amikor a hatalom a nyomdagépe eladására kényszerítette, akkor kézírással sokszorosította a beszámolóit. Lapjának nagy szerepe volt a reformeszmék hazai elterjesztésében, ő pedig a diéta végére országosan ismert személyiség lett. 

Az országgyűlést követően Kossuth a megyék életéről készített beszámolókat „Törvényhatósági Tudósítások” címmel. Mivel ezeket is levél útján terjesztette, a cenzúra továbbra is tehetetlen volt. Végül az udvar ellene is pert indított, és 1837 májusában letartóztatták. Kossuth hiába tiltakozott a törvénytelen eljárás ellen, a bíróság négy évre börtönre ítélte. Szerencséjére Budán raboskodott, ahol olvashatott, de angolul is ekkor tanult meg Shakespeare művei segítségével.

A tiltakozások hatására a bebörtönzött politikusok 1840-ben kegyelmet kaptak. Míg Wesselényi Miklós megvakult, Lovassy László pedig megőrült a fogságban, addig Kossuth megerősödve lépett a politika színpadára. 1841 januárjában a Pesti Hírlap főszerkesztője lett. A lap tulajdonosa, Landerer Lajos a titkosrendőrség embere volt, aki valójában felügyelni akarta ezt a veszélyes felforgatót, de hiába. A lap Kossuthnak köszönhetően hihetetlen népszerű lett, ötezres példányszámával pedig több előfizetője volt, mint a többi sajtóterméknek együttvéve. Írásaiban közérthető stílusban fogalmazta meg korának problémáit, és egy új műfajt is meghonosított a magyar zsurnalisztikában, a vezércikket. A tulajdonosnak végül 1844-ben sikerült őt elmozdítania. 

Ezekben az években zajlott a híres vitája Széchenyi Istvánnal. Bár ő látszólag Kossuth szenvedélyes stílusát támadta, valójában két eltérő politikai elképzelésről volt szó. Kossuth gyors reformokat akart, melyek keresztülvitelét a középnemességtől várta, nem pedig a bécsi udvartól vagy az arisztokráciától. A reformellenzék egyértelműen Kossuthot támogatta, és 1848 márciusában már maga Széchenyi is elismerte ellenfele politikájának eredményességét.

Ezután Kossuth Magyarország gazdasági önállóságát célul tűző Védegyleti mozgalom egyik szervezője lett. Ennek tagjai kötelezték magukat, hogy a hazai ipar támogatására csak magyar terméket vásárolnak. Közben Pest megye politikai életébe is bekapcsolódott, és 1847 őszén országgyűlési követté választották. A pozsonyi alsó táblán már Kossuth volt az ellenzék vezére, de áttörést 1848 márciusáig nem tudott elérni. A bécsi és pesti forradalmakat követően azonban Batthyány Lajost nevezték ki miniszterelnöknek, az új kormány pedig alig három hét alatt törvények sokaságával biztosította a polgári átalakulást. Intézkedtek a közteherviselésről, a törvény előtti egyenlőségről, a jobbágyfelszabadításról, a sajtószabadságról, a felelős kormányról és a népképviseleti országgyűlésről. Az új kabinet célja Magyarország birodalmon belüli függetlensége volt. 

A szabadságharc vezetője

Az új kormányban Kossuth a pénzügyminiszteri tárcát kapta és mellé üres kincstárat. Mivel a célja a pénzügyi önállóság megteremtése volt, így államkötvények kibocsátásával, a nemesfém kivitelének megtiltásával és a Kossuth-bankónak is nevezett ötforintos kibocsátásával stabilizálta az ország pénzügyi helyzetét. Munkáját a lakosság közadakozással segítette. Kossuth nagyon népszerű volt, a jobbágyfelszabadítást is rengetegen az ő nevéhez kapcsolták. 

Nyár végére az udvar felszámolta a forradalmi mozgalmakat a birodalomban, így Magyarország ellen fordult. Először tárgyalás útján próbálta meg visszaszerezni a tavasszal adott engedményeket, majd ennek kudarca után szeptemberben megindult a horvát támadás, amit Pákozdnál visszavertek. Bár a kormány többsége lemondott, Kossuth maradt, és toborzó körútra indult az Alföldre. Októberben pedig egy új kormányzati szerv, az Országos Honvédelmi Bizottmány alakult a vezetésével. 

Decemberben Ferenc József került trónra, akit már nem kötött a magyar alkotmányra tett esküje. A császári sereg támadása is megindult, így a kormányzat Kossuth javaslatára Debrecenbe költözött. Bár sokan ajánlották, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel vezessen be diktatúrát, ő továbbra is megmaradt alkotmányos politikusnak, a képviselőház pedig zavartalanul működhetett. Közben folyt az ellenállás szervezése, amiben Kossuth hihetetlen munkabírásával oroszlánrészt vállalt. 

Márciusra az udvar már győztesnek hitte magát, így az uralkodó egy Magyarországot több részre osztó alkotmányt bocsátott ki. A tavaszi hadjárat azonban kiűzte a császári erőket az országból, Kossuth pedig április 14-én, a debreceni Nagytemplomban kimondatta a Habsburg-ház trónfosztását, így kiegyezésről többé szó sem lehetett. Magyarországot mint független államot azonban senki nem ismerte el, bár a szabadságharc, akárcsak 1956-ban kivívta az akkori világ szimpátiáját. Az európai hatalmak számára fontosabb volt a Habsburg Birodalom léte, a június közepén megérkező orosz hadsereg eldöntötte a küzdelmet. Kossuth augusztus 11-én lemondott Görgei javára, akit azzal is megbíztak, hogy kezdjen tárgyalásokat az oroszokkal, majd török földre menekült. 

Az emigráns

Kossuth már 1849 szeptemberében utóda ellen fordult, és vidini levelében árulással vádolta Görgeit, amiért letette a fegyvert. Bár ez nem volt igaz, de fenn akarta tartani híveiben a hitet, hogy őket csak árulással lehetett legyőzni. Írása otthon termékeny talajra talált, hiszen az aradi kivégzések után a közhangulat amúgy is Görgei ellen fordult. Árulást láttak ugyanis abban, hogy kapituláló főparancsnok amnesztiát kapott, míg a beosztottjait kivégezték. Az alaptalan vádak a tábornokot élete végéig elkísérték, a köznép szemében pedig örökre áruló maradt.

Kossuth csak két évvel később tudta elhagyni a török internálótábort, amikor Angliába, majd az Egyesült Államokba ment, hogy támogatókat szerezzen. Bár a lakosság körében hihetetlenül népszerű volt, szövetségeseket sehol nem talált. A magyar szabadságharc számára az utolsó reményt az 1850–60-as évek olasz és német egységmozgalmai jelentették, hiszen francia, piemonti vagy porosz részről többször is szorgalmazták, hogy a magyarok indítsanak háborút a Habsburgok ellen. Kossuth azonban elővigyázatos volt, és egy újabb szabadságharc megindítását tényleges katonai segítség megadásához kötötte. Óvatossága indokolt volt, mivel idővel kiderült, hogy a magyar szabadság ügye nem volt több egy jó ütőkártyánál a Habsburgokkal szemben.

1865-től Torinóban élt, de élete végéig figyelemmel kísérte az otthoni eseményeket. A kiegyezést a végsőkig ellenezte, de bizonyos ügyeket (pl.: polgári házasság bevezetése, a politikai antiszemitizmus elutasítása stb.) kész volt támogatni, noha 1889-ben még magyar állampolgárságát is elveszítette. Utolsó éveiben komoly anyagi gondjai voltak, amit az Athenaeum Kiadó művei kiadásával, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig könyvtára megvásárlásával igyekezett enyhíteni, amihez a pénzt közadakozással gyűjtötték össze. Kossuth 1892. március 20-án hunyt el. Ferenc József még holtában sem bocsátott meg neki, így végül nem a magyar állam, hanem a főváros helyezte örök nyugalomra. Bár az akkori kormányzat képviselői szervilizmusból nem jelentek meg ezen, a temetésre érkező tízezrek mégis jól mutatták a magyar társadalom Kossuthhoz fűződő valódi érzéseit. 

Vesztróczy Zsolt   

történész

Országos Széchényi Könyvtár 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?