A gömb kockásítása: KÉJ-es paródia

A Kötelező érvényű javaslatból (a szöveget Romankovics Edit írta, az előadás rendezője Sereglei András és Hégli Dusan) kiderül, tulajdonképpen bármi lehetséges. Csak nagyon kell akarni. Elszántan, meghajolva a hatalom, de úgy is mondhatnánk, a pénz hatalma előtt. A múltban is, amikor a traktoros legényt be kellett állítani a néptáncegyüttesbe az évfordulós – a Kislugas Néptáncegyüttes megalakulása 98. évfordulóján rendezett – ünnepi műsorba. Hogy mi fán termett szerinte a néptánc, arról persze fogalma sem volt, de ez nem akadály. Azaz az előző rendszerben nem volt akadály. Ha kellett a pénz, időnként el kellett fogadni a legabszurdabb feltételeket. S lőn: néptánclépések traktormotor-zakatolásra. (Hasonlóképpen, mint a húsvéti locsolóvers. Lehet, hogy néhányan még emlékeznek rá. Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő, öntözhetek-e?) És a kultúrház igazgatója, akit bármilyen vezető posztot betöltő személlyel helyettesíthetünk, lehetőleg tegyük a valamilyen sorból kiemelt, addig elnyomott emberrel, akiből akár az ország nagyvezíre is lehetett. Ezért azonban már nem kell a múltba ásni. Mint ahogy a népit akkor szokás elővenni, amikor elkezdődik a választási csata, és/vagy a Táncdalfesztivál nagyjait állítják színpadra, vagy népi mulatságot rendeznek, gulyással, lacipecsenyével és az ehhez illő gulyásműsorral.

Térjünk vissza azonban a megalapításának kerek évfordulóját ünneplő Kislugasra. Igen, kerek. Mert a 98 is lehet kerek szám, elvégre a nyolcas dupla kerek vagy kerék, méltó módon ünnepelhető. Emlékezéssel – mesélj el, kedves Péter (Zalaba Péter, a Kislugas Táncegyüttes vezetője) egy régi kedves történetet, az együttes alapítója, nagypapád korából – kezdődik a paródiának is beillő gálaműsor, amelyen színre lép a nyájas kegy(pénz)osztó, az emberemlékezet óta kultúrházvezető asszony, beledübörög a traktor, csattognak a gumicsizmák, amiért a drága nagypapa megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést. Hiába, no, ha a traktoros táncolhat, a táncos nem traktorozhat ugyan, de hálából jár neki az érdemrend. Van továbbá focipálya-avató kockalabdával és juhászbottal, azaz pásztorhoki, illegnek-billegnek előttünk az amerikai fociból ismert pomponlányok (mintha egyenesen az Egyesült Államokból repítették volna őket ide, tapasztalatból persze nem, de filmekből tudjuk, hogy a szurkolólányok éppen olyan meghatározó, jelentős, fontos személyiségek, mint bármelyik csapattag, az ő vezetőjüknek lenni annyit ér, mint a csapat edzőjének lenni), kettő az egyben, mert ami jár, az jár.
A sok néptánc után következhet a mű néptánc, melyet a Csárdáskirálynő ihletett, és melynek annyi köze van a folklórhoz, mint a népmesének az Ulysseshez – ez is művészet, az is művészet, ez is irodalom, az is irodalom.

Végül, de nem utolsósorban a díjosztó. Valamiért minden tagnak jár kitüntetés, ebből eredően van Disznósajt Érdemrend, Magyar Szív díj, Generáció díj, Árvalány díj, Búgócsiga díj. 
Természetesen az ilyen hatalmas ünnepségről – legyen az kerek évforduló, valamiavató stb. – nem maradhat el a méltó képviselet, a határon túli erőforrásokért felelős államtitkár, akit annyira sem hat meg a műsor, a rendezvény, az előadás, az, hogy itt mindenki belead apait-anyait, hogy gondterhelten végigmobilozza a műsoridőt, mert ő fontos ember, s még örülhetünk, hogy unalmában és hozzá nem értésében nem piszkálja az orrát vagy a fülét.
Sajnos, a műsort egyelőre csak az interneten láthatjuk, de sebaj, tartják még a görbe tükröt elénk a színpadon. Ja, akinek nem inge, ne vegye magára, akinek viszont inge, mélyedjen magába.
(Utóirat: Legyen minden tiszteletünk azoké a néptáncegyütteseké – nem sorolok neveket, mert ha valamelyik kimaradna, jogosan sértődne meg –, amelyek nem operettesítik a néptáncot, sem a népzenét, hiszen az külön műfaj, amelyek nem parancsszóra csárdásoznak a gulyással teli kondér mellett, azoké, amelyek az utánpótlás-nevelést épp olyan fontosnak tartják, mint a felnőtt együttes egyben tartását, amelyek tudják, hogy a bődi csárdáshoz a gyerekjátékoktól vezet az út.)