Vannak a színészek, és vannak a „színészek”. Dwayne Johnson egyértelműen „színész”. Nem annyira eljátszik szerepeket, mint inkább ott van – megjelenik a filmben. Vele történnek az események. Dwayne Johnson legújabb kalandja. A Zúzógéppel azonban végre megpróbálja levetkőzni ezt az imidzset. Vajon sikerül neki?
A film Mark Kerr (Dwayne Johnson) egykori professzionális pankrátor életét követi, egész pontosan az UFC harcművészeti bajnokság kezdeti éveiben. Az alapvetően visszafogott természetű Kerr a bajnoki címre hajt, csatáit azonban nem csak a ringben vívja – fájdalomcsillapító-függősége kitartóan ostromolja testét, és barátnőjével (Emily Blunt) való kapcsolatát is pengeélen táncoltatja.
VHS-klisék
A Zúzógép vérbeli életrajzi film, és sajnos nem jó értelemben. A túlzott szerhasználattól kezdve a széteső párkapcsolaton át a nagy életmű felé való hajtásig minden klisé itt van, és Safdie nem igazán akar újat mondani egyikről sem. A rá jellemző, már-már dokumentumfilmes, kaotikus képi világ megidézi ugyan a 2000-es évek eleji tévéműsorokat, visszarepítve a nézőt egy olyan korba, amikor még mindent fontosnak és komolynak vélt, amit a képernyőt látott, többet viszont nem igazán tesz érte. Nem ás a szereplők lelkének mélyére, mint a Millió dolláros bébi, nem vizsgálja a sport közösségformáló erejét, mint a Rocky, és nem is bánkódik a hivatásos erőszak eredendő lélekgyilkos mivoltán, mint A pankrátor. Nem, a Zúzógép egyetlen dologról szól csupán, az pedig Dwayne Johnson.
A szelíd óriás
A Szikla, aki maga is pankrátorként kezdte sztárpályafutását, messzire vándorolt már a Skorpiókirály és a huszadrangú CD-filmek évei óta. Mára a legtöbben talán már nem is művész-, hanem hivatalos nevén ismerik, elvégre a legkeresettebb hollywoodi színészek egyike. Tehetségét azonban viszonylag ritkán méltatják, hiszen ritkán ad rá okot – minden szerepben ugyanúgy néz ki, ugyanúgy beszél, ugyanúgy viseli magát. A Zúzógép témája azonban egyértelműen közel áll hozzá, ebbe a szerepbe ugyanis apait-anyait beleadott. Érzékenyen és emberközelien hozza Mark Kerr eleve sokoldalú figuráját – az alapvetően szelíd emberét, aki látványosan törődik a lelki egészséggel, igyekszik magáévá tenni a terápiás szótárat, néha azonban akaratlanul is kiszalad alóla a ló. A törtetőt, akiben megvan a képesség, hogy félistenné váljon, de a tökéletlenség is, hogy halandó emberként a legrosszabb formáját hozza. Aki sokkal több egy gépnél, aki zúz.
A célt tévesztett szobor
Johnsonnak szerencsére nem kell egyedül cipelnie az egész filmet, noha lazán elbírná. Emily Blunt meglepően hiteles és szórakoztató az idegbeteg barátnő kissé elcsépelt szerepében, és a harcművész Ryan Bader kiemelt vendégszereplése is hatásosabb, mint várnánk. Az összkép azonban nem több néhány közepesen érdekes bunyónál és egy megkapó színészbörzénél, és nem világos, hogy mit talált annyira díjérdemesnek a velencei bizottság Safdie rendezésén. Ha valaki itt díjat érdemel, az Dwayne Johnson – és talán őt is pont a lapos rendezés fogja távol tartani tőle.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.