„Zöld Hollywood” – Mennyire környezetkímélő az Álomgyár?

Néhány éve a Sustainable Production Alliance (Összefogás a Fenntartható Produkciókért) szerveződés kimutatta, hogy egy átlagos hollywoodi nagyprodukció akár 3300 tonna üvegházhatású gázt is felszabadíthat. De vajon hogyan?

Az álmok ára

A nagyobb hollywoodi mozifilmek nem véletlenül kerülnek dollármilliókba. A legtöbb produkció már ott terhelni kezdi a környezetet, hogy repülőgéppel fuvarozza a stábtagokat a világ másik felére, ami még nem is volna akkora gond, ha nem ragaszkodna minden sztár különgéphez. A helyszínen aztán napokon, néha heteken át etetni kell a több száz tagú stábot, valamint áramot és tiszta vizet biztosítani nekik. És akkor még el sem kezdődött maga a forgatás, amihez szetteket és kosztümöket kell gyártani, az esetleges légifelvételekhez helikoptereket bérelni, a látványeffektusokhoz pedig gyakran tényleges pusztításra van szükség. Ha nincs kellően megtervezve, egy efféle produkció komoly károkat tehet a környezetben.

A 2009-es Avatar környezetkímélő, számítógépes effektusokkal próbálta megvalósítani sci-fi-világát, és történetében is nyíltan az erdőirtással és az ember agresszív terjeszkedésével szemben foglalt állást. Maga a produkció azonban nagyrészt környezetterhelő maradt, elvégre az Avatar stábja is komoly légiforgalmat produkált, a helyszíni forgatások pedig nem voltak fenntarthatóbbak más filmekénél. Felmerülhet a kérdés: akkor számít-e egyáltalán, hogy mi mellett érvel a film? A válasz egyértelmű igen.

Tanulni vagy nem tanulni?

A múltban többször is bebizonyosodott, hogy Hollywood ábrázolásmódjai hatással lehetnek a kultúránkra. Több kutatás is kimutatta például, hogy a képernyőn való dohányzás nagyban megnehezíti a leszokni vágyó nézők dolgát, és általában kívánatosabbá is teszi a tevékenységet. Vajon mi minden másra érvényes ugyanez? Van-e hatása például annak, hogy a filmszereplők előszeretettel halmoznak egyszer használatos edényeket és poharakat a szemetesükben? A filmek az ilyen apróságokkal szinte soha nem üzenni akarnak. A dohányzásnak és az egyszer használatos edényeknek is esztétikai szerepe van, a közönség viszont ezt nem tudja, és könnyedén nemtörődömséget tanulhat a képsorokból.

Szerencsére azonban vannak pozitív példák is. Annak idején a Schindler listája után módszeresen megnőtt az amerikai holokausztmúzeumok látogatottsága, a Tom Hanks-féle Philadelphia pedig országszerte detabuizálta az AIDS-ről való diskurzust. A környezetvédelem is sokat köszönhet a filmeknek. Az Oscar-díjas Kellemetlen igazság című dokumentumfilm például nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a globális felmelegedés bejusson a mainstream köztudatba. A hatásos művészet képes empátiát és érdeklődést ébreszteni az emberekben, aminek előbb-utóbb meglesz a következménye.

Amit tehetünk

Az Avatar 2 előtt James Cameron rendező kijelentette, hogy ezúttal szeretné összehangolni a forgatást a film üzenetével. A szettet ezúttal napenergia hajtotta, a légifelvételeket drónok biztosították, a stáb pedig végig vegán ételt fogyasztott. Ez pedig csak néhány a számtalan módszer közül, amivel az Álomgyár az utóbbi években próbál fenntarthatóbb filmkészítést gyakorolni. Opció például az adakozás: a fennmaradt ételt, a szettek lebontása után keletkezett anyagokat nem kidobják, hanem elajándékozzák jótékony célokra. Vagy ott van a repülés, ami nyilván elkerülhetetlen, a repülőgépek számát azonban minimálisra lehet csökkenteni, akár úgy, hogy egyes filmstábok osztoznak a járatokon. Végül pedig sokat segíthet az is, ha a számítógépes és a praktikus effektusok harmóniában festik vászonra a látványvilágot – így marad hely a klasszikus filmezési trükköknek, és a számítógépes animátorok sem rokkannak bele az alulfizetett munkába.

És hogy mit tehetünk mi, fogyasztók? Főként két dolgot. Először is: olyan politikusokra szavazunk, akik tesznek a környezetért, és szabályozzák az idelátogató amerikai filmeseket. (A Feláldozhatók 2 stábját például komoly bírsággal sújtották, amikor megháborgatták egy bulgáriai denevérfaj élőhelyét.) Legfőkébben azonban azt tehetjük, hogy a pénztárcánkkal szavazunk, és olyan filmekre váltunk jegyet, melyek megérdemlik a támogatást. A valódi ellenség ugyanis mindig a kontrollálatlan vállalati túlkapás, a nagyprodukciók tucatgyártó folyamatai. Fontos mérlegelnünk, hogy mit tartunk környezetterhelőbbnek hosszú távon: azt, hogy Christopher Nolan négyévente egyszer felrobbant valamit egy jelenet kedvéért, vagy hogy a Disney évente 20 mozifilmet és sorozatot gyárt le futószalagon. Az arany középutat kell megtalálnunk. Hiszen fontos, hogy az unokáink is lássanak majd jegesmedvét – de az is fontos, hogy lássanak olyat, mint az Oppenheimer.