Erős korszaka volt a Nemzeti Színháznak, amikor Vörös Eszter nagy nevű színészek partnereként játszott ott komoly szerepeket. Melindát és Cordeliát Sinkovits Imre és Básti Lajos mellett. Sárit, a széki cselédlányt Kállai Ferenc oldalán. Házassága révén aztán francia állampolgár lett. Negyvenhárom éve már, hogy kint él. Előbb párizsi lakos volt, aztán La Rochelle közelébe költöztek, az Atlanti-óceán partvidékére. Magyar filmekben addig játszott, míg el nem hagyta az országot. Azóta külföldi produkciókba hívják. Pedig boldogan mondana igent magyar rendezők felkérésére is.
Hosszú idő után most ismét hazalátogatott. Élnek még az itthoni hozzátartozói?
Megvan a budapesti lakásom, rokonaim vannak vidéken, láttam jó néhány színházi előadást. Csodás heteket töltök itthon.
Mennyi idő elteltével érezte azt, hogy már minden gondolatát képes megfogalmazni francia nyelven?
Az elég sokára következett be. Amikor megismerkedtem a férjemmel, már jól beszéltem franciául. De kint, Párizsban jöttem rá, hogy csak az írott nyelvet tudom. Itthon ugyanis senkivel nem beszéltem franciául. A férjem megértett, de nem mondhatom, hogy perfekt francia voltam, hiszen hét évig egyedül, autodidakta módon tanultam a nyelvet. Könyvekből, lemezekről. Azért, mert tetszett.
Hol volt az indítógomb?
A Hét tonna dollár című filmet forgattuk Franciaországban. Ott kezdődött. Kaptunk egy kint élő magyar asszisztenst. Vele és a férjével gyorsan összebarátkoztam. A napidíjamból vettem egy komplett nyelvleckesorozatot. Friss diplomásként Pécsre szerződtem. Előadás után, amikor a többiek a klubban maradtak, beszélgettek és iszogattak, én már a szobámban a francia lemezeimet hallgattam. Tanultam. Éjfél körül, amikor hazajött a szomszédom, bekopogott hozzám, hogy kérlek, most már fejezd be, mert aludni szeretnék. Nem könnyű elsajátítani az írott és a beszélt nyelv közti különbséget, de nem adtam fel.
Ennek köszönheti a francia férjét. A kitartásának, a szorgalmának. Hol találkoztak?
Budapesten. A párbaj című tévéfilmet vetítették a veszprémi fesztiválon. A komáromi vár egykori védőiről szólt a történet, akik 1849 szeptembere után Londonon keresztül jutottak el Amerikába, onnan pedig tovább, a kubai partvidékre. Én egy kubai szolgálólányt játszottam a filmben. A fesztiválon találkoztam a latin-amerikai kultúrattaséval. Megszólított, én pedig franciául válaszoltam neki. Erre felkapta a fejét a francia kollégája, aki szintén Budapesten dolgozott, és csodálkozva kérdezte, hogy maga tud franciául? És elmondta, hogy pár nap múlva vendégei jönnek Franciaországból, köztük a barátja, és örülne, ha magyar művészekkel beszélgethetnének franciául. Így találkoztam azzal az orvossal, akinek aztán a felesége lettem.
Eljött a doktor úr Párizsból, és beleszeretett a Nemzeti Színház csinos színésznőjébe, aki a társulat nagy öregjeivel játszott olyan darabokban, mint a Bánk bán, a Lear király és az Özönvíz után. Ezek, ugye, kultikus előadások voltak?
A Bánk bánt Marton Endre rendezte. Nagyon modern előadást akart. Azt mondta: „Melinda fiatal nő, a férje idős, messze van tőle, az udvarban bálokat tartanak, Ottó vadul udvarol magának. Szemvillanásokat kérek, finom rebbenéseket, apró kézmozdulatokat.” Mi ezt ki is dolgoztuk szépen a partneremmel, Téri Sándorral. Beültek a cenzorok, megnézték, és Marton Endre átrendezte a jelenetet. „Nem lehet benne semmi, mondta, ennek a nőnek tisztának kell maradnia.” Ettől az én Melindám felborult. A lelkiismeretére építettem ugyanis a megtébolyodását. Minden bemutatóra írtunk valamit egymásnak, akik játszottunk a darabban. Én azt írtam Sinkovits Imrének, hogy bocsássa meg, egyelőre nem tartok ott, ahol kellene, de ígérem, fel fogok nőni a szerephez és magához. A csoda segített ebben. Kitágult a cipőm a próbák során, és kértem egy másikat, nehogy elveszítsem a színpadon. Nem kaptam. Sok dolga volt a jelmeztervezőnek. Megfeledkezett rólam. Egyszer csak kiléptem a cipőből, és ott maradt a színpad közepén. Előadás közben. Valamit csinálnom kellett. Felvettem, és elkezdtem ringatni, mint egy gyereket. Így született meg Melinda őrülési jelenete. Sinkovitsnak nagyon tetszett. „Megvan, megvan!” – ujjongott.
Básti Lajossal a Lear királyban játszott. Morózus ember hírében állt. Vele is meg tudta szerettetni magát?
Imádtam őt, és ő is szeretett engem. Kisfiamnak hívott. Nagyon beteg voltam akkor. Volt egy színpadi balesetem, majdnem ráment a gerincem. Cordelia meghal, Lear viszi ki a karjaiban. Básti minden előadás végén az öltözőmig cipelt. „Nagy színésznőt avat ma a Nemzeti Színház”, mondta Sinkovits a bemutató után. Mire Básti: „De még mekkorát!” Majd hozzátette: „Soha ne veszítsd el a tisztaságodat! Amit te Cordeliaként megélsz, mert éled a szerepet, az a legtisztább szeretet apád iránt.”
Itthoni filmjei között első helyen a Hét tonna dollár áll. Hatalmas sikerrel ment a mozikban a hetvenes években. A Kakuk Marci cigánylánya után meg tudta élni a nagy berobbanást?
Nem voltam elégedett magammal. Pontosabban: én mindig elégedetlen voltam az alakításaimmal. Még akkor is, ha repültem, mert úgy éreztem, nagyszerűen ment a játék. De a következő percben már azon töprengtem: mi van, ha tévedek? Ha nem is voltam olyan jó? A Hét tonna dollárban még tapasztalatlan voltam. Felépítettem magamban a figurát. Egy nem éppen szépecske lány, fekete hajjal. Kiszolgálja a bohócot, és díva lesz belőle. De nem ez történt. A rendező máshogy képzelte. Nem mertem szólni, hiszen csak egy kis főiskolás voltam.
És Darvas Iván? Jobb partnerre nem is vágyhatott.
Valóban óriási kvalitású színész volt. Kedves, jóindulatú, figyelmes ember. Arra tanított meg, hogy ha forgatás közben sokat kell várni, és ülsz a székeden, ne ess ki a szerepből, mert nem te ülsz ott, hanem a figura. Monte-Carlóba utaztunk a forgatásra. Genfben szálltunk át másik gépre. Ott volt megbeszélt találkozója a bátyjával. Elvitt magával. Ott ültem kettőjük között, de nem tudom, milyen nyelven beszéltek. Valószínűleg oroszul vagy németül. Semmi nem maradt meg belőle. Becsuktam a fülemet, hogy ne halljam őket. Nagy találkozás volt ez akkor a részükről, amelyet nem akartam megzavarni. Finoman odébb húzódtam. Nem is értettem, miért vitt magával Iván. Bizonyára jól átgondolta az egészet. A következő gépet ugyanis lekéstük. Ha nem vagyok vele, valószínűleg megvádolták volna, hogy disszidálni akart. De mert vele voltam, nem történt baj.
Na még egy név! Kozák András. A párbajban vele játszott. Sáfár Anikóval, Borbás Gabival, Gálvölgyi Jánossal és Holocsy Istvánnal ön is Kazimír Károly osztályába járt, Kozák András pedig az általa vezetett Thália Színház tagja volt. Lehet, hogy így közelebbről ismerték egymást?
Nagyon szerettem Andrist, de csak ebben az egy tévéfilmben voltunk partnerek. A Tháliában majdnem minden darabban láttam őt. Szerettem a játékát, a hangját, a fizikumát, mindent! Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy vele fogok játszani.
Franciaországban adódott lehetősége színpadra lépni?
Diderot Apácájában a főnöknő voltam Párizsban. La Rochelle-ben Alma Mahlert játszottam. A strasbourgi színházi fesztiválon első díjat nyertünk a darabbal. Jött az igazgató, és azt mondta a rendezőnek, hogy nekem, a magyar színésznőnek köszönhetik a díjat. Óriási elismerés volt ez akkor. Filmszerepeket is kaptam. Volt, hogy francia akcentussal katalán nyelven kellett beszélnem. De játszottam én itthon is, amióta elmentem. Kecskeméten, Kurázsi mamát Zsótér Sándor rendezésében. Ötször-hatszor sikerült is jól megformálnom.
És mostanában? Elsősorban feleség?
Nem úgy van ez! Ha valami elszomorít, elkezdem a hangképző gyakorlataimat. Énekelek, verseket mondok. Állandó készenlétben vagyok. Mintha már holnap színpadra kellene lépnem. Ha nincs otthon a férjem, zeng a ház. Keresem a hangomat. Sokat játszom a baráti társaságunknak, ami harminc-negyven embert jelent. Kis településen lakunk Bretagne alatt. Sokan kérdezik, miért nem megyek játszani? De ott, helyben csak amatőr színtársulat működik. Nekem az nem megoldás. Egyébként pedig rengeteg dolgom van. Egyhektáros területet kell gondozni a ház mellett. Óriási földterület. Halastó is van. Termelek. Paprika, paradicsom, padlizsán, minden van a kertben. A férjem párizsi. Az édesapja 1952-ben vett egy parányi földet ott, ahol most lakunk. Épített egy kétszobás házat. Utána megvette a közeli apró telkeket, ebből lett az egy hektár. A házat megújította. Ott nőtt fel a három testvérével. Ott töltötték a nyarakat. Imád kertészkedni, akárcsak én.
A fiuk Budapesten végzett az orvostudományi egyetemen. Hibátlanul beszél magyarul. Már ő is Franciaországban él?
Írországban. Amerikai állampolgárságú perzsa nő a felesége. Három gyerekük, a mi édes unokáink franciául, perzsául és angolul beszélnek. A kedvükért én is megtanultam perzsául. A másik nagymamával már perzsa nyelven levelezek, a gyerekeknek pedig perzsául mondom a meséket, telefonon.
Itthonról mi hiányzik a legjobban a kinti életében?
A színház. Ha Budapesten vagyok, mindig elvarázsolnak a kollégáim. Repülök velük. A karomba tudnám ragadni őket, és az egekig emelni, olyan boldoggá tesznek. Ha őket nézem, úgy érzem, el sem mentem. Talán egy napon még újra velük lehetek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.