Vlny: A szabadság hullámhosszán

A politikai-társadalmi történések mellett ugyanis emberi történeteken keresztül láttatja 1968 tavaszát. A film vezérfonala a csehszlovák rádió külpolitikai szerkesztőségének helytállása, és ettől lesz hátborzongatóan időszerű – főleg Szlovákiában. 

A szóban forgó külpolitikai szerkesztőség abban az időszakban kezd igazi professzionális újságírói munkát végezni Milan Weiner vezetésével. A csupa külföldi tudósítóból összeállt csapat olyan egyszerű dolgokban hisz, mint hogy minden hírt legalább két forrásból kell ellenőrizni, és a rádió feladata nem a propaganda, hanem a hiteles tájékoztatás. Akkortájt – ahogy lassan ma sem – ez nem volt magától értetődő dolog. Milan Weiner, Jiří Dienstbier, Jan Petránek, Luboš Dobrovský, Věra Šťovíčková létező, néhányan máig is élő személyek, akik az adott történelmi pillanatban azt tették, amit a lelkiismeretük diktált: az igazságot közvetítették. 

De önmagában ettől még nem lenne a film jó és érdekfeszítő. Kellett hozzá egy kitalált szereplő is, Tomáš, a technikus (Vojtěch Vodochodský), aki a filmben szülei tragikus halálát követően kiskorú öccsének a gyámja, és bármely váratlan pillanatban kopogtathatnak nála a gyámhivatal emberei. Őt a felelősség és a nincstelenség nyomasztja, öccse, Pája azonban tüntet, tiltakozik, szamizdatot terjeszt. Tomáš akaratán kívül válik ellenállóvá, telekommunikációs szakemberként főnöke (Tomáš Maštalír) ajánlja be a rádióba, később derül ki, hogy a főnök két vasat tart a tűzben. 

Tomáš téblábol, próbál meghúzódni, de amikor az öccse bajba kerül, aláír a titkosszolgálatnak. Sok információt nem ad, csak annyit, hogyan adják kézről kézre a diáktüntetést elnyomó rendőri brutalitást rögzítő videófelvételt a kollégái – így ütnek rajtuk a titkosszolgálat emberei egy szilveszteri bulin, amikor mind együtt vannak. De nem ez a botlás a történet lényege, hanem az egész szerkesztőség összetartása és az, hogyan váltak nagy időkben a holnapért rettegő kis emberek is hőssé. Köztük Tomáš is, aki az 1968-as megszállás idején műszakilag biztosítja, hogy a csehszlovák rádió katonai frekvenciákon sugározhasson. Közben pedig a szovjet tankokkal szembenézve százak tüntetnek a rádió épülete előtt – vajon ma mennyien vonulnának utcára a hiteles tájékoztatásért? 

A film legfontosabb üzenete, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor bárkiből hős lehet, aki ragaszkodik az értékeihez. Ez a hősiesség pedig sokszor azzal jár, hogy az ember kénytelen feladni a saját életét. A csehszlovák rádió külpolitikai szerkesztőségének akkori tagjai közül néhányan emigráltak, mások álnéven fordítottak, kétkezi munkásként dolgoztak, és sokan disszidensként tevékenykedtek. A rendszerváltás után Jiří Dienstbier külügyminiszter lett, Ľuboš Dobrovodský honvédelmi miniszter, Jan Petránek a Lidové noviny munkatársa. De tévedés azt hinni, hogy ez sikertörténet: Milan Weiner 44 évesen, 1969-ben rákbetegségben hunyt el, kollégái szétszéledtek a világban, vagy meghúzták magukat a csehszlovák valóságban. A film mégis inkább arról üzen, hogy nagy pillanatokban érdemes kiállni amellett, amiben hiszünk, és hogy a társadalomnak szüksége van olyan emberekre, akik erre képesek. A filmet Szlovákiában azon a napon mutatták be, amikor a közszolgálati televíziót átnevezték, átalakították, és még megy a mozikban, miközben a tények ellenőrzésén alapuló újságírói munkát konspirációs elméletek helyettesítik. Kötelezővé tenném a megnézését mindenkinek, aki azt hiszi, hogy a történelemben és saját emberi történetünkben bármit megúszhatunk.