Vilmányi Benett: „Még nem érzem a mostani életmódom ritmusát”

d

Stílusosan fogalmazva: korosztálya egyik legütősebb tehetsége Vilmányi Benett. Legütősebb a szó szoros értelmében, hiszen megformált már nem egy tékozló fiút, kiszámíthatatlan, kezelhetetlen, veszélyes csávót.

Szerepe szerint volt már előzetes letartóztatásban is. Tizenhárom évesen, az iskolapadból került be Sopsits Árpád filmjébe, A hetedik körbe. Már akkor egyértelmű volt, hogy abból az érzékeny kissrácból, ha színészi pályára lép, a magyar film Marlon Brandója lehet. S mivel ezt a hivatást választotta, tehetsége ki is teljesedett. Most Molnár Piroska partnereként, egy magára maradt fiatalemberként kelt mély érzelmeket Dettre Gábor filmjében, a Csendes éjben. De volt már frissen megtért mosogatófiú, beszlámi túsz, önérzetes chippendale-táncos, orvostanhallgató, sőt a fiatal Karinthyt is megidézhette. Angyali értékvilágú emberek bűnös életéből színpadon is jelesre vizsgázott. Ordítóan nagy tehetség.

***

Tavalyelőtt nyilatkozta először, hogy kezd elege lenni a színjátszásból. A Radnóti Színházból egyszer csak el is szerződött. Aztán a filmszínészettel is leállt egy időre. Dettre Gábor felkérésére végül mégis igent mondott. Miért?

Felhívott telefonon, és hosszasan beszélgettünk. Úgy éreztem, rokonlelkek vagyunk. És megemlítette, hogy Molnár Piroska lesz a partnerem. Aztán személyesen is találkoztunk. A forgatókönyvet később olvastam el. Már előtte elvállaltam a szerepet.

Molnár Piroska a beszédtanára volt a színművészetin. Ott kedvelték meg egymást?

Pontosan emlékszem a felvételire. Sokan ültek bent. Ő valahol hátul foglalt helyet. Akik elöl ültek, szúrósan, szigorúan néztek. Piroska bólogatott. Némán küldte az energiát. A tekintetével támogatott. Emlékszem egy olyan egyéni órára is vele, amikor csak ketten voltunk. A Tartuffe–Elmira jelenetet gyakoroltuk. Az nagyon megmaradt. Úgy mondta a szöveget, hogy arra nem lehetett nem szándékkal válaszolni. Megéreztem, mi a különbség egy alexandrinus versike és egy drámai szöveg között.

Aztán elmúlik néhány év, és ott áll vele szemben a Csendes éjben. Mit érzett? Hogy történhet bármi, Piroskával menni fog?

Nem gondoltam ilyesmire, hiszen a forgatást megelőzték a próbák Piroska lakásán. Már ott is megmutatkozott valami abból, hogy mi lesz. Ha forog a gép, az már más idegállapot. A próbákon ott volt bennünk, hogy mi van, ha ez a jelenet őrületesen jól sikerül, és nem vette fel senki? Erre csak mi fogunk emlékezni? Hogy ez ott és akkor milyen jól sikerült, de a kamera előtt nem tudjuk majd reprodukálni? A forgatásra rövid idő, tíz nap volt mindössze. Piroska majdnem minden este játszott, sokszor kimerültnek érezte magát, és történt egy baleset is vele. Elesett a lakásában, és összetörte az arcát. Nem volt ez könnyű menet, bár akkor sem lett volna az, ha több időnk van rá. Témájában nehéz volt a szöveg, lélekben mindkettőnket megviselt.

Két ember a teljes elmagányosodásban. Egy magára maradt asszony és egy talajt vesztett fiú. Csak egymásra számíthatnak.

Igen, ragaszkodnak egymáshoz.

Forgatott még ezek után?

A Szemem fényét Für Anikóval. Egy látását fokozatosan elvesztő nő és apává váló fia erős kötelékéről szól a film.

d

Miből lett elege, hogy egy időre hátat fordított a szakmának?

A szereplésből. Drámatanárként dolgoztam egy budapesti szakközépiskolában. Az érdekelt. Az előadásokban nem vettem részt. Csak néztem a diákokat. Volt egy előadásunk a színművészetin, Az éjszaka a nappal anyja. Abban éreztem, hogy közlendőm van, és nem mindegy, hogyan kezdek bele az előadásba, és hogy jövök ki belőle. Később rájöttem, hogy kevésbé fontos egy-egy előadás, amelyben játszom. Hogy nincs közlendőm velük. Hogy akkor sem fog történni semmi, ha bakizom, vagy tét nélkül mondom el a szöveget. Úgy viszont nem érdemes csinálni. A szerzői színház vonz. Írni és rendezni szeretnék.

Letért egy kikövezett útról. Vihette volna, ameddig csak akarja, vagy meg nem unja.

Azért sem éreztem egy idő után, hogy mondanivalóm van egy-egy szereppel, mert sokat játszottam, és nem tudtam színházba, koncertekre járni, nem volt miből táplálkozni. Mindig ugyanazok az arcok. A Radnóti Színháznak kis társulata van. Most Zentán élek a feleségemmel, az előző házasságában született fiával és a közös gyermekünkkel. Itt játszom a Magyar Kamaraszínházban. Medve Gábort játszom az Ottlik Géza regényéből készült Iskola a határon című előadásban. Jó vastag szerep. Az nyilvánvaló volt, hogy ide költözöm a feleségemhez, és valamit nekem is dolgoznom kell. Színész vagyok, ezért a színházat kerestem meg, ahol nagyon szívélyesen fogadtak, és alkalmaztak. Tavaly szeptembertől tagja vagyok a társulatnak.

Távol Budapesttől tudja azért, mi zajlik otthon, szakmai körökben?

Különböző platformokon eljutnak hozzám a hírek. A telefonommal együtt a cybertudatomat is magammal hoztam. Egy hónappal ezelőtt megpróbáltam kilépni az algoritmusomból. Hogy ne ezeket a híreket hallgassam. Kíváncsi voltam, sikerül-e vajon? Nem sikerült. Viszont naprakész vagyok az információk terén.

Azzal, hogy apa lett, nem állt be az életébe egyfajta szélcsend?

Jól érzem magam. Újra próbálok és játszom. De még nem érzem a mostani életmódom ritmusát. Az újvidéki tragédia óta itt sincs szélcsend. A belügyek miatt sem. Zenta magyar hely. Nagyon magyar. Kilencven százalék fölött. Gyakorlom a szerb nyelvet, de nem nagyon megy, mert magyarokkal vagyok körülvéve.

Milyen időközönként kapja el a vágy, hogy hazaugorjon, akár csak egy napra, Budapestre?

Tavaly februárban költöztem ki. Azóta ilyen még nem volt. Nemrég voltunk Budapesten, már a gyerekünkkel. Megmutatni, körbehordozni a családban. Budapestre hazamegyek, Zentára hazajövök.

Kemény Lili díjazott, szakmai körökben is komoly feltűnést keltett Nem című könyvét, amelyben a szerelmeként szerepel, olvasta már?

Még nem. Amikor együtt voltunk Lilivel, ez is egy rigolyám volt, ami nyilván nem esett jól neki, hogy nem olvastam a szövegeit. Viszont egyszer, arra nem térek ki, hogy miért, de terápiás céllal, szándékosan, hogy a kényszernek ellene ne menjek, elolvastam azt a részt, ahol éppen tartott. De amikor megjelent a könyv, már nem voltunk együtt, nem beszéltünk. És még mindig nem vettem a kezembe. Biztos eljutok majd oda, hogy elolvasom. Hogy mennyi az igaz benne? Minden. Azt hozzá kell tenni, de gondolom, a nagy többségük azoknak, akik olvassák, tudják, hogy aszerint írta meg kettőnk történetét, ahogy ő megélte, megéli, lát engem. Torzítás nincs benne.

d

Sok intim dolgot kitereget a könyv. Nem zavarja?

Inkább az érdekelt, hogy a végleges verzióban szerepelnek a szövegeim, amelyeket én magam nem publikáltam volna. Ezek gyakorlások, szárnypróbálgatások voltak.

Mondhatta volna, hogy ne jelenjenek meg ezek a szövegek. Vagy nem?

Mondhattam volna, de azt is tudom, hogy Lili mennyit dolgozott a könyvön, és milyen melója volt azzal, hogy bármit kiadjon a kezéből. A tiszteletem, a szeretetem, a becsületem nem engedte volna meg, hogy ne úgy jelenjen meg a könyv, ahogy ő akarja.

Tizenhárom évesen, amikor Sopsits Árpád filmjében, A hetedik körben forgatott, hallotta valakitől, hogy mekkora tehetség? Hogy erre a pályára született?

Senki nem mondott ilyet. Szerintem ez így volt jó.

Miért? Elszállt volna, ha ezt hallja?

Jobban ki tudott alakulni egy egészséges önkép, amelyben nem az van, hogy a világ tetején állok, de az sem, hogy nem vagyok jó semmire. Egészségesen láttam magamat. A hetedik kör után jöttek kisebb szerepek, aztán az Átok című sorozatot forgattuk Mátyássy Áronnal. Emlékszem, ott volt egy fiú a stábban, aki vitt haza. Én már akkor tizenhét éves voltam. Ültünk ketten a kocsiban, és elmondta, nem tudom, milyen szavakkal, hogy nagy az arcom. Hogy szerinte ez nem hasznos sem nekem, sem a forgatásnak. Bizonyára igaza volt. Akkor tényleg ilyen lehettem. Azt, hogy tehetségesen játszottam, először a Welcome című diplomafilm után éreztem, majd a Terápia volt ilyen.

Most akkor gyökeret ereszt Zentán?

Hosszú távra tervezek, igen. A társulati létet, mint olyat, nagyon üdvözítőnek tartom. Vágyom is, hogy átvegyük egymás pulzusát. Hogy a következő munkában már benne van az előző szelleme, izzadsága. Ilyen a jó színház. És Zentán érzek is ilyesmit. Kevesen vagyunk, de nagyon összetartunk, egyet akarunk.

Igaz, hogy ön az első Benett Magyarországon?

Igaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?