Űrhajós filmek, amiket látnod kell

Alfonso Cuarón moziját a megjelenéskor technikai csodaként ünnepelték, és azóta sem vesztett vonzerejéből. Gyönyörű látvánnyal és elképesztő hanghatással mutat be egy félelmetes űrbalesetet, majd a főszereplő viharos útját vissza a Földre. Történetben ugyan nem annyira gazdag, a kevés megható jelenetet mégis felturbózza a fantasztikus zene, valamint Sandra Bullock és George Clooney profi alakításai. Főként azonban zsigeri filmélmény arról, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a természetnek – de arról is, milyen messzire vagyunk hajlandóak elmenni az életünkért.

Damien Chazelle néhány éve elrugaszkodott a zene és a hollywoodi glamúr világától, hogy elmesélje Neil Armstrong, a holdra szállás legendás alakjának történetét. Merthogy a film elsősorban a Ryan Gosling által alakított címszereplő belső utazásáról szól. Foglalkozik lánya tragikus, korai halálával, és a sorsdöntő űrutazást is egyfajta terápiás folyamatként kezeli. A furcsa koncepció szerencsére működik, köszönhetően a hatásos zenének, valamint a csodás fényképezésnek. A néző kissé maga is gyógyul, miközben a gyönyörű képsorokba réved.

Ron Howard ikonikus drámája, mely segített minden idők egyik legismertebb mondatává tenni a „Houston, baj van”-t, egy sokkal szerencsétlenebb holdra szállási kísérletet örökít meg. Az Apollo 13 legénysége csupán csodával határos módon élte túl kalandos űrutazását, a film pedig a 90-es évek mozijaira jellemző grandiozitással és technikai bravúrokkal örökíti meg a legendás manővert. Sztárok sztárok hátán, izgalmas ritmus, remek érzelmi tétek, valamint egy jó adag barátságos nosztalgia fűszerezik az élményt, ami 2025-ben is bármelyik mozivásznon megállná a helyét.

Christopher Nolan űrutazós eposza inkább stílusában hiteles, mintsem cselekményében. Szereplői féreglyukakon kelnek át, idegen bolygókra látogatnak, és még megmagyarázhatatlan, már-már túlvilági erőkkel is kapcsolatba lépnek. Fantasztikus utazás, viszont remekül érzékelteti az ember elveszettségét a csillagok között – és általa azt is, mennyire fontos idehaza egymásra találnunk. Szentimentális világlátása valószínűleg sokak számára túlzás lesz, de garantált, hogy Nolan effektjei és Hans Zimmer zenéje egyetlen állkapcsot sem hagy majd meredek zuhanás híján.

Philip Kaufman háromórás történelmi filmje lassú folyású, klasszikus értékrendű, ám kétségtelenül hatásos és izgalmas tisztelgés az űrutazás művészete előtt. A hangsebesség első átlépésétől kezdve egészen az első amerikai asztronauták missziójáig követhetjük az eseményeket, melyek frappánsan emlékeznek meg a pánikszerű, hidegháborús hangulatról, ahol minden az űrkutatásról szólt. A karizmatikus színészgárdának köszönhetően ugyanakkor a színfalak mögött húzódó emberi ambíció is reflektorfényt kap, ami jót tesz a filmnek, az ugyanis nagyrészt a Földön játszódik.

Stanley Kubrick legendás mozija inkább tiszteletből van itt, mintsem az űrhajózás-ábrázolása hitelessége miatt. Valószínűleg mindenki egyetértene abban, hogy a végeredmény közelebb áll a sci-fi-horrorokhoz, mint az Apollo-dokumentumfilmekhez, ám van valami megkapó abban, ahogy Kubrick a világűr ráérős, sötét monumentalitását ábrázolja. Zavaros, ám sokatmondó filmélmény, amit leginkább egy forró tea és rengeteg szabadidő mellett ajánlott napirendre tűzni, hogy aztán megbeszélhessük valakivel – ha egy vállvonással elintézzük, jó eséllyel megüli a gyomrunkat.