Tarján Györgyi: „Nappal éheztem, este filmsztár voltam”

Előbb a dzsessz, majd a színház világa szippantotta be, s csak azután jött a film. Külföldön énekelt, Jeszenszky Endre dzsessztáncstúdiójába járt, együtt kezdett Frenák Pállal, Boros Tiborral, a Bakó fivérekkel, Gézával és Gáborral. Egyenes következménye volt ennek a színművészeti főiskola?

Volt egy csodás énektanárnőm, Fábry Edit. Rengeteget tanultam tőle. A Zeneművészeti Főiskola dzsessztanszakán kezdtem reggel nyolckor. Úgy aludtam öt-tíz perceket, hogy rátettem a fejem a zongorára, ha álmos voltam. Kettőre mentem át Jeszenszky Endréhez. Ott kezdődött egy másik életem. A tánc. Akkor már a budapesti és a balatoni éjszakában énekeltem. Volt, hogy rendőri kíséret vitt egyik helyről a másikra. Az Országos Szórakoztató Központ foglalkoztatott. Megvolt az énekesi, előadóművészi könyvecském. Jeszenszky mesterhez Fábry Edit küldött. Azt mondta, ahhoz, hogy a színpadon meg tudj állni, tudni kell táncolni. Két hónapos hallgatásra intett, amikor megismert, hogy kitisztuljon a hangom. Ha másvalaki kérte volna tőlem ugyanezt, nem biztos, hogy engedelmeskedem. Ő igazi nagy pedagógus volt. Kétbalkezes és kétballábas voltam, amikor Jeszenszkynél táncolni kezdtem. Fogalmam sem volt, hogyan használjam a testemet. Egy hónap múlva akkorát fejlődtem, hogy felvettek a Magyar Cirkusz Vállalathoz mint táncosnőt. Főiskolás koromban már reggel nyolctól éjjel tizenkettőig be voltam fogva. Nem volt lehetőségem a többiekkel szórakozni. Színpadon a legnehezebb szerepekkel kezdtem, majd jött a film. Csoda, hogy annyi mindent kaptam anélkül, hogy egyetlen embert ismertem volna a szakmából. Nekem a Jóisten volt a szereposztóm, az ügynököm, a támogatóm. Mindent tőle kaptam. Erőt is, tehetséget is. Makacs voltam. Fábry Edit megszelídített. Bezárt egy szobába, és addig nem engedett ki, amíg nem tanultam meg, amit feladott. A főiskolára is ő küldött. Tehetségesnek tartott. De le kellett szednem a sminkemet, a műszempillámat.

Ellenkezett?

Úsztam. Jók voltak az eredményeim. Sportolót akartak faragni belőlem. Egyik napról a másikra abbahagytam, szomorúságot okozva az edzőnek. Világutazó akartam lenni. Egy új Kőrösi Csoma Sándor. Vagy Jack Kerouac. Ő is az írásaival befolyásolt. Mint gyerekként Ady a verseivel. Mindent ki akartam próbálni. El akartam jutni Kis-Ázsiába. Aztán Muzsikus Péter lettem Ránki György gyermekoperájában. Egy nap próbafelvételre hívtak. Vizes hajjal mentem, épp hogy lemosakodtam a délelőtti előadás után. Mindenki tudta, hogyan kell kinézni, ha jönnek a filmesek. Szépen, csinosan. Én meg döbbenten néztem, hogy most mi van? Zsombolyai János meglátott, ismert Jeszenszkytől, és csak annyit mondott: Itt vagy te is, Györgyi? Akkor tiéd a szerep!

Akkoriban már szőke volt és göndör hajú?

Levágattam a fekete hajamat, és meghagytam az eredetit. Bacsó Péternél is játszhattam volna a Szikrázó lányokban. Az én hangomat akarták Kovács Katinak adni. Ilyen csodálatos énekesnőnek „meghamisítják” a hangját? Nem vállaltam el a szerepet. Ilyen áron nem kellett. Hírnévre sem vágytam. A kenguruban semmi nem zavart. Zsombolyai megkért, hogy a forgatás előtt sokat napozzak. Szeplős leszek, mondtam. Legyél csak, felelte. A jelmezem felső részét, a topot a nővérem találta ki. Kifordítottuk, hogy ne csillogjon. Volt egy fehér kosztümöm a Rotschild Szalonból. Anyukám csináltatta, még kislánykoromban. Előkerült a szoknya, átalakítottuk, abból lett a mini, felvettem hozzá egy magas talpú cipőt, és megvolt a figura. Később is így dolgoztam. A karakterért, akit el kellett játszanom, mindent bevállaltam. Nem sztárságra vágytam, a feladatokat szolgáltam. Más nem érdekelt. Folyton az igazságot hajkurásztam.

Ahhoz mi kellett, hogy Makk Károly remekművében, az Egy erkölcsös éjszakában megkapja Darinka szerepét?

Véletlenül futottunk össze a filmgyár udvarán. Makk Károly csodálkozva kérdezte: Maga itthon van Magyarországon? Keresett, de nem talált meg. Elérhetetlen, közölték vele a színészegyeztetőben. Meg hogy külföldön vagyok. Közben sehova nem mentem. Két lengyel színésznő is ott várakozott a stúdióban. Őket is próbafelvételre hívták. Mindketten gyönyörűek voltak. Makk megérintette a vállamat, én meg mintha egy varázslatos világba keveredtem volna. Hazavittem a forgatókönyvet, elolvastam, és rögtön tudtam, hogy az én vagyok. Darinkaként láttam magamat. Olyan lett ez a film, mint egy műalkotás, egy festmény. Filmtörténetileg hasonlít a Sörgyári capriccióhoz, Jiří Menzel alkotásához.

A lőcsei fehér asszony, Teketória. Két film Maár Gyulával és Törőcsik Marival. Ezek is különleges helyzetek voltak?

Törőcsik Mari igazi alkotóművész volt. Nem pusztán színésznő, aki önző módon csak a saját szerepére koncentrál. Alkotótársa volt Maár Gyulának, Koltai Lajosnak. Mint Cserhalmi György Jancsó Miklósnak, vagy Garas Dezső Sándor Pálnak, Psota Irén Makk Károlynak. Ők nem bábuk voltak. Áldott, kivételes tehetségű emberek, akik nem a sztárságot szolgálták, hanem a csodát.

Ki volt az a rendező, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a színészetére?

Juraj Herz. Látott az Egy erkölcsös éjszakában, és megkeresett. Előtte mindent drámából csináltam. Mindenbe belepusztultam. Nála szárnyakat kaptam. Fordulópontot jelentett az alkotói pályámon. De volt egy jelenet, amelyet mindketten máshogy képzeltünk el. Zokogtam, hogy én nem úgy akarom, hanem amúgy. Leállt a forgatás, pedig egy tömegjelenet következett. Herz nem tudott mit kezdeni velem. Aztán megegyeztünk, hogy megcsinálom úgy, ahogy ő akarja, majd úgy is, ahogy én szeretném. Először hitetlenül, bábjátékos eszközökkel, majd sírva, üvöltve. Ebből a két felvételből lett meg az, ami nekem hatalmas felfedezés volt. A saját hitemmel, makacsságommal szemben. Olyan alázat és akkora boldogság költözött akkor a szívembe, amit addig nem ismertem.

Hogy jött ezek után Amerika? Mire vágyott, miért vette a nyakába a világot?

Körülnézni mentem 1991-ben. Leforgattam Szlovákiában az Át a Dunánt Miloslav Lutherral és a Meeting Venust Szabó Istvánnal. Hívtak Tel-Avivba, hogy menjek az ottani Nemzeti Színházba. Végezzek el gyorsan egy nyelvtanfolyamot, hogy vendégművészként alkalmazhassanak. De kitört az öbölháború, így máshol kötöttem ki. Los Angelesben. Pedig nem terveztem. Nem gyerekjáték a nagy távolság. A covid aztán haza is hozott. Jöttem, amikor már jönni lehetett.

Anthony Hopkinsszal egy nagyjátékfilmben került össze Amerikában, George Clooney-val a Vészhelyzet című kórházsorozatban. Szakmai téren ezek maradandó tapasztalások?

A Clooney-val forgatott jelenet biztosan. A megírt helyzetre alapozva úgy néztem rá felvétel közben, hogy szólt a rendezőnek, változtasson a tekintetemen, mert ha ez nem történik meg, kiíródik a sorozatból. Nagyon okos művész. Mindent tud a szakmáról. Ha én olyan szemmel nézek rá a kamera előtt, akkor a közönség nem fogja szeretni. Amikor elindult a pályán, ő nem csupán színésznek volt tréningezve, hanem a karakter alkotójának is. Ő nem egyszerűen feladatot teljesít a legmagasabb fokon, hanem alkotótársa is a rendezőnek. Azóta sok minden megváltozott Hollywoodban. A régi nagy magyar filmek híres színészei Oscar-díjas alakításokat nyújtanak. Benne az egyéniségük, szívük-lelkük, de a rendezői elvárásnak megfelelően. Makk Károly is hagyta, hogy alkotótársa legyek az Egy erkölcsös éjszakában. Nem kellett harcolnom érte.

Volt valamiféle hozománya annak a díjnak, amelyet épp ezért a filmért plusz a Simó Sándorral forgatott Apám néhány boldog évéért kapott a kritikusoktól?

Makk Károly akkor jött rá, hogy kevesebbet kaptam a filmért, mint egy statiszta. Elintézte, hogy adjanak valami jutalmat. Szólt az illetékeseknek. Küldtek is 3 vagy 5 ezer forintot, ami akkoriban sem volt nagy összeg. Amerikában nincs olyan, hogy egy profi színészt alulfizessenek. A szakszervezet nem engedi.

De eljutott a filmmel a cannes-i fesztiválra. Szép emlék? Bár Makk Károly azt mesélte, elveszett egy este a mustra forgatagában.

Engem csak a külföldiek néztek sztárnak Cannes-ban. A hivatalos magyar küldöttség tagjai szóltak, hogy ne legyek bundában és stólában. Anyukám főorvos volt, elismert radiológus. Stílusa, ízlése volt, szépen öltözködött. Ő mondta, hogyan jelenjek meg Cannes-ban. De a többieket ez bizonyára zavarta. Annyi valutát kaptam, hogy egy üveg parfümöt tudtam venni belőle a repülőtéren. Nappal éheztem, este filmsztár voltam. Maxiruhában ültem a félmeztelen francia nők között. A filmekben szexi csajokat játszottam, az életben meg ott feszítettem hosszú szoknyában csupa szabadelvű ember mellett. Hogy elvesztem a forgatagban? A többiek azt sem tudták, hol kaptam szállást. Senkit nem érdekelt a küldöttségből. Carla Romanelli, a gyönyörű olasz színésznő, aki a boldogtalan örömlányt játszotta Makk filmjében, a saját pénzén utazott Rómából a fesztiválra. Kérdezte, ott aludhat-e nálam. Mondtam, gyere, én úgyis a földön alszom. Sóhajtozott az ágyban, hogy amore, amore mio! Szerelmes volt valakibe. Másnap el is tűnt. Engem a svéd filmküldöttség tagjai hívtak meg egy fogadásra. Ott ragadtam reggelig. Akkor gondolták a többiek, hogy elvesztem. Közben mindenki rohangált a saját dolga után. Én hajnalig Liv Ullmann-nal és Bibi Anderssonnal beszélgettem. Ők olyan filmekben játszottak, amelyek azóta sem veszítettek az értékükből. Azokban egy tekintetnek, egy sóhajnak, egy kézmozdulatnak is jelentősége volt. Egyébként Bacsó Péter is engedte, hogy kreatív legyek. Jancsó Miklósnál a kép és az idő volt fontos. Ő rendkívüli módon, hosszú beállításokkal dolgozott. Tíz snittből állt a filmje. Mellette mindenki teljes szakmai odaadással, alázattal vett részt a munkában. Én ebben hiszek ma is. Megadtam magam a szerepnek.

Főszerepet játszott a Sonja jelentése című német kémfilmben is.

Akkor hívott először Juraj Herz, hogy legyek a főszereplője a Vámpír négy keréken című horrorjának, amelyben Jiří Menzel partnere lehettem volna. Szívesebben mentem volna hozzá, Prágába forgatni, de akkor már kötött a másik szerződés. Herz még biztatott is, hogy csináljam csak meg a német filmet, ő majd újra jelentkezik. Így lettem aztán a következő filmje, a Jobb ma egy szarka női főszereplője, amely a rendszerváltásig a tiltott filmek listáján szerepelt Csehszlovákiában. A Sonja jelentésével pedig, mint titkos hírszerző a harmincas évek második felében, eljutottam sok helyre. Forgattunk Svájcban, Lengyelországban, Oroszországban, Vietnámban, Mandzsúriában. Több európai színésznő közül, sok meghallgatás után választottak ki a szerepre. Volt, hogy este még Budapesten játszottam a kaposvári társulat tagjaként, vasárnap pedig már Moszkvában álltam kamera előtt. Rengeteget utaztam akkoriban. A dagesztáni szállodában az egész emeleten egyedül én laktam. Beléptem a szobámba, és látom, hogy ott ül az ágyamon a tolmácsnőm, aki nem is beszélt jól magyarul. Kezében volt a fényképezőgépem, és épp húzta ki belőle a filmtekercset. Döbbenten néztem, mit csinál. A nyolcvanas évek első felében jártunk. De olyan is volt, hogy Szocsiban két veterán katonaasszony megfogott a hónom alatt, és úgy vittek be a cirkuszba, mert másképp nem jutottam volna be. Amikor Vietnámban, a dzsungelben forgattunk, kiképzést kapott a stáb, hogyan kell felöltözni a mérges kígyók miatt. Mindenki felvette a védőruhát, a hosszú szárú bőrcipőt, én meg egy egyszerű kiskosztümben kúsztam a földön. Ahogy a rendező kérte. Senkit nem érdekelt, mi lesz velem, ha megmar egy kígyó. A film volt fontos. Akkor döbbentem rá, hogy mindent az érdek vezérel. Addig használnak, amíg szükségük van rám. Az volt a szerencséjük, hogy én soha semmitől nem féltem. Arra gondoltam, az ő filmjük megy tönkre, ha bajom esik. Engem mindig az ösztöneim vezéreltek.

Amerikában is, hosszú évekig?

Nem terveztem Amerikát. Ma már nem is mennék ki. De nem sajnálom a kint töltött időt. Tanultam, majd tanítottam a Lee Strasberg Intézetben Hollywoodban. Egy kinti munkámért megkaptam az Emmyt, a televíziós Oscar-díjat. Nem jöttem haza üres kézzel.

Nehéz visszaállni, ismét helyet találni az itthoni filmes világban?

Sokan elmentek már azok közül, akikkel dolgoztam. A fiatal filmrendezők talán nem is ismernek. Olyan alkotásokban szeretnék játszani, amelyekben hinni tudok. A tehetséges emberek érdekelnek, akik meglátják bennem azt, amire szükségük van a filmhez. Szívesen megyek castingokra is. Régen is jártam szereplőválogatásokra. Nekem ez teljesen normális. Csak hívjanak.