Schell Judit: „Nem vagyok vadromantikus”

Tíz hónapos spanyolországi kint tartózkodás után állt új hazai startkőre, méghozzá úgy, hogy közben megvált a Thália Színháztól, amelynek egyszerre volt művészeti vezetője és egyik vezető színésznője. Nem fél a változásoktól. El mert jönni annak idején a Radnóti Színházból, később pedig a Nemzeti Színházból is. Honnan ez a bátorság?

Egyszerűen igénylem az új helyzeteket. Inspirálnak. Számomra természetes, hogy néha változtatni kell.

Hosszú időbe telt, míg friss ösvényre lelt a szakma sűrűjében? Vagy nem is sürgette?

A Covid idején leállt a színházi világ is. Megtudtuk, milyenek a hétköznapok, a hétvégék színház nélkül. Sokaknak jól is jött ez a helyzet. Több idejük maradt a családra, a környezetükre, és ami ugyancsak fontos: önmagukra is. Lett egy csomó szabadidejük. De voltak olyanok is, akiket ez nagyon megfektetett. Nem csak anyagilag. Szakmailag is, hiszen nem találták a helyüket. Ami egyértelműen arra utalt, hogy nekik a színház jelenti a világot.

Önnek nem?

Nem egészen. Nekem azért fontosabb a családom. Három gyerek édesanyja vagyok. Igaz, Lackó fiam már harmincéves, de Boldi még csak tizenhét, Borika pedig tizenhárom esztendős. Az én életemben ők állnak az első helyen. A járvány közepén mentünk ki Spanyolországba, amikor itthon kezdett bedurvulni a helyzet. A járványesetek száma akkor még a spanyoloknál is magas volt, de már máshogy kezelték a dolgokat. Itt bezártak az iskolák, ott kinyitottak. Náluk rögtön az első hullám hozta magával a nagy szigorításokat. Mi nagyon jókor érkeztünk.

Nehéz volt a visszatérés?

Inkább furcsa. Spanyolországban virágszirmokon mászkáltunk az utcán vagy a homokban, itthon meg az aszfalton. Nagy különbség. Ha csak nyaralásból érkezik haza az ember, már akkor is érzi ezt. Egy hosszabb külföldi távollét után még inkább. De jó is volt hazajönni, hiszen várt ránk a család, vártak a barátok. Azt pedig már korábban eldöntöttem, hogy nem megyek vissza a társulati létformába, hanem szabadúszó leszek. Persze nem arra jöttem haza, hogy ez már el is terjedt rólam szakmai körökben. Ettől függetlenül több ajánlat megtalált, de lemondogattam dolgokat, mert nem voltam még felkészülve arra, hogy egyből visszalépjek a színpadra. Tudtam ugyanis, hogy mibe nem akarok visszamenni. Ha gyorsan feltöltöttem volna a naptáramat, akkor ugyanott folytatom, ahol abbahagytam. Azt pedig nem akartam.

Kellett az átmenet?

Elkezdtem élvezni, hogy eldönthettem, miben veszek részt. Szerencsés voltam, mert rövid távra szóló színházi felkérések is jöttek. Például a Papp László Sportarénában az István, a király Sarolt szerepe. Tizenhatezer ember előtt vonulni óriási élmény volt. Ezt ott éltem meg először. A király című sorozat is nagy mázli volt. Ott a címszerepet játszó Nagy Ervinnek jutottam eszébe. Szólt, hogy hívjanak be castingra. Ő már ott volt több körben, amikor beajánlott, hogy nézzenek meg engem is. Hálás is vagyok érte, isteni munka volt. Majdnem egy évig tartott a forgatás, kisebb-nagyobb szünetekkel. Utána hívtak az Örkény Színházba, a Black Rider című darabba. Abban is örömmel veszek részt. És van még két improvizációs színházi előadás, amelyben szerepelek. Párkapcsolati problémákkal foglalkozik az egyik, Novák Péter vezeti a másikat, négy színészt állítva különböző helyzetek elé.

Vannak kollégái, akik kimondottan rettegnek ettől a műfajtól. Talán mert nem kenyerük a rögtönzés. Ön gyorsan fején találja a szöget?

Már nagyon élvezem. Hat-hét évvel ezelőtt kezdtem. Akkor nagyon féltem. Itt ugyanis nincs előre megírt szöveg. Úristen, mi lesz velem? Mi fog eszembe jutni? – töprengtem. De ma már kifejezetten szeretem. Sok múlik a napi diszponáltságon. Vagy hogy ki irányítja a helyzetet, amelyre csatlakozni kell. Ki mennyire erőszakos? Ki mennyire visszafogott? Ez mind lényeges szempont. Tegnap például Debrecenben léptünk közönség elé.

Ott biztos nőtt a tét, hiszen hazament. Mazsorettként Debrecenben indult, még mielőtt Budapesten bekerült volna a színművészeti főiskolára. Otthoni közegben még most is érez valamiféle pluszt, ha színpadra lép?

Ez most nem nyomasztott. Korábban volt már ilyen feszítő érzés bennem. Apám és az öcsém Debrecenben élnek, anyu a nevelőapámmal Budapestre költözött. Volt, hogy úgy szálltam le a vonatról Debrecenben, hogy elöntött egy fura érzés. Valahogy rám szakadt a gyerekkorom. Feltörtek a régi emlékek. Nem számítottam rá, hogy hirtelen ennyire felkavarnak. Nosztalgikus állapot lett úrrá rajtam. Nem tartott sokáig, csak váratlanul ért. Elérzékenyültem egy kicsit. Valószínűleg azért is, mert ritkán járok Debrecenbe. Inkább apu jön Pestre. A munkája gyakran szólítja ide.

Ő például hogyan éli meg, hogy a lánya ilyen remek színésznő? Hogy a Csak szex és más semmi című vígjátékban nyújtott alakításáért Monte-Carlóban díjazták? Hogy Moszkvában, Chicagóban, Isztambulban és Tajvanon is óriási sikerrel vetítették a filmet?

Biztos, hogy büszke rám. Jön és néz. Boldog, ha lát. De ilyenekről mi nem beszélgetünk. Nem téma köztünk, hogy színésznő vagyok. A gyerekekkel sem beszélünk erről.

És az öccsével?

Vele sem. Örülünk egymásnak, és megyünk ebédelni.

Figyeli még, hogy egy kicsivel se vállaljon többet, mint amennyit normálisnak tart?

Ha olyan munka jön be, ami nagyon inspiráló, és kedvem is van hozzá, elvállalom. De még mindig visszahúzom a féket, hogy maradjon szabadidőm. Nem engedem, hogy besűrűsödjön a hónap. Nem fordulhat elő, hogy nem látszom ki a munkából. Erre nagyon ügyelek.

Hogy lehet ezt a pályát ennyire tiszta aggyal vinni?

Nemet kell tudni mondani. Ha valami nem tetszik, közlöm az igazat, hogy szerintem ez nem az én szerepem. Megsérteni senkit nem akarok, hiszen értékelem, hogy gondolt rám. Van, amikor az időbeosztás miatt nem tudok elvállalni egy munkát.

Most egy készülő produkció írója, producere és főszereplője. Honnan az ötlet, hogy Shirley MacLaine, az Oscar-díjas amerikai színésznő életének egy-egy szeletét mutassa meg?

Írtunk egy tíz-tizenkét névből álló listát a barátnőmmel, hogy kik a nagy nők, izgalmas színésznők a filmszakmában. Hazamentem, és otthon nézegettem a névsort. Valami húzott Shirley MacLaine felé. Jeleztek az ösztöneim. A megérzéseim. Szeretem a Képeslapok a szakadék széléről és a Becéző szavak című filmjeit. Irma, te édes! Legénylakás. Shirley MacLaine minden szerepét istenien játszotta. Két róla szóló könyvből raktam össze az engem érdeklő szövegeket. Pelsőczy Rékát kértem fel a rendezésre. Dalok is lesznek a darabban. Plusz a nagymonológok, a párbeszédek. Felveszünk ugyanis néhány telefonbeszélgetést. A Férfi csak hangban jelenik meg.

Hogyan emel be ennyi szöveget? Van valami speciális módszere?

Vizuálisan tanulok. Hallás után nem tudnék. Megzavarna, ha hangosan mondanám. Inkább „befotózom” az anyagot. Magamban ismételgetem. Belül szólal meg. Furcsa is, amikor a próbán először hallom magamat. Teljesen máshogy hangzik a szöveg, mint ahogy azt addig magamban hallottam. Minden más. És ott a szemérem, amit le kell küzdenem. Egy ideig nem merem azt csinálni, amit a konyhában csendben kitaláltam. Ott még vannak lépcsőfokok.

Talált közös pontokat Shirley MacLaine és Schell Judit között?

Háromévesen kezdett el balettozni. Én is. Ő mindig táncosnőnek érezte magát. Sokáig meg sem fordult benne a színészet gondolata. Ez nálam is elképzelhetetlen volt. Eszembe sem jutott, hogy megszólaljak a színpadon. Főleg nem a diákéveim alatt. Nekem nem a szavak kellettek, hanem a tánc. Shirley MacLaine első filmjét Hitchcock rendezte. Nem volt az rossz kezdés. Aztán hívták mindenfelé. Ösztönszerű volt számára a színészet. Utazni szeretett. Beszippantotta a női egyenjogúsági mozgalom. Később elkezdte önmaga felfedezését. Belépett az életébe a spiritualitás. Tudni akarta, miért van a földön, mi a feladata. Négy könyvét olvastam el. Átélős színésznő vagyok én is. Az ösztöneimre hagyatkozom. Ha jól érzem magam valamiben, ha elhiszem, amit mondok, más is el fogja hinni.

Szerelmi szál is van az anyagban?

Volt több nagy szerelme Shirley MacLaine-nek. Férje is, amerikai. A lánya írt egy könyvet, amelyben feltárja a gyerekkorát. Nem volt az fényes. A szerelmi szál az előadás gerince lesz. Sikerekről és kudarcokról is szól az anyag, a családjáról, a szüleiről és a bátyjáról, Warren Beattyről. Szeretnem kell Shirley-t, csak úgy tudom őt hitelesen megjeleníteni.

A színház mellett van még más szenvedélye?

Az utazás.

Azon kívül?

Ékszereket készítek. Megcsinálom viaszból, és kiöntik sárgarézből.

Mivel kezdődött?

Véletlenül elkeveredtem egy ékszerész lányhoz, aki workshopot vezetett. Gimnazistaként gyöngyöket fűztem. Ezzel gyarapítottam a zsebpénzemet. Aztán el is felejtettem. Nagyon ritkán készítettem valakinek láncot, fülbevalót, de nem foglalkoztam vele komolyan. Motoszkált bennem valami, ami a workshop után új lendületet vett. Most fémmel dolgozom. Az első darab itt van az ujjamon.

Pompás gyűrű.

Medált is csináltam már. Elkezdtem tervezgetni. Figurális dolgok jöttek elő, amelyek kötődnek hozzám. Mutatom. Itt vannak a mobiltelefonomban.

Érzelem és fantázia van bennük.

Mindegyikben ott a mozdulat. Van egy pici kis műhelyem otthon, a vendégszobában. Ott, ahol a bőröndök sorakoznak, a porszívó mellett.

Letisztult formákkal dolgozik. Elkapja a láz, nekiül, s addig fel sem áll, amíg meg nem születik a megálmodott valami?

Nem vagyok vadromantikus. Kétszer-háromszor is nekiülök, míg elkészül, ami a fejemben már készen áll. Két éve kezdtem el. A családtagjaim már örömmel viselik magukon.