Sándor Pál: „Az életnél nincs jobb találmány”

Kezdjük Bara Margittal, akivel a Katonazene című film forgatásán találkozott, a hatvanas évek legelején. Bara Margit egy tökéletes házasságban élő, vonzó orvosfeleség a filmben, akit a Kállai Ferenc által megformált, magabiztos báró-főhadnagy próbál elcsábítani. A huszonegy éves Sándor Pál milyen beosztásban volt a stáb tagja?

Második felvételvezető voltam a filmben. Onnan mentem a főiskolára. Bizonyos napokon, amikor szükség volt rám, visszajártam asszisztenskedni.

Ifjú lelkületére miképpen hatott Bara Margit kifinomult nőiessége?

Mindenevő voltam. Ha megláttam egy jó nőt, kidülledt a szemem is. Hatalmas és elfojtott vágyat éreztem, hogy szóba álljon velem Bara Margit.

Megtörtént?

Nem. Csak a köszönésig jutottunk. Semmi több. Illetve még valami. A felvett jeleneteket néztük a filmgyár vetítőjében. Margit együtt jött a segédrendezővel, Hintsch Györggyel, és beültek az első sorba. Én úgy próbáltam ülni, hogy a muszter helyett, ami egyébként baromira érdekelt, Margitot lássam, mert ő még jobban izgatott. Kíváncsi voltam, hogyan reagálja le a vásznon látható énjét.

És hogy reagálta le?

A sötétben mindent elfelejtett. A távolságtartást, az összes gátlását. Együtt élt saját magával. Lehullott az arcáról a maszk. Kiadta magát. Ledőlt a fal, amelyet kiépített maga körül.

Karnyújtásnyira ült a szobortól, amelyet kordon vett körbe?

Ő vette körül kordonnal saját magát. Szerintem a komplexusai miatt. Erdélyből települt át Magyarországra, méghozzá úgy, hogy nem is őt hívták, hanem a férjét, a színész Halász Gézát, aki aztán öngyilkos lett. Margitnak a beilleszkedés nemtudásának a tudomásul vételéből eredt minden gátlása. Egyébként pedig a szó legnemesebb értelmében úriasszony volt. Magyarországon nagyon gyorsan sztár lett, aminek nem tudott annyira örülni, mint amennyire örülhetett volna.

Pedig a Katonazene a 13. filmje volt. Imádta őt a közönség, és még mindig nem tudta átadni magát a sikernek?

Nem is engedte közel magához. Nem az a típus volt. Hogy belül mit élt meg, azt csak akkor láttam, amikor a vászon helyett az arcát néztem, hogyan reagálja le saját magát. Védőőrizetben élt. Saját maga által kreált védőőrizetben. Én ezt érzékeltem belőle.

Annyi sok szép színésznővel dolgozott! Bara Margit szépsége mivel fogta meg?

Az ő szépsége abszolút igazi volt. Eredeti. Magától értetődő. Ahhoz kétség nem férhetett. Ő minden rátét és mindenféle mórikálás nélkül volt szép. Tisztán adta magát a szépsége.

A Katonazene bemutatója után találkozott még vele?

Te jóisten, most jut eszembe! Hát én együtt éltem vele Esztergomban a Kertes házak utcája forgatása során! Ha ugyanis egy stáb leköltözik Budapestről a felvételek helyszínére, itt éppen Esztergomba, akkor az egy egészen másfajta együttlét a színészekkel. Itt már szóba is állt velem, hiszen többször vittem neki a kávét. Bármit kért tőlem, boldogan teljesítettem, csak sajnos nem kért eleget, így aztán nem kerülhettem hozzá olyan közel, mint amennyire szerettem volna. Rémálom volt, ahogy belegázoltak a becsületébe. Összehordtak róla minden hazugságot, hogy kikkel, hol, hogyan és mivel szolgálta ki az akkori pártelit tagjait. Ez engem nagyon megérintett. De nekem úgy maradt meg, ahogy megismertem. Egy végsőkig tiszta, szépséges nőnek. Udvarias ember volt. Mindenkinek előre köszönt a stábban.

Az utolsó percig becsületesen élte az életét. Csak közben teljesen tönkretették, ellehetetlenítették a helyzetét.

Ami engem megfogott benne, az egy makulátlan történet. Abban nincs hiba. Az úgy jó, ahogy van. Vannak emlékek, amelyekbe nem kell hogy beljebb menjen az ember. Ez is ilyen.

A forgatáson mennyire engedte közel magához a stábtagokat?

Arra emlékszem, hogy erősen figyelt. Olyan volt, mint egy szivacs. Magába szívta a rendező instrukcióit. Ő ott igazi színésznő volt, egy hallatlanul elegáns nagyasszony. Nagy is, meg asszony is.

Törőcsik Mari a testvéreként emlegette őt. Felnézett rá.

Margit ugyanolyan nagyság volt, mint Kállai Ferenc, Garas Dezső és még mások. Törőcsik Mari a megközelíthető megközelíthetetlen volt, Margit a megközelíthetetlen megközelíthetetlen. Törőcsik Mari sokkal több mindenre volt nyitott, Margit pedig sokkal több mindennel szemben zárt. Izgatottan vittem neki a kávét. Ügyesen csináltam, mert a csésze soha nem esett ki a kezemből, pedig remegett rendesen.

Nagy színésznőkkel hozta össze a sors. Tudatosította ezt akkoriban? Bara Margit után jött Törőcsik Mari, Karády Katalin...

... én erre soha nem gondoltam. Én csak mentem az úton, és összebokáztam ezzel, azzal, amazzal. Engem ezek a találkozások nem onnan érintettek meg, hogy nekem milyen mázlim van. Néha persze rácsodálkoztam, hogy kiknek a közelébe jutottam el. De azóta sem tudtam igazán megélni, hogy tényleg, ezek micsoda nagy nők voltak! Nekem ez akkor olyan természetes volt, mint az, hogy kérek egy pohár vizet. Karády Katalin viszont életem nagy kudarca volt.

Rendezőként nem is dolgozott vele. Akkor miért?

Úgy alakult a sorsom, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy Karády Katalinnal találkozzak, és a televíziónak készítsek vele interjút. Ezt egyeztettük is vele, hiszen többször beszéltünk telefonon. De amint kiértünk, eltűnt. Soha többé nem vette fel a telefont. Aztán egy mesés véletlen folytán este nyolckor mégis becsöngethettünk hozzá. Csodás éjszaka volt. Karády körülbelül két üveg pezsgő után, túl a hetvenen a saját hatalmas portréja alatt ült a szőnyegen, magáról mesélt, és a legendás dalait énekelte gyönyörűen. Egy hatalmas sztár, aki megnyílt előttem. Erre jött a másnap. Először a lakásában forgattunk, de ahogy meglátta a kamerát, közölte velünk, hogy nem csinálhatunk róla közelit. El is lökte magától a kamerát. Onnantól kezdve a saját életét a filmjeibe oltotta bele, és amilyen őszinte volt éjszaka, másnap reggel már annyira kibírhatatlanul őszintétlen. A Hudson partján, séta közben folytatódott ez a számomra elviselhetetlen helyzet. Arra kértem, menjünk be a kalapboltba, ahol dolgozott. Abban reménykedtem, hogy ott talán majd sikerül levenni róla az álarcot. Kamerával követtük. Ahogy belépett a bolt ajtaján, az orrunk előtt csapta be az ajtót, kiakasztva rá a kis táblát, hogy Closed, vagyis Zárva. Így zárult be előttünk Karády Katalin sorsa rögzítésének a lehetősége is. Ezért érzem hatalmas kudarcnak a vele való találkozást.

Bizonyára számára sem lehetett könnyű ez a helyzet.

Sokáig kísértett ez a kudarcélmény, de mára már megbocsátóbb vagyok. Érthetőbbé vált a bezárkózása.

Törőcsik Marival több filmben is dolgozott. Szeressétek Ódor Emiliát, Szerencsés Dániel, Noé bárkája. Vele könnyebb dolga volt?

Nem azt mondom, hogy könnyű, mert annál sokkal több. Marival élvezetes volt a munka. Mondtam neki valamit, mire ő: „Jaj, Palika, hadd csináljam ezt másképp!” Jó, Mari, mutassa meg! Vele magázóban voltam. És megmutatta. Mari, ez sokkal jobb, mint ahogy én akartam, köszönöm! Vagy közöltem vele, hogy na, ezt nem így kérem! Marival mindig szépen dolgoztam, ahogy a színészekkel szeretek dolgozni. Azért is választottam őt. Vitatkozni persze lehet, de annak érdekében, hogy valami olyan szülessen, amivel mindketten elégedettek vagyunk.

Három ilyen színészóriás után ki lesz a negyedik, akivel legközelebb dolgozni szeretne?

Dolgoztam én Margitai Ágival, Udvaros Dorottyával, Básti Julival is. Erre a kérdésre csak akkor tudok választ adni, ha majd túl leszek a próbafelvételeken. Van egy szerep, amelyről van egy elképzelésem, összegyűjtök, majd behívok néhány színésznőt, aztán eldöntöm, hogy melyik lesz a legalkalmasabb a szerepre. Jelen pillanatban még nem azon gondolkozom, hogy ki játszik majd a filmemben, hanem hogy mit akarok elmondani erről a rémes világról. Persze az életnél nincs jobb találmány.