Rowan Atkinson – A szavak és a szótlanság mestere

d

70 éves az ember, aki egy egész világot nevettetett meg egyetlen szó nélkül. Persze téves volna azt gondolni, hogy nem ért hozzájuk – ugyanúgy mestere a szöveges humornak is. Remek kabaréműsoroktól kezdve egészen az ikonikus vígjátékszerepekig, Rowan Atkinson egyértelműen egyike az angol popkultúra legkiemelkedőbb alakjainak. És még a volán mögött sem utolsó! Mit kell tudni a szülinapos brit csillagról?

Valószínűleg nem sokakat lep meg, hogy Rowan Atkinson iskolai évei alatt az osztály bohóca volt. Az talán már annál inkább, hogy utána évekig csendes, visszahúzódó egyéniséggé vált, és villamosmérnöki diplomát szerzett. A színpadra egyetemi évei alatt szólította fel valami, tehetsége pedig nem maradt a függöny mögött.

Az angol bohóc

Hamar összefogott Richard Curtis forgatókönyvíróval, valamint Howard Goodall zeneszerzővel, hárman pedig legendás karrier elé álltak. Minden egy edinburghi fesztiválon kezdődött, ahol Atkinson előadta mára ikonikussá vált komédiajelenetét egy iskolaigazgatóról, aki véletlenül megöli az egyik diákját. A fellépés hatalmas sikert aratott, a feltörekvő színész pedig hamarosan már a tévéképernyőkről szórakoztatott a Not the Nine O'Clock News című brit paródiasorozattal. 26 évesen ő lett minden idők legfiatalabb művésze, aki egyszemélyes műsorral büszkélkedhetett a londoni West End negyedben.

d

Karakterszínészként a Fekete Vipera című történelmi vígjáték után híresült el – a cinikus címszereplőn keresztül mindenki megismerhette Atkinson rendkívül kifejező, szemtelen humorát, amelyet odáig főként kabaréműsoraiban kamatoztatott. Ezek közül néhány jelenetet végül egy egészen új figurával dolgozott újra, aki máig a legismertebb szerepe – Mr. Bean. A csendes, idétlen, enyhén rosszindulatú Bean mindössze 15 epizódban szerepelt, ám egész Angliát meghódította. Egy ponton az ország legnézettebb komédiája volt, csaknem 18 millió szempár követte, idővel pedig a világ minden tájáról egyre többen és többen szálltak be a buliba.

A nemzetközi arc

Mr. Bean nemzetközileg is ismertté varázsolta Rowan Atkinson nevét, bár pontosabb volna úgy fogalmazni, hogy az arcát. Egyike lett azon színészeknek, akiket többen ismertek egy-egy karakterként, mint művészként. Ez nem volt meglepő, Bean ugyanis idővel a mozitermekbe is betévelygett – első filmje stílusosan épp arról szólt, hogy Angliából átutazik Amerikába. Atkinson persze nem először szerepelt nemzetközi sikerben. Korábban egy mára kevésbé ismert James Bond-film, a Soha ne mondd, hogy soha mellékszereplői közt is feltűnt, a 2000-es évek elején pedig a legendás kémet parodizáló Johnny Englisht is eljátszhatta. Ez volt talán az utolsó nagy, ikonikus figurája, akinek az évek során többször is visszabújhatott a bőrébe.

d

Jellegzetes, humoros karakterei mellett azonban a hagyományosabb szerepektől sem állt el a keze. Feltűnt például régi barátja, Richard Curtis közkedvelt karácsonyi filmjében, az Igazából szerelemben, de ő volt Zazu, a tukán eredeti hangja a Disney-féle Oroszlánkirályban is. A közhiedelemmel ellentétben drámai színészként sem utolsó; bár rendszerint lazább hangvételű filmekben tűnik fel, a Maigret című sorozatban komoly detektívként is találkozhatunk vele. Igazán földrengető szerepeit azonban nagyrészt az ezredforduló küszöbén hagyta, és egyre több időt szentelt másik nagy szenvedélyének – az autóknak. Atkinson elismerésre méltó gépkocsigyűjteménnyel rendelkezik, a többi között egy Aston Martinnal is, mely közismerten James Bond személyes választása. Az autóversenyzéstől sem áll el a keze; a bulvárlapok tíz éve ínyencségként csaptak le rá, hogy a híres színész fának ütközött McLaren F1-es járgányával. Az eset végül Anglia történetének legnagyobb biztosítási kártérítésével (csaknem 2 millió font) zárult. Egy másik alkalommal Atkinson egy repülőgéppel landolt sikeresen, miután annak pilótája elájult – bizonyítva, hogy ha szükséges, többféle kormány mögé is van bátorsága leülni.

Tudta?

A 2012-es londoni nyári olimpia egyik nyitószámában Rowan Atkinson is fellépett. A jelenetben Mr. Beant alakította, amint próbál együtt zenélni a Londoni Szimfonikus Zenekarral. A jelenet megtekinthető a YouTube-on!

Hova tovább?

Bár Atkinson mára nagyrészt visszaszorult színészként, időnként azért fel-feltűnik a vásznon. Legutóbb a Wonka című musical egyik humoros mellékszerepében láthattuk, komikusi géniuszát pedig a Netflix is megpróbálta újból lángra lobbantani a Man vs. Bee című vígjátéksorozattal, melyben a legendás színész egy méhecskének üzen hadat. A híresztelések szerint a közeljövőben Johnny Englishként és Mr. Beanként is visszatérhet. Rekeszizom-lazítóval várjuk!

***

A színész legikonikusabb figurájáról, Mr. Beanről ezen a linken olvashatnak érdekességeket!

 

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2025. január 7-ei számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?