Tízezrek várakoznak hosszú tömött sorokban a Szent Péter-bazilika előtt, hogy leróhassák kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál. Az elhunyt egyházfő koporsóját a főoltár előtt helyezték el, nem katafalkon, hanem kívánsága szerint a földön.
Igazolással a mennyországba
Két órába is beletelik, amíg az ember a biztonsági kapukon át eljut a bazilikához, majd a biztonsági őrök átvizsgálják a táskáját. A főtemplomba Szent Kapun lehet belépni és lassan elhaladni a koporsó előtt, amelynél svájci gárdisták és egyházi személyek állnak őrt. Ottjártunkkor civilek is álltak a koporsó mellett, egy megkérdezett olasz újságíró szerint vatikáni alkalmazottak.
Ferenc pápa nem a hagyományos hármas – cédrus, ólom és tölgyfa – koporsóban nyugszik, hanem egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsóban. Nincs mellette a pápai pásztorbot sem, viszont mielőtt lezárják a koporsót, egy a pápaságát összefoglaló jegyzői okiratot helyeznek el benne.
„Még a pápát sem engedik be igazolás nélkül a mennyországba“
- mondja egy olasz pap, aki mellettünk áll a sorban és várakozás közben elmagyarázza a szokásokat.
Amíg a pápa koporsója a bazilikában lesz, a csoportos idegenvezetés tilos a főtemplomban, és a gyorsított bejutásra feljogosító jegyek is érvénytelenek, ezek árát visszatérítik. Jó hír azonban, hogy a többi vatikáni helyszín – beleértve a múzeumokat és a konklávéig a Sixtus-kápolnát is – látogatható.
Sírfelirata ennyi lesz: Franciscus
Ferenc pápa még életében kifejezte kívánságát, hogy ne a katolikus egyházfők szokásos nyughelyén, a Szent Péter bazilika alatt temessék el, hanem a Santa Maria Maggiore bazilikában, amelyet gyakran látogatott. Síremléke költségeiről is gondoskodott, ezeket nem az egyház, hanem egy adakozó magánszemély fedezi. A végső nyughelyét fedő márványlap őseinek földjéről, Liguriából származó márványból készül és csak a annyit vésnek rá: Franciscus.
Rómában egyébként már alig lehet szállást találni, a szabad szobák ára duplájára emelkedett és a temetés idejére a Vatikánhoz közeli lakások erkélyeit is busás áron adják bérbe a tulajdonosok- többnyire tévéstáboknak. A közlekedés sem egyszerű és szombatig ez csak fokozódni fog. Káosz ugyan nincs, de az örök város kezd bedugulni, fokozott türelemre van szükség, ha az ember el akar jutni valahová. A rómaiak mégsem hagyják el a várost, azt mondják, itt a helyük, amikor a pápától vesznek búcsút.
Ferenc pápa koporsóját pénteken este 20 órakor zárják le, temetése szombaton 10 órakor kezdődik, a szertartásra több mint kétszázezer hívőt és kétszáz hivatalos küldöttséget várnak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.