Rómából jelentjük: a pápa kedvenc cukrászdájában mindenki matés tortaszeletet rendel. Róma a temetésre készül

3

Péntek délelőttig 128 ezer ember rótta le kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál. A Szent Péter Bazilika az előzetes harmonogrammal ellentétben hajnalig nyitva tart, csak egy órára zárják be, hogy kitakaríthassanak. Hosszú sorok várakoznak az elhunyt pápa kedvenc cukrászdája előtt is, ahol általában citromos fagylaltot, vagy matés tortaszeletet evett.

A pápa kedvenc édességei mellett kelendő Rómában a Halleluja fagylalt is, amelyet a Szentév alkalmából alkotott egy olasz cukrász csokoládé és pirított mogyoró keverékéből. Ugyan három eurót kérnek egy gombócért, de megéri.

A pápák gyermekei

A vatikáni múzeumok, beleértve Castel Gandolfót, a pápák nyári rezidenciáját is, szombaton, a temetés napján zárva tartanak, de nekünk szerencsére, csütörtökre volt jegyünk. Bejártuk az egész villát és a hatalmas kertet, ahol Ferenc pápa elődei a nyarakat töltötték. Ő maga csak néhányszor járt ott és soha nem szállt meg az egykor erődítményként szolgáló épületben, amely négyszáz éve a Szentszék tulajdona. Ferenc pápa 2016 októberében múzeumnak ajánlotta fel az Albano-tó partján található apostoli palotát, a 135 hektáros kert 2014 óta látogatható.

A pápai lakosztályban megtekinthettük a pápák személyes tárgyait, ruhadarabjait, magánkápolnáját, és azt az ágyat is, amelyben XII. Pius és VI. Pál pápa meghalt, II. János Pál pedig lábadozott az ellene elkövetett merénylet után. Ugyanebben az ágyban 46 nő adott életet gyermekének a második világháborúban, amikor Castel Gandolfo mintegy tizenkétezer embernek adott menedéket. Őket ezért a pápa gyermekeinek is nevezik.

Hajléktalanok állnak sorfalat

A Castel Gandolfo-i kirándulást követően visszatértünk a pápai temetésre készülő Rómába és még a Santa Maria Maggiore Bazilikába is bejutottunk, ahol a pápa végső nyughelye lesz. A sírhely már kész, de bedeszkázták, ezért nem látni belőle semmit. Megtudtuk, hogy a temetés szertartása magánjellegű lesz, csak néhány magas rangú egyházi személyiség, a pápa legközelebbi munkatársai és családtagjai vesznek részt rajta. A bazilika lépcsőjén hajléktalanok és rászorulók állnak majd sorfalat, mert ők különösen közel álltak Ferenc pápa szívéhez. A sírhelyet vasárnap reggeltől lehet majd látogatni.

Ferenc pápa gyászszertartása szombaton 10 órakor veszi kezdetét a Szent Péter téren. A résztvevő egyházi személyiségek nem a gyászt jelképező lila palástot fogják viselni, hanem pirosat, ami hagyományosan a pápák színe volt és vértanúságra, valamint az önfeláldozásra utal.

1
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?