Rebeka Poláková: „Nem szeretem, ha egy színész mindig a megszokott arcát hozza”

E három alkotás három női hőse három ország egy-egy városában él. Losoncon az egyik, Prágában a másik, Bécsben a harmadik.

1

Rasťo Boroš társadalmi szatírája, a Fehér lovon fekete a vegyes nemzetiségű Losoncon játszódik. Ott él Katona Kitti, a helyi kiskirály csábos kedvese.

„Meglepődtem, amikor a rendező kiválasztott a szerepre. Színházban utolértek már a Kittihez hasonló, a végzetet magukban hordozó nőalakok, filmben itt lehettem először femme fatale. A forgatókönyv szerint Losonc és Poltár között a legszexibb csajszi. Sokat segített a szerep megformálásában a paróka és a jelmez. Egészen más lehettem, mint amilyen valójában vagyok. Belső tulajdonságokban is olyan színeket kívánt meg tőlem a karakter, amilyeneket korábban még nem használhattam. Külsőleg minden szerepemben annyira más vagyok, hogy soha nem hasonlítok magamra. Sokáig nem is szerettem, ha valaki azzal lépett hozzám, hogy Úristen, ez te vagy, hogy nézel ki? Nem tudtak sehova besorolni. A színházban is folyton változik a szerepeim által rólam kialakult kép. Közben tudom, nagyon nagy előny ezen a pályán, ha valaki ennyire formálható. Castingon is sokszor megkaptam már, hogy azért hívtunk csak be, mert nem ismerjük az igazi arcodat, minden képen más vagy.”

Ezt kimondottan az átváltozásainak köszönheti. Annak, hogy megmutatja, a karakter által megkívánt lelki változás az arcvonásaiban is láthatóvá válik.

„Nem szeretem, ha a színész mindig a megszokott arcát hozza, a már jól bevált fegyvertárát villogtatja. A biztosat, amit már többször megtapsoltak. Előadás után a kollégáim is jókat szórakoznak azon, hogy amint lejövök a színpadról, és civil ruhára cserélem a jelmezemet, teljesen másvalakit látnak, mint addig, a színpadon. Hát persze! Dzseki, farmernadrág, tornacipő, hátizsák – és már megyek is haza. Én magam is jókat szórakozom azon, hogy hol ilyen vagyok, hol olyan.”

A Fehér lovon fekete Mucsi Zoltánnal hozta össze. Ennek is nagyon örült, és a mai napig büszke rá, hogy a partnere lehetett.

„Zoltán karizmatikus férfi és nagy tehetségű színész. Főiskolás voltam, amikor Schilling Árpád rendezésében, a Krétakör Feketeországában láttam játszani. Emlékeimben azóta is úgy él az az előadás, mint a legjobbak egyike, amit valaha láttam. Katona Kittiként magyarul beszélek vele a filmben. Jól meg kellett tanulnom a szöveget, hogy minden szavam érthető legyen számára és a nézőknek is. A forgatás során végig közös hullámhosszon voltunk. Jobb, szerényebb, alázatosabb partnert kívánni sem tudnék magamnak. A nagy színészek általában ilyenek. Szerepen kívül nem akarják csak úgy felhívni magukra a figyelmet.”

2

Sára, a Senki nem szeret központi figurája egy katonai vezérkar titkárnője Prágában. Vonzó, huszonkilenc éves nő, aki a sok férfi között sem talált még párt magának. Hirtelen minden megváltozik körülötte. Beleszeret egy kifinomult, művelt, elegáns fiúba, aki viszonozza is az érzelmeit, ám a testi kapcsolatot újra és újra elodázza. Aztán kiderül, hogy kétnemű, vagyis interszexuális, de miután felfedi a titkát, el is veszítik egymást.

„Első olvasásra megszerettem ezt a rendhagyó szerelmi történetet. Azonnal megfogott. Két magányos ember oldódik fel egy különös kapcsolatban. Keveset foglalkozunk a nemi identitás témájával. Hosszú út vezetett a forgatásig. Nagyon vágytam arra, hogy én játszhassam el a szerepet. Nem egy hagyományos castingra hívott a cseh rendezőpáros, Petr Kazda és Tomáš Weinreb. Másfél évig találkozgattunk Prágában, s egyszer eljöttek Pozsonyba, hogy színpadon is lássanak. A film minden jelenetéről kikérték a véleményemet. Tudni akarták, erről vagy arról mit gondolok. A próbafelvételek során aztán rájöttem, hogy nem a klasszikus színészetet várják el tőlem. Ez így még érdekesebbnek tűnt. Kevés szöveg, mély tartalom, az arcomról pedig mindent le kell hogy olvassanak a nézők.”

Jól állt rajta a katonai egyenruha.

„A rendezőktől is ezt hallottam. Én ízig-vérig pacifista vagyok, nincs az a pénz, amiért belépnék a hadsereg kötelékébe. Bár Sára kezében sincs fegyver soha. Magába zárkózva éli az életét egy meglehetősen akkurátus világban, ahol a határvonalakat erősen meghúzták. Amiben csak az a jó, hogy pontosan tudod, mi a kötelességed, mit várnak el tőled. A katonai vezérkar minden egyes tagja színészként működik. Erre forgatás közben döbbentem rá. Szerepet játszanak, amit az egyenruhával együtt öltenek magukra. Az is egyfajta jelmez, amelyben parancsokat osztogatnak és hajtanak végre. Sára jellemében az is érdekes, hogy nem tud harcolni a szerelméért. Annak ellenére sem, hogy harcias közegben mozog. Eleinte nem is értettem, mit keres ott. Maszkulin világ az, bár ott is vannak kivételek, akik jóval érzékenyebben viselkednek, mint a többiek.”

Minden jelenetét nehéznek találta a kamera előtt. Főleg, amikor egyedül vitte tovább a történetet. Olyankor minden súly az ő vállára nehezedett.

„Mivel a rendezők végig tudták, mit akarnak, biztos kezekben éreztem magam. Soha nem bizonytalanodtam el. Teljes mértékben el tudtam merülni Sára lelki világában. Remek partnereim voltak. Barbora Bobuľová, a Rómában élő szlovák színésznő játszotta az anyámat. Első filmszerepét még kislánykorában az édesapámtól, Roman Poláktól kapta. Ma már igazi filmsztárnak számít Olaszországban. Főiskolás korában, a Rómeó és Júliában is apám rendezte őt a Szlovák Nemzeti Színházban. Mi ketten Prágában, a próbafelvételen találkoztunk először. Barbora egy hatalmas teremben várakozott egyedül. Nagyon csinos volt. Megölelt, és elmondta, milyen fontos volt számára az a két szerep, amit apámtól kapott. És hogy mennyire örül, hogy most velem játszhat. Minden klappolt köztünk. Az első perctől fogva.”

Sára és az anyja két külön világ a filmben.

„Azt hiszi, jót tesz a lányának, amikor elszakítja őt a szerelmétől. Mély meggyőződéssel viselkedik úgy, ahogy. Nincs benne rosszindulat, pusztán féltés. Sajnos meg sem kérdezi a lányától, hogy boldog-e a párjával. Durván beleavatkozik az életükbe, pedig neki sem volt egyszerű az útja. Tizenhat évesen szülte meg a lányát. El is mondja neki egy alkalommal, hogy egészen máshol tartana, ha független maradt volna.”

Sára szerelmét, Martint a litván Mantas Zemleckas formálja meg a legrázósabb jelenetekben is hitelesen. Több európai castingügynökség közreműködésével akadt a rendezőpáros horgára.

„Nem egy esélyes volt a szerepre, végül mégis Mantas kapta, mert hasonlít David Bowie-ra. Ezt a típust keresték az alkotók. Egy férfias megjelenésű színészt, akiben a női vonások is fellelhetők. Megláttam őt, és azonnal tudtam, hogy szavak nélkül is érteni fogjuk egymást. Így is történt. Mindent tudott a figuráról, valójában mégis a forgatáson döbbent rá, hogy fizikailag is mindent meg kell mutatnia magából. Csehül talán csak három szót tudott, amikor megérkezett Prágába. Aztán elkezdte tanulni a szövegét, és mindent szépen, érthetően mondott el, ami a forgatókönyvben állt. Egyikünknek sem volt könnyű dolga, hiszen minimalista játékot kértek tőlünk. Mantas a forgatás végén jött rá, hogy a nézők közül sokan azt fogják hinni róla, hogy magánemberként is kétnemű, mint a filmben. De nem az. Technikailag, az utómunkálatok során oldották meg a kérdést. Tudom, sokakat sokkolt a jelenet, amikor mezítelenül fekszünk az ágyban, és a kamera mindent láttat. Kérdezték is tőlem, hogy tényleg létezik ilyen? Mintha nem akarnánk tudomást venni a másságról, a természet különös döntéseiről. Pedig attól szép a világ, hogy sokszínű.”

3

Grazban, az osztrák filmek fesztiválján közönségdíjas lett Alexandra Makarová Perla című szlovák–osztrák koprodukcióban készült alkotása. Disszidens történet izgalmas csavarral. Perla, a film hősnője a prágai tavaszt követően hagyja el Csehszlovákiát. A nyolcvanas évek elején már sínen az élete Bécsben. Sikeres festőművész, aki szabad országban akarta világra hozni a gyermekét. Bakfiskorú lánya már osztrákként gondolkodik. Egy váratlan telefonhívás aztán alaposan felkavarja Perla életét. Szembesíti őt a múlttal. Régi, itthoni partnere keresi meg, aminek ő egyáltalán nem örül.

„Megnyugtató érzés, hogy ilyen értékes filmekben játszhatok. Egyelőre nem is vágyom habkönnyű, romantikus vígjátékokra. Fontos kérdéseket szeretnék felvetni minden szerepemmel. S ha az alkotás lehetővé teszi, még állást is foglalhatok.”