Polgár Tamás: „Már az elején a végét várom”

Mintha párhuzamosan futna három élete. Osztja a véleményemet?

A családért mindent, igen. Az áll az első helyen. A munkám is fontos, de a kamera mögött. Hogy néha előtte is látható vagyok? Nem vagyok vallásos, erre mégis úgy tekintek, mint az égiek ajándékára. Jött. Nem kértem.

Régen jött.

Régóta tart.

Fontos, hogy Mundruczó Kornéllal, az Aftával és a Szép napokkal kezdődött?

Nem akarok senkit megsérteni, de jó, hogy így indult. Hogy vele kezdtem, nem mással. Ez nívó. Életem szerencséjének a nívója. Két éve láttam a vele forgatott Deltát, és teljesen kikészültem tőle. Nagyon nehéz visszanéznem azokat a filmeket, amelyekben szerepelek. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni tőlük. Viszont most teljes kívülállóként tudtam nézni a Deltát, amely igazi nagy alkotása Kornélnak. Nekem ott indult be a kellékezés. Fontos munka ez is, mint mindenkié a stábban. A kamera nem állhat. A lehető legnagyobb szinten képezned kell magad. Nagy a felelősséged, hogy a munkádon keresztül bármire tudj válaszolni a rendezőnek, megoldást kínálni egy-egy hirtelen jött kérésére. A Deltában Kornél elsőre nem tudott szerepet adni, de mentem velük a forgatásra, és ott lecsapott rám. Bekerültem a produkcióba mint Jolly Joker. A szakma óriása, Ágh Márton díszlettervező vett maga mellé, akinek végtelen mennyiségű a tudása és a fantáziája. Az ő szárnya alatt kezdtem el dolgozni mint kellékes.

Végül színészi feladatot is kapott a filmben. Erre hogy került sor?

Szólt egy reggel Kornél: „Tomi, ma nem kellékezel, hanem színész leszel.”

Nem esett ki a kezéből a kalapács?

Kornéllal dolgozni mindig ajándék. És mindig nagyon nehéz. Az a jó benne, hogy annyira maximalista, elhivatott, hogy nem lehet rossz nála senki. Ismer már akkor is, amikor először dolgozik veled. Tudja, mit akar rendezőként, és mit akar látni a színésztől. Sajnálatos, hogy sok fontos filmes – köztük ő is – elvitte a tudását máshova, ahol értékelik. Jött egy nagy lehetőség a pályáján, amivel élni tudott. Látta az irányt, érzékelte és érezte a helyzetet, így külföldön is azonnal fel tudta venni a ritmust. Vegyük Pálfi Györgyöt! Egy ilyen kvalitású rendezőt a szőnyeg szélére állítani megbocsáthatatlan bűn. Vagy ha ezt meg merik tenni, akkor mutassanak tízszer jobbat nála. De nem tudnak mutatni. Most a kiválasztott rendezők, a kurzusfilmek korát éljük. Hajdu Szabolcs sem kap itthon anyagi támogatást, pedig milyen filmeket készít!

Mundruczó Kornél, Pálfi György, Hajdu Szabolcs. Egyívású rendezők más és más történetekkel. Rögtön az elején felmérte, kikkel dolgozik?

Teljes mértékben. Csodálatos dolog ez az életemben. Ők akartak engem az alkotásaikba. Nem vagyok művészember, mégis művészfilmekben játszom. Olyanokban, amelyek nem kopnak el. Értetlenül és hitetlenkedve állok bele ezekbe a helyzetekbe.

Még mindig felteszi magának a kérdést, hogy miért éppen én kellek?

Újra és újra.

Akkor mondom: megtestesít egy különleges karaktert. Amint megjelenik a vásznon, besűrűsödik a levegő.

Nagyon szépen köszönöm az aszódi nevelőintézetnek. Úgy tűnik, az volt az egyetemem.

Ott javult a stiklijei miatt.

Szarka Attila volt az intézet igazgatója. Nem akármilyen kategória. Az ország legproblematikusabb gyerekeit összeszűri a rendszer, és minden ott csapódik le a falak között. Kezelni, irányítani, formálni, menedzselni kell ezeket a gyerekeket. Nem tudom, az egykori sorstársaim közül kinek mi a véleménye, én huszonnégy éve tisztelettel emlékezem erre az emberre. Nem az óraadó tanárom volt, nem a mesterem, hanem egy büntetés-végrehajtási intézet vezetője, akit meg lehetett szeretni, és nem lehet elfelejteni.

Azért sem, mert kiadta Mundruczó Kornélnak?

Van egy másik nagy név is: Jancsó Miklós.

Ő hogy jön a képbe?

Kornélnak volt az egyik mestere. Készen állt a forgatókönyv az Aftához, csak nem talált hozzá arcot. Miki bának elmondta, hogy nincs meg a színésze. Ő tanácsolta neki, hogy menjen el Aszódra. Ismerte az igazgató urat, felhívta, Kornél eljött, és kiválasztott.

Jancsó Miklóssal találkozott később? Meg tudta köszönni neki, hogy…?

… szégyellős voltam. Pedig ő bohém, közvetlen ember volt. Filmszemléken találkoztunk, de később már filmszemle sem volt.

Tulajdonképpen ő indította el a színészi pályán.

Átvitt értelemben.

Hajdu Szabolccsal és a többiekkel mekkora elánnal dolgozik?

Belépek az első napon, és az utolsóra várok. Gyorsan, gyorsan, legyen vége! Végtelenül szemérmes vagyok. Prűd. Önbizalom-hiányos. A rácsodálkozásom, hogy miért éppen én kellek, ezt foglalja magába.

Húsz év alatt húsz film nem kevés.

Szinte semmi.

Mihez képest? Vagy inkább kihez?

Till Attila új filmjében Básti Juli és Cserhalmi György is játszanak. Ketten vagy négyszáz filmben szerepeltek. Gyurival dolgoztam már a Jupiter holdjában. Mindenkinek tudta a nevét a stábban. Anthony Hopkins is ilyen. Vele is dolgoztam. Hatalmas tudású úriember. Máz és manír nélküli. A takarítónőnek is vett ajándékot. Megtisztelő volt a munka Gyurival is. Az a tartalom, amely felhalmozódott benne, az a fény, amely benne lakik, egyszerűen lenyűgöző. Julitól nagyon izgultam. Nem kellett volna. Szíve-lelke van. A kislábujjától a feje búbjáig nagy színésznő. Bennem még mindig ott a félsz. Nem akarok szégyenben maradni. Lassan húsz éve kellékezem. Ez azzal jár, hogy a stábban már van egy elfoglalt helyem. Az ottani életem által mindenki ismer. Korábban csak a kamera volt. Azzal nem kellett foglalkozni, csak a jelenettel és a partnerekkel. Most viszont, amikor már ismerem a stúdiót, a helyszíneket, majdnem az egész csapatot, ez már olyan, mintha színházban lennék. Nekem a stáb olyan, mint a színházban a közönség. Azt meg nem igénylem.

Pedig annyi színészi tapasztalatot gyűjtött már a filmekből, hogy színházi szerepet is vállalhatna.

Maradjunk a realitások talaján. Díszletezőként sokat dolgoztam színházban. Az a teljesítmény, amit a színházi színészek napról napra nyújtanak… na, én abban kisfiú vagyok! A színészet tehetség és mesterség. Én nem vagyok mester típusú színész.

Visszatérve a „háromkirályokhoz”. Miben látja a közös nevezőt Mundruczó, Hajdu és Pálfi között?

Mind a háromnak más a világa, a stílusa, viszont nagyon tudnak motiválni. Egy pillanat alatt helyzetet teremtenek, teret a színészi játékhoz, a beleéléshez. Nem kell kívülről méregetni magamat, hogy jó, nem jó, amit csinálok, ők azt látják, és eldöntik. Igazából elvégzik a munkám nagy részét. Én csak követem, próbálom követni az instrukcióikat.

Nemes Jeles László a Saul fiával mekkora emlék ennyi év után?

Érdekes időszak volt az. Akkor dolgoztam Kornéllal A fehér Istenben. Kellékeztem, és szerepeltem is a filmben. Meg kellett szakítanom a munkát, mert közben el kellett mennem a Hortobágyra Hajdu Szabolcshoz, játszani a Délibábban. Onnan meg fel kellett jönnöm castingra a Saul fiába. De este, már Budapesten kicsit tovább maradtam kint az éjszakában, és reggel nem tudtam felkelni. Nem szoktam ilyet csinálni, ha munkáról van szó, de megesett. Felhívtam az irodát, hogy elmondjam, mi történt. A következő héten megkaptam a szerepet. Közeledett az első forgatási nap. Szólnom kellett a producernek, hogy el kell mennem Kornéllal és A fehér Istennel Cannes-ba, nem tudok kezdeni a megbeszélt időpontban. Megértette. És még a Saul fiával is eljutottam Cannes-ba. Ötször voltam a fesztiválon.

Megszokta már, hogy hol a kamera előtt, hol a kamera mögött végzi a dolgát?

Tavaly az HBO-nak forgattunk egy gigászi produkciót. A Dűne-filmekből csináltak hatrészes minisorozatot. A művészeti vezetőnek a fülébe jutott, hogy színész vagyok, csak nem főállásban. A sorozat kanadai operatőrével is dolgoztam már egy produkcióban, amelyben Clive Owen és Tim Roth játszott. Ott is kellékes voltam. Odajön hozzám a pasi: „Tomi, te tényleg színész vagy?” „Kellékes – feleltem. – Itt és most kellékes.” „De te szerepeltél Oscar-díjas filmben is” – mondja. „Igen”. „Akkor mit csinálsz itt?” – csodálkozott. „Nektek dolgozom” – válaszoltam. Nem értette. Nem tudta, hova tegyen. Egy éles elméjű ember tekintetében láttam a zavart.

Pálfi György posztapokaliptikus filmjében, a Mindörökkében főszerepet játszott, s így a tallinni fesztiválra is eljutott. Mennyire érezte különlegesnek a figurát?

Háborús film, de nem látjuk a háborút, mert a front már elvonult. Én sérülten fekszem a kórházban, majd kezdek felépülni. Na, erre jön egy szerelmi háromszög! Ettől volt izgalmas a történet és a szerepem. Ott egy lerombolt falu, és újraindul az élet a semmiben. Gyuri mindennap elmondta, hogy melyik jelenet mihez kapcsolódik, miről szól, és tessék, csináljunk valamit. Ilyenek lehettek egykor a Jancsó-forgatások is. Így képzelem el. Élveztem a szabadságot, amelyet a Gyurival való munka során megtapasztaltam. Ötmillió forintból forgattunk huszonkilenc napig. Nem nyomott bennünket a teher, hogy sok pénzből dolgozunk.

Till Attila És mi van Tomival? című új filmje a mai Magyarország látlelete, és betekintést enged a függők életébe. Thuróczy Szabolcs partnereként játssza az egyik főszerepet. Nehéz volt felzárkózni hozzá?

Nem volt könnyű. Szabolcs óriási színész. Mindketten alkoholbetegek vagyunk a filmben. Ő bábművész, én liftszerelő vagyok. Együtt keressük Tomit, aki már több anonimalkoholista-gyűlést kihagyott. Velünk, kettőnkkel szenvedélybetegségünk leküzdése során egy csomó izgalmas dolog történik. Közben nem találjuk Tomit. Tillával kellékesként dolgoztam először a Tiszta szívvel című filmjében. Most szerepet adott. Megálmodta a kettősünket Szabival.

Akkor sínen van, ugye? Rendben az élete.

Már csak a házunkat kell rendbe hoznom Szigetmonostoron, a Szentendrei-szigeten. Sajátot akartunk, és kiköltöztünk a budai albérletünkből egy hosszú, verandás parasztházba. A banktól kaptuk ideiglenesen. Ha kifizetjük, a miénk lesz. Lelke van a háznak, de soha nem csináltak rajta semmit. Ez egyrészről jó, mert megmaradt eredeti állapotában, most viszont fel kell újítani. Kert is van hozzá. Közel a Kis-Duna és a Nagy-Duna is. Két fiunk van. Zsiga már másodikos, Mirko középcsoportos az óvodában. A felelősséget inkább a feleségem érzi a gyerekek tekintetében, én az anyagi dolgokkal vagyok elfoglalva. Hogy legyen kaja, és fejlődjön a ház. Sok munka lesz még vele. Öt éve költöztünk oda. Itt még nem lehet hátradőlni. Dolgozni kell.

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2025. január 13-i számában jelent meg.