Peter Sarsgaard: „Nem azért lettem színész, hogy forogjanak utánam az utcán”

Épp harminc éve, hogy berobbant a nemzetközi filmvilágba. Tim Robbins bűnügyi drámája, a Ments meg, Uram! egyik napról a másikra magasra repítette. Az ő életét oltotta ki a filmben a tettéért méreginjekcióval halálra ítélt arrogáns gyilkos, akit Sean Penn alakított. A Titkok kulcsában Gena Rowlands partnere volt, A vasálarcosban John Malkovich fiát játszotta, a Kéjjel-nappal Tom Cruise-zal hozta össze.

Peter Sarsgaard első ligás játékosnak számít Hollywoodban. Rendezői között olyan nevek olvashatók, mint Woody Allen, aki a Blue Jasmine-t bízta rá, Agnieszka Holland, akitől a Mr. Jonest kapta, vagy Sam Mendes, akivel a Bőrnyakúakat forgatta.

***

Valóban az volt minden álma, hogy egyszer népszerű futballista lesz?

Igen, meg is tettem érte mindent. Évekig le sem jöttem a pályáról.

Aztán mégis!

Összerugdostak. Annyi fejsérülésem volt, hogy jobbnak láttam befejezni.

Futballista nem lett, híres igen.

A hírnév egyáltalán nem érdekelt. Ma sem foglalkozom vele. Nem azért lettem színész, hogy forogjanak utánam az utcán. Ráéreztem valamire, ami elkezdett foglalkoztatni. Véleményt formálhatok, kifejezhetem az alapállásomat bizonyos kérdésekben. Elég hozzá egy jól megírt szerep, egy figura, amelyet magamra ölthetek.

Nem lehet, hogy valami más is közrejátszott abban, hogy végül ezen a pályán kötött ki?

Mire céloz?

Szülők, gyerekkor, környezet?

Apám az amerikai légierőnél dolgozott. Mérnök volt.

Ezért a Scott légierőbázis?

Igen, ott születtem. De nem sokáig éltünk ott. Örökké költöztünk. Innen oda, onnan amoda. Akárhol telepedtünk is le, mindenütt zárt közegbe kerültünk.

Megsínylette?

Nem is tudom. Volt ebben jó is.

Mi?

A biztonságérzet.

S mi volt a rossz, a nehezen elviselhető?

A fojtó légkör. A szigorú szabályok. A katonai rend. Ha eszembe jut Illinois, ahol felnőttem, elsősorban erre gondolok. De volt még valami. A vallás. Katolikus család a miénk. Ott is vannak kötöttségek. Rendes, szolid gyerek voltam. Ministráltam.

Szabadságszomj, kitörési vágy?

Főleg, amikor balettoztam. Az is sok kötöttséggel járt.

Ez már tényleg sok.

Valóban. Egyszer csak úgy éreztem, a film, a történelem mindennél jobban érdekel. Felnőttem. Helyre is került bennem sok minden.

Ebből lett hát a színészet?

Szinte látom magamat, ahogy huszonévesen majd szétvetnek az érzelmek. Kellett egy szelep, hogy lehiggadjak.

Mikor érezte először, hogy megtalálta az ehhez vezető utat?

A lecsillapodáshoz? Színházi közegben történt. Bekerültem egy szereplési vágytól égő csapatba, ahol kezembe nyomták a Hajlam című film egyik jelenetének gépelt szövegét, amely a koncentrációs táborok rózsaszín háromszöggel jelölt foglyairól, a melegekről szólt. Azt kellett bizonygatnom, hogy én heteroszexuális vagyok. Nem hittem, hogy meggyőző leszek a jelenetben. Aztán hirtelen valami átkattant bennem, és úgy beleéltem magam a játékba, hogy azt vettem észre, a többiek döbbenten néznek.

Érdekes, hogy mindig a mélyen megrázó, kiélezett helyzetekbe került figurákat kapja.

Nemrég láttam a Ments meg, Uram! castingvideóját. Van egy felvétel arról, ahogy a válogatáson azt kellett hitelesen megmutatnom, hogy a szemem előtt erőszakolják meg a barátnőmet. Akkoriban azt hittem, ez a színészet. A legextrémebb helyzeteket is elsőre megélni, és látványosan kimutatni az ezzel járó fájdalmakat. Később tudatosult bennem, hogy az ilyen rendkívüli szituációban az ember valósággal megmerevedik, nem csinál semmit. Mintha kilépne önmagából.

Kilépne?

Sokkos állapotba kerülve képtelen hangot adni a fájdalmának. Színészileg ez így sokkal érdekesebb.

Akár a negatív figurák.

Én nem örülök, ha nekem kell megtestesítenem a rosszat, egy elvetemült gazembert, az ellenséget. Ezeket a karaktereket a rendezők osztják rám.

Talán ezzel akarják bizonyítani, hogy egy rokonszenves férfiban is ott lakozhat a potens bűnöző?

Vagy a brutális gyilkos. Igen. De ha ilyen szerepet kapok, abban is igyekszem megmutatni a jót. És fordítva. A jóban a rosszat. A forgatókönyvírók többsége kétféleképpen csoportosítja a szereplőket. Ki az, akit a közönségnek szeretnie kell, és ki az, akit nem. Csakhogy sem ördögök, sem angyalok nincsenek. Én minden karakterhez hozzáteszem azt, ami hiányzik belőle.

Ezért hagyatkozik sokszor a Bibliára?

Mire gondol?

Arra, hogy azt szokta mondani, szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Említettem már, hogy hívő családban nőttem fel. Katolikus középiskolába jártam. Egy olaszországi pap több neorealista filmre hívta fel a figyelmemet. A vallás érdekes tapasztalat volt számomra. A Biblia arra int, hogy szeresd az ellenségedet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnom tőle. Hogy mindaz, amit tesz, rendjén való. Nézd meg, milyen bűnt követett el, és mi volt a mozgatórugója. Ne vedd őt semmibe. És itt kezdődik a színészi munka lényege. Vizsgáld meg a másik ember cselekedeteit, gondolkodását. Ha megismerkedem valakivel, igyekszem a lehető legtöbb kérdést feltenni neki. Figyelem a reagálásait. Próbálok belelátni.

Egyfajta lelki kutatómunkát végez?

Testvérek nélkül nőttem fel. Mire megszoktam egy helyet, ahol barátokra tettem szert, már költöztünk is tovább. Új közeg, új emberek. Eleinte mindenütt csak azt hallgattam, miről beszélnek körülöttem. Abból próbáltam megfejteni a jellemeket. Ha beülök egy étterembe, ott is észrevétlenül hallgatózom. Szakmai ártalom. Fejben jegyzetelek. Az emlékezetemre hagyatkozom.

Gyakran játszik valós alakokat, akik közt ismert újságírók is vannak. Ez a véletlen műve, vagy a humánus látásmódjának köszönheti?

Engem egyszerűen megtalálnak ezek a figurák. Őszintén mondom, nem örülök, ha olyan valakit kell megformálnom, akit ismer az egész világ. A Jackie című filmben én voltam Robert Kennedy. Nem volt könnyű feladat. Újságírót játszani egészen más. Én is szeretek írni. Az is egyfajta alkotó munka. Vannak ma is újságíró barátaim. Felnézek rájuk. Tisztelem a munkájukat.

Aki ismeri az írott szó súlyát, az gondolom, a forgatókönyvírókkal szemben is ugyanolyan igényes, mint a rendezőjével szemben. A szerep minősége elsősorban a szövegtől függ. Vagy másképpen látja?

Minden szerephez máshogy nyúlok. Ha például egy idegsebészt kellene most megformálnom, biztosan bekéredzkednék egy agyműtétre. Nem azért, hogy elsajátítsam a műtét folyamatát, hanem hogy megismerjem a közeg hangulatát. Látni szeretném, ki hogyan viselkedik a jelenlevők közül. Biztosan van, aki közben dúdolgat magának, mások talán egészen hétköznapi dolgokról beszélnek, közben precízen végzik a munkájukat. Ott senki sem követhet el hibát, hiszen az végzetes lehetne. Órákig képes lennék figyelni azokat, akik ilyen felelősségteljes feladatot végeznek. A magatartásukat vinném bele a játékomba.

Mi alapján dönti el, hogy elvállalja-e a felkínált szerepet?

Ennek több összetevője van. Ki rendezi a filmet, kik a partnereim... de az elsődleges szempont az, hogy össze tudom-e egyeztetni az elfoglaltságomat a feleségem munkájával. Két lányunk van. Ramona tizennyolc, Gloria tizenhárom éves. Az nem fordulhat elő, hogy mindketten huzamosabb ideig távol vagyunk tőlük. A családi egységet nem bontjuk meg. Annak folyamatosan működnie kell. De szempont a pénz is, nem tagadom. Nem egy filmet csak azért vállaltam el, mert jól megfizettek érte.

Felesége, Maggie Gyllenhaal egy személyben kiváló színésznő és remek rendező. Hogy éli meg a vele való munkát?

Néha bonyolult a dolog, de akkor is bízom benne. Tudja, hogy tőlem mindig több visszajelzést kap, mint bárki mástól. Ha úgy érzem, valami nincs rendben, azonnal közlöm vele. Sokszor nagyon is szókimondó vagyok, de elviseli. Olyankor csak annyit mond a nap végén, hogy ma kemény voltál, drágám! Haragudni nem szokott rám. Elfogadja az észrevételeimet. Tudja, hogy tisztelem őt. Mindenre képes lennék érte. És nemcsak azért, mert a feleségem, és szeretem, hanem azért is, mert büszke vagyok a tehetségére.

És Jake Gyllenhaal, a sógora? Vele milyen a kapcsolata?

Jake? Remek fickó. Imádunk hülyéskedni. Együtt játszottunk a Bőrnyakúakban. Tényleg, ott volt egy magyar fiú is.

Igen, Fenyő Iván!

Iván, Iván! Kedveltük őt. Belevaló srác. Bírta a gyűrődést. Adja át neki az üdvözletemet!