Hatalmas szíve volt. Mindketten ezt állítják Törőcsik Mariról. Bordán Irént két film köti hozzá. Bereményi Géza rendezése, A turné, és a Noé bárkája, amelyet Sándor Pál jegyez. Cserhalmi Györgynek megadatott a film is és a színházi előadás is szeretett Mariskájával, ahogy ő nevezi az égi társulat gazdag földi életet élt tagját. Először Jancsó Miklós filmjében, a Szerelmem, Elektrában játszottak együtt, majd a Nemzeti Színházban, a Major Tamás megálmodta Téli regében. Ők emlékeznek most minden idők egyik legjelesebb magyar színésznőjére, aki kilencvenéves lenne, ha élne.
Bordán Irén a főiskola elvégzése után egy évet töltött a Nemzeti Színházban. Ott találkozott először Törőcsik Marival.
„Nagyon szerény jelenség volt – hangsúlyozza a Jászai Mari-díjas színésznő. – Szinte észrevétlenül volt jelen mindenütt. De amint színpadra lépett, vagy ráirányult a kamera, azt vettem észre, hogy fények gyulladtak a szemében. Fények, amelyek hirtelen megvilágították a teret, ahol jelen volt. Engem ezzel teljesen lenyűgözött. Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy fecsegni, pletykálkodni, valakire rosszat mondani soha nem hallottam. Ez is vonzó és példamutató volt benne.”
Cserhalmi György nem jelöli meg az első találkozását Törőcsik Marival. Talán mert nem is emlékszik rá pontosan.
„Nekem minden találkozásom az első volt vele – közli halvány mosollyal. – Én ugyanis mindig másnak, mindig újnak láttam őt. Ilyen ember volt, és én megpróbáltam alkalmazkodni hozzá, ami hol sikerült, hol nem. Többnyire nem. De ő akkor is újított. Akkor is, amikor fiatal színészként a fiatal Törőcsik Marival találkoztam Jancsó Miklós forgatásán, és akkor is, amikor együtt játszottunk Shakespeare darabjában, a Téli regében.”
A Szerelmem, Elektrában testvérpárt alakítottak. Elektra és Oresztész nem pusztán az igazság és a törvény, hanem a forradalom nevében is küzdenek az elnyomás ellen.
„Mariska mindenkit inspirált. A forgatáson és a színházban is. Kíváncsi volt ránk. Tudni akarta, kik vagyunk. Hogy kap-e tőlünk végszót a színpadon, vagy nem? Hogy mire számítson? Leontes, Szicília királya voltam a darabban, ő Hermioné, a feleségem. 1978 legelején volt a bemutató. Én már akkor a Nemzeti Színház tagja voltam, tizenkét évvel fiatalabb Mariskánál, aki az idő tájt már hatalmas sztár volt, csodás nő és fantasztikus színésznő. Szerelem nem szövődött köztünk, mint ahogy azt valaki elterjesztette, de kedveltük egymást, az tény. Ha civilben találkoztunk valamelyik színház büféjében, vagy vidéken összefutottunk valahol, az is mindig olyan volt, mint az első találkozás öröme.”
Annak ellenére, hogy a színházi világban nagyon erős a szakmai irigység, Bordán Irén szerint Törőcsik Marira ez egyáltalán nem volt jellemző.
„Ő mindenkivel teljesen normálisan viselkedett. Soha semmiféle rosszindulat nem volt benne. Épp ellenkezőleg. Szívét-lelkét kitette a másikért. Egyszer egy fiatal kolléganőmnek nagyon megtetszett a zakóm. Együtt forgattunk, kölcsönkérte egy fellépésre. Szívesen odaadtam neki, de még a forgatás vége felé sem hozta vissza. Beszélgettünk Marival, és megemlítettem neki az esetet. Rám nézett, és azt mondta: Ugyan már, Irén, add neki ajándékba! Nagyvonalú volt. A zakó végül visszakerült hozzám, de megfogadtam Mari tanácsát. Pár évvel később ugyanis eljött hozzám a kolléganő, és elkezdett turkálni a gardróbomban. Megtetszett neki pár ruhadarab. S akkor eszembe jutott Mari, aki mindig nagyban látta a dolgokat, és jó néhány holmival megajándékoztam az ifjú kolleginát.”
A Szerelmem, Elektrában több jóképű fiatal férfiú szerepelt. Cseh Tamás, Körtvélyessy Zsolt, Pelsőczy László, Balázsovits Lajos és František Velecký Pozsonyból. Rájuk vajon milyen szemmel nézett Törőcsik Mari?
„Nem fogok hazudni – szól határozottan Cserhalmi György. – Ő sem volt szent ilyen szempontból. Madaras Józseffel az élen hatalmas férfiszínészek vették körül, plusz a jó kiállású néptáncosok. De ott volt pár méterre tőle, testőrként Maár Gyula, a férje. Mi akkor nem is férkőzhettünk a közelébe. Meg sem közelíthettük őt. Rám sem volt szüksége, mert ott volt a szerelme. De nem csak közeledni nem lehetett felé, távolodni sem lehetett tőle, mert azt meg ő nem engedte. Körülbelül így zajlottak a dolgok. Mariska odament a koreográfus hölgyhöz, és megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyire tudná mindazt, amit a táncosok csinálnak, egymagában összefoglalni. A koreográfus megmutatta neki, és az volt a döbbenetes, hogy azzal a sűrítménnyel, amit kapott tőle, pár mozdulatban mindent eladott. Ettől volt a világ legjobb színésznője.”
A humora is páratlan volt, vélekedik Bordán Irén.
„Egy színészkolléga mesélte, hogy Mari díjat vett át valamelyik alakításáért. A színpad felé menet huncutul mosolyogva hátranézett, és csak annyit mondott: Nagyon keveset fogok beszélni. Hagyom, hogy ünnepeljenek.”
Cserhalmi György szerint:
„Elég volt belenézni a szemébe. Olyan volt a tekintete, mint a drótkötélpálya. Vitt magával. Belénk szuggerált valamit, de csak a Jóisten tudja, hogy mit. Az az érdekes, hogy a nők is ezt mesélik róla. Hogy őket is sodorta magával. Jó lenne ugyanolyannak lenni, mint amilyen ő volt, de mi csak bandukolunk utána. Színpadi és életbeli dialógban nem tett különbséget. Ugyanaz az elképesztő koncentráció jellemezte magánemberként is, mint színésznőként. És mindig az a huncut mosoly, benne egy kis kacérsággal, amin rajta lehetett kapni. De ha rájött erre, képes volt azonnal visszafogni magát.”
Ha egy rendezőt nem talált igazán jónak, rendhagyó módon besegített neki.
„Volt ugyanis egy határ, amelyet meghúzott. Nehezen viselte, ha azt át kellett lépnie. Nem mondok filmcímet, mert akkor rögtön kiderülne, kiről van szó, ezért csak annyit: a rendező hosszasan instruált bennünket. Próba, első felvétel, második, harmadik, ki tudja, hányadik, de sehogy sem akart összejönni a dolog. S akkor Mari megszólalt, és azt kérte: Maga csak ücsörögjön ott a fotelben, mi a Gyurival majd megcsináljuk a jelenetet! Ez volt Mariska másik arca. Így adta a rendező tudtára a véleményét. Ilyen finoman, ilyen elegánsan. Anélkül, hogy egy kicsit is megsértette volna.”
Van egy győri emléke is Törőcsik Mariról. Osztrovszkij Vihar című drámáját játszotta az ottani társulat Harag György rendezésében.
„Mariska játszotta Katyerinát, a képmutatás, a gyávaság, az önelégültség, a megszokás, a mindenfajta hitben való bigottság súlya alatt megroggyanó asszonyt, aki ki akar törni a környezetéből. Tűzrendészeti okból a vasfüggönyön van egy ajtó. Annak a küszöbén állt Mariska. Egyszer csak elindult vele felfelé a vasfüggöny, úgy hat-hét méter magasba. Ott aztán leült a küszöbre, kicsit kalimpált a lábaival, jelezve az életveszélyt. Pillanatok alatt ráhangolta a közönséget a helyzet drámaiságára. Úgy, ahogy kellett. Ő ilyeneket is tudott.”
És még egy történet. Törőcsik Mari már nagyon beteg volt, amikor eljutott hozzá szeretett kollégája, Cserhalmi György súlyos betegségének a híre.
„Megtudta, hogy rákom van. Felhívott telefonon. Ide figyeljen, mondta. Nekem van tizennyolcmillió forintom, ami nem kell most semmire. Ha kell, vigye, csak gyógyuljon meg! Hát ilyen volt Mariska! Egy óriási szív.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.