Olvassunk együtt! – A Vasárnap nagy téli könyvajánlója

Tudják, mi a közös a Bovarynéban, a Huckleberry Finn kalandjaiban, a Zabhegyezőben, a Zsivago doktorban és A fajok eredete című evolúcióelméleti alapműben? A helyes válasz: Betiltott könyvek voltak. Akárcsak James Joyce formabontó Ulyssese. Hogy kik tiltották be? Az egyház, a politikusok, a túlbuzgó erkölcscsőszök. Nehogy a provokatív & felkavaró tartalom a szélesebb olvasóközönséghez is eljusson. Ami, persze, öngól volt a cenzúra részéről, mert ha egy könyvet tiltólistára tettek, abból előbb-utóbb bestseller lett. (HVG Kiadó)

Amikor a második világháborúra gondolunk, elsősorban a front, a bombázások, az erőszak, a deportálások jutnak eszünkbe. Ablonczy Balázs történész azonban a hadi események mögé tekint, és azt nézi meg, milyen volt Az utolsó nyár az összeomlás előtt Magyarországon, hogyan éltek az emberek 1944-ben, hogyan látták el magukat és a családjukat, kik látogatták a jazzrevüt, és az apokalipszis előestéjén kik kirándultak a Lomnici-csúcsra egy láda pezsgő és mondén hölgyek társaságában, és miért volt igaza Füst Milánnak, aki 1944. január 1-jén csak annyit írt a naplójába: „Ez a halál éve, érzem.” (Jaffa Kiadó)

A második világháború idején Magyarországon a zsidó származású vagy megbízhatatlannak ítélt férfiakat munkaszolgálatra (fegyvertelen katonai szolgálatra) kötelezték. Kemény fizikai munkát kellett végezniük, embertelen körülmények között. Őrzésük az ún. keretlegények feladata volt, akik közül némelyek brutális gyilkosságokat követtek el, megkínozták és ütlegelték a felügyeletükre bízott embereket. Ahogy Radnóti írta: önként, kéjjel öltek, nem csak parancsra. Miért tették, amit tettek? S a háború után felelniük kellett-e a vétkeikért? Erről szól Veszprémy László Bernát könyve, a Piszkos munka. (Jaffa Kiadó)

Debreczeni József költő-újságírót három év munkaszolgálat után hurcolták Auschwitzba. Túlélte a hideg krematóriumnak nevezett lágerkórházat is, szabadulása után pedig részletes beszámolót írt az átélt borzalmakról, önsajnálat nélkül, tárgyilagosan. A háború után haláláig, 1978-ig Belgrádban élt, a vajdasági Magyar Szó és az Újvidéki Rádió szerkesztőségében dolgozott. A Hideg krematórium idén a magyaron kívül tizenöt nyelven jelent meg. (Jelenkor)

Ádám István Pál társadalomtörténész a holokauszt egy kevésbé tárgyalt szegmensét vizsgálja: a házmesterek szerepét. Hogyan lettek a házmesterek kiskirályok, hogyan váltak élet-halál urává, s hogyan vizsgáztak – és buktak meg – emberségből. A Házmesterek a vészkorszakban mentalitástörténeti diagnózis a kisemberről, aki fölfelé alázatosan hajbókol, de lefelé szadista kéjjel üt. (Park Kiadó)

Milyen volt Magyarországon a többségi társadalom viszonya a zsidókhoz? Ezt tárgyalja Pelle János könyve, a „Zsidókérdés” és a magyar társadalom (1938–1956). Az antiszemitizmus irracionális tébolyként lett úrrá a tömegen, amely a zsidókat okolta mindenért: tőzsdekrachért, gabonaválságért, munkanélküliségért, Trianonért, háborúért. Nem volt egy bonyolult világmagyarázat, mindenki felfogta. Azok a zsidók pedig, akik túlélték a holokausztot, és hazatértek a haláltáborból, örülhettek, ha nem lincselték meg őket a szomszédaik – lásd a miskolci pogromot 1946 nyarán. (Kocsis Kiadó)

John Sadovy a csehszlovákiai Písekben született, s még kamasz volt, amikor Angliába költözött. A nyelvet nem beszélte, de pazar fényképeket készített. S amikor 1956-ban Magyarország a világsajtó érdeklődésének a középpontjába került, a Life magazin Sadovyt küldte Budapestre, hogy fotósorozatban örökítse meg a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás elleni szabadságharc pillanatait. A Szabadságharcosok között című albumban láthatjuk a suhancokat, puskával a vállukon, zakójuk zsebében kézigránáttal, s a fiatalembert, aki újságot olvas a Corvin mozi mögötti játszótéren, az ideiglenes sírok között. (Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Emlékezet Bizottsága)

„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, mindenféle szélnek haragosa volnék” – ez a mottója L. Juhász Ilona Ruszkik, haza! című könyvének, amely adalékokkal szolgál Csehszlovákia 1968-as katonai megszállása szlovákiai magyar emlékezetéhez. Hogyan értesült a lakosság a katonai megszállásról? Történtek-e atrocitások, volt-e ellenállás? Adja magát a kérdés: vajon ma is volna bennünk, szlovákiai magyarokban annyi kurázsi, hogy felemeljük a hangunkat az agresszorral szemben? (Fórum Kisebbségkutató Intézet)

Akik 1989 után születtek, azok nehezen tudják elképzelni a hidegháborús éveket, hogy milyen volt az élet a vasfüggöny innenső oldalán. A Párt mindent kontroll alatt tartott, nemcsak a sajtót, hanem az irodalmat is: csak az jelenhetett meg, amit a cenzorok jóváhagytak. De voltak lázadók, földalatti ellenállók – írók, költők, underground művészek vagy elnémított vallási közösségek –, akik titokban nyomtatták, sokszorosították és terjesztették a cenzúrázatlan irodalmat. Ez volt a szamizdat, amelynek magyarországi történetét Danyi Gábor foglalja össze Az írógép és az utazótáska című, hatszáz oldalas könyvében. (Kronosz Kiadó)

Hogy hányan dolgoztak a kommunista állambiztonságnak Magyarországon, arra vonatkozóan csak becslések vannak (1950 és 1990 között az ügynökök, informátorok, titkos munkatársak száma mintegy 200 ezer fő lehetett), de hogy hogyan dolgoztak, arról már kiderült egy s más – például Takács Tibor történész könyvéből, aki az állambiztonsági besúgóhálózat működését és a kollaboráció módozatait mutatja be egy-egy történeten keresztül. Nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mivel próbálták rávenni az együttműködésre a vidéki gyermekorvost, és hogyan szervezték be a kisvárosi zenetanárnőt, hanem azt is, mennyire volt hiteles A besúgó című, 2022-ben bemutatott HBO-sorozat. Spoiler: semennyire. (Jaffa Kiadó)

Milyen társadalmi változások történtek Magyarországon a késő kádárizmustól az illiberalizmusig? A rendszerváltás előtt vagy ma van-e több alkoholista? Miért születik ilyen kevés gyermek? Zártabbá vagy nyitottabbá vált-e a társadalom? Miért erősödött meg a politikai populizmus, s milyen szerepe volt ebben a lakosság autonómiahiányos mentalitásának? Valuch Tibor könyve, a Honnan hova? átfogó képet ad arról, hogy a rendszerváltás óta milyen utat járt be Magyarország. (Kronosz Kiadó)

Milyen lenne a világ emberek nélkül? Ennek járt utána Cal Flyn skót újságírónő, aki rendhagyó útikönyvet írt: Az elhagyatottság szigetei kietlen helyekre vezet bennünket, szellemvárosokba, lepusztult bányavidékre, nukleáris szennyezés miatti tiltott zónákba. Mit látunk ott? Azt, hogy a természet képes az önkorrekcióra, meg tudja gyógyítani önmagát. Az üres utcákon vadállatok grasszálnak, a buja növényzet pedig birtokba veszi a betont és a törmelékhalmokat. Van élet az ember után. (Park Kiadó)

Napjaink egyik leggyakrabban idézett értelmiségije Yuval Noah Harari. Az izraeli történész könyvei eddig 65 nyelven jelentek meg. A Nexusban az információs hálózatok történetével foglalkozik, a kőkorszaktól a mesterséges intelligenciáig. Sokat köszönhetünk a technológiai fejlődésnek, hiszen nagyobb komfortban és tovább élünk, mint az őseink (csak egy példa: 1800-ban a német gyerekeknek csupán a fele érte meg a 15 éves kort, ma ez az arány 99,5 százalék). Csakhogy túl nagy hatalommal ruháztuk fel a gépeket, s a mesterséges intelligencia mára egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre. Ha nem vigyázunk, írja Harari, a szellem bármelyik pillanatban kiszabadulhat a palackból. (Animus Kiadó)

Nem értjük, hogyan működnek az okoseszközök, mégis rájuk hagyatkozunk – állapítja meg az Átadás című könyvében David Runciman angol politológus. Átengedtük az irányítást az államoknak, a vállalatoknak és a mesterséges intelligenciának. Ezzel azonban csapdahelyzetbe lavíroztuk magunkat. Kína, Egyesült Államok, British Petrol, Amazon… Az ember kreálta őket, hogy hozzák el a jólétet, ehelyett átvették az uralmat a bolygó fölött. Se az államoknak, se a korporációknak nincs lelkük (se lelkiismeretük). Mi lesz akkor, ha szövetségre lépnek a mesterséges intelligenciával? Álomvilág vagy rémálom? (Corvina)

Hasonló veszélyekre hívja fel a figyelmet A következő hullám című könyvében Mustafa Suleyman is, a Google tulajdonában lévő, mesterséges intelligenciával foglalkozó Deep Mind társalapítója. A technológiai fejlődés olyan ütemű, hogy hamarosan a DNS-nyomtatók és a kvantumszámítógépek világában találjuk magunkat. A legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy mi fogjuk-e ellenőrizni a mesterséges intelligenciát – vagy ő minket? Ha az utóbbi helyzet áll elő, az könnyen az emberi civilizáció végét jelentheti. Politikusaink tudnak erről a veszélyről, mégis alvajárókként andalognak a katasztrófa felé. (Magnólia Kiadó)

Nemcsak a digitális eszközök működését nem ismerjük, hanem azt sem tudjuk, pontosan hogyan is kerül asztalunkra a kenyér, vagy hogy a lencsét aratják-e vagy szedik – véli korunk egyik legmeghatározóbb gondolkodója, Václav Smil cseh‒kanadai közgazdász (Bill Gates kedvenc szerzője), aki új könyvében megpróbálja elmagyarázni nekünk, laikusoknak, hogy hogyan működik a világ. (Park Könyvkiadó)

Hogy miként működik a sajtó és a politikai propaganda, azt Gerald Fleischmann osztrák kommunikációs szakember Message control című könyvéből tudjuk meg. Arra a címre, hogy „Egy kutya megharapott egy férfit”, nem figyelünk fel. De arra már igen, hogy „Egy férfi megharapott egy kutyát”. A szerző, aki Sebastian Kurz osztrák kancellár tanácsadója volt, arra is hoz példákat, hogyan kell eljuttatni a politikai üzenetet a tömegekhez, hogyan kell uralni a közbeszédet, vagy milyen egy jó kampányszlogen. A sajtó szerepe nem elhanyagolható, írja a szerző, és Mona Lisát hozza fel példának. Amikor Leonardo da Vinci festményét 1911-ben ellopták a Louvre-ből, az újságkészítés épp szintet lépett, már fényképek is megjelenhettek a lapokban – így a rablásról szóló hírnél Mona Lisa is, amely ezáltal világszerte ismertté vált. (MCC Press)

Akiket kultúrtörténeti érdekességek hoznak lázba, azoknak ajánlhatom a Magyarország globális története című könyvet. A kötet tanulmányai olyan szimbolikus eseményeket tárgyalnak, amelyekkel Magyarország a világeseményekhez kapcsolódott. Megtudjuk például, hogy miért volt fontos esemény a „kapitalista” Coca-Cola megjelenése a magyar piacon, mikor azonosítottak először HIV-fertőzött személyt Magyarországon, s miért volt olyan népszerű a magyar tévénézők körében a Rabszolgasors című brazil sorozat. (Corvina)

Hogyan vetették meg a lábukat Magyarországon a populáris kultúra olyan jelenségei, mint a futball nevű labdajáték vagy a napszemüveg-viselés? Ezt elemzi Baráth Katalin a Szórakozik a tömeg című könyvében. Találós kérdés: ki volt a napszemüveg-viselés magyarországi úttörője? Nem színész. Nem sportoló. Nem is politikus. Szabad a gazda? Molnár Ferenc, a Pál utcai fiúk szerzője! Molnár rendkívül népszerű drámaíró volt, s a napszemüveget azért viselte, hogy ne ismerjék fel – a velencei Szent Márk téren! (Kronosz Kiadó)

Ismerik a viccet a cowboyról és a leszbikus nőről? Egy öreg cowboy iszogat a bárban. Egyszer csak leül mellé egy fiatal nő, és megkérdi:

– Maga tényleg igazi cowboy?

– Hát, hogy is mondjam – kezdi az öreg –, egész életemet farmon töltöttem, lovakat tereltem, marhákat billogoztam, szóval igen, azt hiszem, az vagyok.

Mire a nő:

– Én meg leszbikus vagyok, egész nap csak nők járnak a fejemben, bármihez kezdek, csak rájuk tudok gondolni.

Nem sokkal ezután egy fiatal pár ül le az öreg mellé. Ők is megkérdezik:

– Maga tényleg valódi cowboy?

– Eddig azt hittem – mondja az öreg –, de az imént rájöttem, hogy leszbikus vagyok…

Ez a történet a Platón és a kacsacsőrű emlős elmegy a bárba… című könyvben szerepel, amely a filozófiatörténet alapvetéseit vicceken keresztül szemlélteti. A fenti idézet például azt hivatott demonstrálni, hogyan lehet elrontani a logikai érvelést, ha hamis premisszákból indulunk ki. Mi a tanulság? Hogy a humor és a filozófia egy tőről fakad, mert egyik sem a megszokott perspektívából értelmezi a világot. (Typotex)