Aranykorszakát élte a Budapesti Operettszínház, amikor Németh Sándor volt a társulat férfisztárja. Honthy Hanna, Galambos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Kovács Zsuzsa voltak a partnerei.
Rendkívüli énektudásával, elegáns, könnyed táncával minden szerepében lenyűgözte a közönséget. Bóni gróf, Mágnás Miska, Zsupán báró, Danilo gróf és mások bőrébe bújva az operettirodalom gyöngyszemeit villogtatta, a musicalek világából pedig egyebek mellett a West Side Storyt, a Kabarét, az Ének az esőbent, az Őrült nők ketrecét vitte sikerre. Mindkét műfaj csillagaként ragyogott Ausztriában, Németországban, Japánban és Amerikában. Hetvenhárom évesen zárta le pályafutását. Akkor már bécsi lakos volt, és azóta is ott él feleségével, Gaby Bischoffal, a népszerű osztrák színésznővel-énekesnővel, akivel gyakran lépett színpadra a közönség nagy örömére.
***
Kedvenc kávézójában találkozunk Bécsben, a Burgtheater szomszédságában. A fiatalos hév, a kiapadhatatlan derű, a felszabadult humor mindkettőjüknek sajátja. Gaby kacagása napfénnyel teli, Sándor kellemes egyénisége szinte visszatükrözi felesége határtalan életörömét. Ha karácsonyi anyag lenne ez, stílusosan azt írnám róluk: két csillagszóró ül előttem. A nyár kellős közepén viszont két égi (égő?) test, a Mars és a Vénusz, a szenvedély és a múlhatatlan szerelem fénylik fel előttem. De a finom irónia sem hiányzik egyikükből sem. Ezért a sok önfeledt kacagás.
Igaz, hogy Sándor egy repülőtéren nőtt fel?
Repülőoktató volt az édesapám. A hangár mellett volt a lakásunk. Onnan jártam biciklivel a gimnáziumba. Négy kilométer oda, négy vissza.
Lehetett volna pilóta is?
Nem. Édesapám azt mondta, fiam, minden lehetsz, csak pilóta nem. Tudta, mennyi minden történhet a magasban. De vitorlázórepülőt vezettem! Tizenhét évesen. Egyedül.
Annak bizonyára volt valami előzménye.
Négyéves koromban már az apám ölében repültem. Kilencévesen a repülőtéren autót és motorkerékpárt vezettem. Senki nem volt ott velem, csak a kutyám. Apám tett alám egy párnát, a hátam mögé egy másikat, és azt mondta, menjetek! Az ölemben ugyanis ott ült a kutyám. Ennek az lett a vége, hogy megtanult vezetni.
Ennyire okos volt?
Én nyomtam a gázt, kapcsoltam, ő meg kormányzott.
Repülni szeretett?
Olyan volt, mintha busszal utaztam volna. Csak a hosszú utak fárasztottak. Például amikor Gabyval repültünk Los Angelesbe. Kedves történet ez. Beszálltunk a business classra, és jött a légikisasszony, hogy ne haragudjanak, rossz helyen ülnek. Miért, hova kellett volna, csodálkoztunk. Az első osztályra, mondta. A repülőn ugyanis különböző operettrészleteket is lehetett hallgatni, így a Csárdáskirálynőből is néhány dalt. S mivel tudták, hogy azt én éneklem, kedvesen átültettek bennünket az első osztályra.
Az Operettszínházba milyen út vezette?
Próbát énekeltem. Győrben játszottam rövid ideig, onnan érkeztem Budapestre. Látott valaki egy kis szerepben, és így kerültem az Operettszínházba. Előbb ott is kisebb szerepeket kaptam, egészen addig, míg be nem ugrottam a Csókolj meg, Katám!-ba. Ott már komoly feladatom volt.
Később, a Hello, Dolly!-ban már Psota Irénnel játszott, akivel a Csárdáskirálynő filmváltozatában is találkoztak.
Cornelius voltam a Hello, Dolly!-ban, ott kerültünk össze először. Jó viszonyban voltunk. A Csárdáskirálynőben is minden rendben volt köztünk.
Honthy Hanna első látásra megszerette. Ennek mi a története?
A Csókolj meg, Katám!-ban látott, s amikor Csiky Gergely A nagymama című darabjának zenés változatára készült a színház, és ő játszotta a főszerepet, kérte, hogy én legyek az unokája. Interjút adott a premier előtt, és abban mondta, hogy van már egy lányunokám, Lehoczky Zsuzsa, akit már jól ismernek, most pedig lesz egy fiúunokám, akiről még nagyon sokat fognak hallani.
Innentől fogva egyenes volt az útja?
Teljesen.
Táncos-komikus szerepkörben 1964-ben lett az Operettszínház tagja. Később művészeti vezetője, majd igazgatója lett a társulatnak, végül örökös tagja. A Csere László-Oszvald Marika párost magasságbeli különbségükre építve ön kreálta meg. Egyedi mozgásvilágukkal, a sok pörgetéssel és cigánykerékkel azonnal elnyerték a közönség tetszését. Ma már mindketten hálásak ezért a pompás „összeboronálásért”. A víg özvegyben ön is színpadra lépett Oszvald Marikával.
A Cirkuszhercegnőben raktam össze őket. Marika volt a szubrett, Csere László, akit tanítottam a főiskolán, és én szerződtettem az Operettszínházba, lett a buffó tenor. Marika félt az elején. Én és a Csere negyven centi magasságbeli különbséggel? – csodálkozott. Hogy fog ez kinézni? Feljött hozzám az irodába. Te azt akarod, hogy törpe legyek a Laci mellett? – kérdezte. De bejött a tervem. A közönség imádta őket. Onnantól fogva rengeteget szerepeltek együtt, és mindig vastapsot kaptak.
Önt a sors hozta össze legkedvesebb partnernői közül a legfontosabbal, szívéhez a legközelebb állóval, aki aztán a felesége lett: Gaby Bischoffal. Ő nemcsak színésznő és énekesnő, hanem író, zenész, diplomás történész és bölcsész, sőt még az idős osztrák művészek otthonát fenntartó egyesület tiszteletbeli alelnöke is.
A Te rongyos élet!-et – németül Das ist die Liebe – énekeltük Gabyval. Minden stimmelt köztünk. Százszázalékosan. Akkor szerettük meg egymást, és azóta is boldogan élünk negyvenöt éve.
Nagy rendező az élet. Gyorsan „összerendezte” kettőjüket.
Gaby csodálatos nő. Sokat köszönhetek neki. Azt is, hogy még élek. Vigyáz rám. A humora, az optimizmusa, az energiája egyszerűen páratlan és gyógyító erejű.
Gyakran átruccannak Budapestre?
Gaby nagyon szereti Budapestet, de az otthonunkat Bécsben alakítottuk ki. Azt szoktam mondani: itt raktuk le magunkat. A fiam is ide jár hozzánk. Ügyvédként dolgozik Budapesten és Németországban. Természetesen figyelemmel kísérjük az otthoni eseményeket, de az Operettszínház programját inkább Gaby nézegeti. Én már lezártam a pályát.
Nincsenek is már olyan pillanatai, amikor azon kapja magát, hogy hiányzik a színpad?
Volt egy pilóta barátom Németországban. Meghívott az utolsó repülésére. Vele mentem. A repülés is olyan, mint a színház. Nehéz befejezni. Azt mondta: én ezt évtizedekig csináltam, most vége! És befejezte. Én is így tettem. Hetvenhárom évesen bejelentettem, hogy ennyi volt! Inkább hiányozzak a közönségnek, mondják azt, hogy de kár, hogy abbahagyta, semmint azt, hogy nem kellene már...!
Tavaly Siófokon azért még énekelt egy jót, sőt táncolt is a nézők körében.
Meghívtak a Kálmán Imre-napokra. Emlékplakettel jutalmaztak az alakításaimért. Gaby is ott volt velem, és a fiam is. Gondoltam, lesz majd nyolc-tíz ember. Meglepődtem, mert voltak négy-ötszázan. Méltatták a pályámat, a sikereimet, átvettem az elismerést, és kaptam egy meglepetés ajándékot Teremi Trixi személyében, mert őt is meghívták az ünnepségre. Utolsó igazgatói évemben én szerződtettem az Operettszínházba. Akkor került ki frissen a főiskoláról. Kértek, hogy énekeljek vele. Mondtam, hogy gyerekek, én már kilenc éve nem nyitottam ki a számat éneklésre. Aztán a Hajmási Péter, Hajmási Pálba mégis beszálltam. Gaby biztatta a publikumot, hogy énekeljenek, és rábeszélt, hogy táncoljak is egy kicsit. Valaki felvette videóra, a felvétel már a világhálón is látható. Eddig hatszázezren látták.
Los Angelesben angolul énekelte Feri bácsi szerepét a Csárdáskirálynőben.
Nem beszélek angolul. Ki segített? Gaby! Úgy megtanultam a szöveget, hogy egy amerikai kritikus azt írta, egyetlen embert lehetett végig érteni a színpadon, és az én voltam. Az Opera Pacific nagyon nagy színpadán ugyanis érthetően kell beszélni. Az amerikai és az angol kollégáim meglehetősen lezserül beszéltek.
Szinetár Miklóshoz két hatalmas siker köti. A Csárdáskirálynő és a Kabaré.
Mindkét munkát nagyon szerettem. A Kabaré próbáiról jut eszembe: ült Szinetár az ötödik sorban. Magához intett. Azt mondja: Sanyi, állj meg egy pillanatra! Igen, láttam a filmet két évvel korábban. De nem akartam olyan lenni, mint a filmbeli Konferanszié. Minden éjszaka azon töprengtem, mit kellene csinálni. Erre Szinetár azt mondja: Te nagyon szimpatikus ember vagy. Én csak annyit kérek tőled, hogy most legyél még szimpatikusabb! Abban a pillanatban ráéreztem az instrukció lényegére. Erre a szerepre kaptam meg aztán az érdemes művész címet.
Gabyval is óriási sikereket éltek meg.
Az Operettszínház minden nyáron vendégszerepelt egy-egy operettel a Deutsches Theaterben. Minden télen Münchenben csináltunk gálát a Philharmonia Gasteigban. Gaby állította össze a műsort. Szinetár Miklós fel is ajánlotta neki, hogy legyen a munkatársa az Operettszínház gálaműsoraiban, de Gaby azt felelte: Nagyon köszönöm, ne haragudjon, pillanatnyilag én csak a férjemmel dolgozom.
George szerepét az Őrült nők ketrecében ön játszotta először magyar színpadon, hiszen az Operettszínházban volt a darab első magyarországi bemutatója.
Vámos László rendezte, akinek nagyon sokat köszönhetek. Szép emberi történet volt, revüvel.
Haumann Péterrel vitték sikerre.
Péter szuper kolléga volt és zseniális Zaza. Gaby a bemutató után nevetve meg is jegyezte: Nagyon gratulálok, Péter, te vagy a legcsinosabb női vetélytársam.
Rendezni hol kezdett el?
Kecskeméten. Gabyval átvettük a darabot, mindent részletesen megbeszéltünk, eldöntöttük, mi lenne jó, és az első próbára minden pontosan készen állt. De ha a színész valami olyat mutatott, ami tetszett, elfogadtam, és bekerült az előadásba.
Mivel telnek mostanában a napjai?
Korán kelő vagyok. Negyedórát tornázom, hogy felébredjen a testem. Reggel kilenckor már a golfpályán vagyok. Negyed tizenegykor befejezem, iszom egy kis sört, egy pikoló világost. Erre vágytam. Hogy ne kelljen izgulnom a hangszálaim miatt. A torkomra és a lábamra mindig vigyáznom kellett. A golf után, tizenegy felé már otthon vagyok. Ebéd után van egy kis pihenés, úgy másfél óra. Ha jó idő van, kiruccanunk valahova. Van a közelben egy hangulatos kerti vendéglő, ott gyakran látnak bennünket. Ha beborul az ég, otthon maradunk, és olvasok. Egészséges vagyok, annak örülök. Szép, tartalmas, kiegyensúlyozott az életünk.
„Pontosan emlékszem az első találkozásunkra. Lampl Lajos barátom, aki akkor a szakszervezetet képviselte, hívta fel a figyelmemet egy fiatal, kezdő tehetségre, hogy nézzem meg őt. Ez a fiú zseniális, mondtam, miután láttam őt. Később nagyon-nagyon jelentős alakja lett a magyar zenés színjátszásnak. Nála jobb Konferansziét a Kabaréban nem is igen láttam. Hiteles volt. Remek volt. Hozzátartozik, hogy szeretetre méltó, kedves ember. Akkor is szerette őt a társulat, amikor igazgató lett az Operettszínházban. Rendkívül toleránsan kezelt mindenkit, nagyon értette-érezte a műfajt. Vannak színészek, nagy opera-, operett- és musicalénekesek, akik művészként nagyszerűek, de kellemetlen emberek. Németh Sándor magánemberként is nagyszerű személyiség, akinek mindig kellemes a jelenléte.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.