Nagy Ervin: „Meglátjuk, mi következik”

Gyerekként, majd később, kamaszkorában milyen férfiember akart lenni?

Arra vártam, mikor leszek negyven vagy ötven. Nyilván imponáltak apám barátai. Siettettem az éveket, hogy meglegyen az egzisztenciám. Azóta elértem valamit, amire építeni lehet, és az idő vasfoga sem rágja még a testemet. Még tetszem a feleségemnek, és képes vagyok kanyarokat tenni az életben. Lakásom, autóm, családom van, a pályám is felfutott. Nézem a horizontot, hogy mi az az érdekesség, ami még felbukkanhat. Öt évvel ezelőtt ugyanis ezt vette el tőlem a politika.

Öt évvel ezelőtt?

Rogán Antalék akkor jöttek rá arra, hogy kell nekik a kultúra is. Sokáig csak a sport érdekelte őket, letojták, mi van a magyar művészetben. Azt gondolták, az sok vizet úgysem zavar. Aztán úgy döntöttek, nem csak a híradó sávja kell nekik, a következő generáció nevelésébe akár a film, akár a színház terén jobb lenne beleszólni. És jöttek a markológépekkel elég sikeresen.

Magyar Péterrel hol, milyen helyzetben találkozott?

Nagyon gyorsan történt. Elhangzott a Partizán- és a Telex-interjú, majd kiderült, hogy embereket keres maga mellé. Egyfajta sejtet, szövetségeseket a sport, a kultúra, a tudomány területére, akik megkérdőjelezhetetlen bírálói a fennálló rendszernek, és nem használódtak el egyik oldalon sem, nem járatták le magukat az elmúlt tizennégy évben különböző pártszínpadokon. Nem lehet őket egyértelműen lekönyvelni ide vagy oda, és érezhetően szeretik a hazájukat. Úgy gondolják, ez a talpalatnyi föld a miénk. És akkor megkerestek engem.

Konkrétan mivel?

Hogy Péter találkozni akar velem.

Gondolkodási időt kért?

Azonnal igent mondtam. Aztán jött egy újabb hívás. A feleségem látta, hogy megváltozott a fejem, szó nélkül kérdezte, hogy ki az? Súgtam neki, hogy Magyar Péter. Erre elkezdett ugrálni a nappaliban. Pedig ő aztán tudja, mit jelent, milyen komoly következményekkel jár szembeszállni egy politikai rendszerrel. Neki erről komoly tapasztalatai vannak, hiszen két ország identitását vallja magáénak. Ha határon túli magyarként ér utol a politika, az mindig nagyon kényes dolog, főleg értelmiségiként. Lehet, hogy jobb csendben maradni, kivárni. De a női hatodik érzék megsúgta neki, hogy ennek a csávónak, Magyar Péternek olyan karizmája van, és olyan levegője, ami nekünk szimpatikus, és pontosan azt mondja, amiről mi szoktunk beszélni a nappaliban vagy az autóban. Szóval igent mondtam, és vártam, mi következik. S akkor szevasz, szevasz, találkoztam Magyar Péterrel egy ügyvédi irodában.

És durr, bele a sűrűjébe?

Elmondtam, mit gondolok a magyar kultúráról, és ha lehetőségem lesz, akkor ezt és ezt szeretném, így vagyunk elmaradva ebben, ebben és ebben, hiszen a kulturális szektort elég jól látom, és száz százalékig egyetértek azzal, amit nyilatkoztál. Vártam is azt az embert, aki megjön a politikai életbe. Hívott már engem mindenki, hogy március 15-én mondjam el a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, de senkinek sem vállaltam. Egyedül a Kossuth téri szobor újraavatására mondtam igent nulla forintért. Azt is közöltem Péterrel, hogy eddig senkiben nem láttam azt az átütő erőt, amit benne, úgyhogy gyerünk, csináljuk!

Teljes a hasonlóság kettőjük gondolkodásában?

Ugyanolyan vagyok, mint ő. Tíz éve arról pofázok, hogy milyen a bal- és milyen a jobboldal. Hogy bármelyik van is hatalmon, nem azt csinálja, amit kellene. Gyurcsány korában nyilván nem jöttek az Európai Unióból több ezer milliárdos kohéziós alapok, de kellő csalódásom volt mindkét oldalban. Aztán mint minden normális magyar értelmiségi, megelégeltem az elmúlt tizennégy év elitjét. Magyar Péter az ötödik elem tud lenni. A tehetségére hamarabb mertem tenni. Magyarországon nagyon sok nemes szándék fordult már ki a medréből, mert addig várjuk, hogy tud-e úszni az illető, amíg biztos, hogy megfullad. Aztán azt mondjuk, hogy de kár! Pedig szólt, hogy dobj ide egy mentőmellényt! De mi fütyültünk rá. Ússzál ki! Aztán a sírgödör mellett jajgatunk. Sokkal egyszerűbb uszítani, nagyon egyértelmű jeleket adni, a legelső rétegek indulati hullámaira ráülni, azokat meglovagolni, és az orruknál fogva vezetni őket kifelé Európából. Én meg három lány apjaként úgy gondolom, a jobboldalon is elég erős a szakmai reputációm, akár a Kincsem, akár A hídember, akár a Régimódi történet révén. Középen álló figurának érzem magam, azért is kerültem ki mindig egy kicsit a kórusból. Sosem szerettek a nagy baloldali megmondóemberek, mert nem a zsámolyon üldögélve vártam a véleményüket, a másik oldalt meg melldöngetőnek tartottam. Az én belső berendezkedésem abszolút szociáldemokrata polgári. Ezt nem tudták hova tenni, mert sehova nem illett bele. Én pedig ezt tartom igazán normálisnak.

Hogy az erős ember védje meg a gyengéket?

Hogy emelje fel őket. De ha nálunk erős valaki, akkor mindenkit eltipor. Amíg Magyar Péter az igazi normalitást ilyen hatékonysággal képviseli, addig mellette állok. A mesterséges intelligencia a fasorban nincs ahhoz képest, amit Péter lehoz egy hét alatt. Iszonyúan elszánt fiatalember. Ilyen nincs még egy közel s távol a politikusok között. Harminc évvel ezelőtt volt ilyen, Orbán Viktornak hívták. Aki most az emberére akadt. És pont az fog történni vele, ami a régi komcsikkal történt. Azt várom, hogy elhúzzanak az életemből. Mindent meghazudtoltak az eredeti indulásukhoz képest. Mindennek az ellenkezőjét mondják. Önmaguk fiatalkori szobrát köpik le mindennap. Nagyon rossz látni, hogy ilyenek lettek.

Lenne az ország kultuszminisztere, ha a dolgok úgy alakulnának?

Lennék. Na tessék, mekkora arca van! Szinte hallom, ahogy sokan ezt mondják. De tudom, milyen kultúrát csinálnék. Nagyon erős vízióim vannak arról, hogy vidéken hogyan kell kulturális fővárosokat létrehozni. A magyar vidék ugyanis kulturális szempontból eléggé lemaradt, azzal gyorsan kezdeni kell valamit. A kátyúból, a posványból, a sárból nagyon nehéz kikecmeregni. A kultúrával és a sporttal lehet egy nemzetet nemcsak gazdaságilag, hanem civilizációs szempontból is feljebb emelni. Értelmiségi felelősségtudatom is van, nem csak ambícióm azzal kapcsolatban, hogy nyolcmillió ember el van zárva, le lett pattintva a gondolkodásról, az impulzusról, az érzékenyítésről.

Az a kicsi kocsi, amely egy ideig Magyar Péter tribünje volt, honnan került elő?

Az enyém. Pécs mellett vettem. Kibelezett, agyonbindzsizett járgány volt, rendbe kellett hozni. Mindent kicseréltek benne, mire végigjárta Péterrel az országot. Lelkes autószerelők miszlikre szedték, lehegesztették, mert majdnem kiesett a motor belőle. Présházat vettem vidéken, fel kellett újítani, ahhoz kellett ez a kis teherautó. Az építkezés után annyira megszerettem, hogy nem adtam el. Most egy benzinkúton áll, de hamarosan újra elindul.

Kollégái, pályatársai közül senkit nem láttam a kocsi mellett. Miért nem?

Sokan álltak a tömegben. Azt mondták: nincs olyan lelkierejük, mint nekem. Hogy nem bírnák a rájuk ömlő mocskot. Óriási nyomás ez, amit lelkileg nagyon kevés ember visel el. Alkati kérdés. Van, akinek attól szorul ökölbe a keze, ha köpködik. Mások azt mondják, jaj, ne bántsatok! Én szép lassan olyan páncélt növesztettem, hogy már nem hoz zavarba, ha baromságokat írnak rólam. Művészbarátaim közül egyébként sokan ott vannak a tömegben, csak nem mernek odaállni mellém, mert tudják, hogy lézercélkereszt lesz a fejükön. Én most tettem oda az arcomat, mert most kellett odatennem. A művésztársadalomról sok szépet és nemeset gondoltam mindig. A politika tükrében most sorra megméretődnek a jellemek. Ki mire mennyiért mond igent? Miért vállal az udvaroncnál újévi koncertet? Az igazság a szemünk előtt küzd meg a hazugsággal. A magyar művész és értelmiségi egyáltalán nem más, mint a magyar átlag. Egy elszánt kisebbség akar ezen változtatni. Így indult minden mozgalom. Nagyokat álmodni kevesen kezdenek el, és kevesen is tudnak. Pedig hozzájuk csatlakozik a tömeg. Lehet, hogy nem te leszel az, aki szivárványzászlóval fut az első sorban, de szereted a magyar polgártársadat, mert ő is ennek a nemzetnek a része. Nekem ez az ígérvénye Magyar Péternek. Engem ettől nem lehet eltántorítani semelyik oldalon.

Húsz évig volt a Katona József Színház tagja, öt év kihagyás után most a Mefisztólandban játszik mint vendég. Volt, hogy egyenesen a tüntetésről ment be a színpadra. Milyen érzésekkel?

Arról szól az előadás, hogy milyen csúnyán bánik el a hatalom a színházzal, ki lázad, és ki nem. Egyebek között azért is léptem be ebbe a körbe, mert elegem lett abból, amiről az előadás szól. Nem engedhetjük meg, hogy lenullázzák a kultúrát. Hajókötéllel húzom a fiatal kollégáimat, hogy jöjjenek velem, és tegyenek magukért. Meghívott vendégként jövök-megyek köztük a Katonában, miközben tudom, hogy nagyon jó művészek, csak nem nagyon hallatják a hangjukat. Én nem magamnak sütögetek, másoknak kovácsolom a jövőt. Én már bejártam a földet, épp a Katonával, nekem már tapsoltak Sydney-től New Yorkig, én már megcsináltam azt a filmet, amelyet sok év múlva is szeretni fognak az emberek. De mi lesz velük?

A tanár és A király című sorozat óta filmben nem állt kamera előtt. Ez mennyire zavarja?

Nincs olyan érzetem, hogy lemaradtam valamiről. Van egy filmtervem, amelyet biztosan meg fogok valósítani. Ha kell, eladom hozzá az autómat. Mundruczó Kornéllal így vágtunk bele annak idején a Nincsen nekem vágyam semmi című filmünk forgatásába. Ő a zongoráját adta el, én meg hoztam apám Trabantját. Most kivéreztetés van. Meglátjuk, mi következik.