Aki csak egyetlen festményét ismeri, az Ásító inast, a Rőzsehordó nőt vagy a Köpülő asszonyt, bizonyára az is megjegyezte Munkácsy Mihály nevét. Gazdag életére Dallos Sándor nyitott ablakot két regényével, az Aranyecsettel és A Nap szerelmesével. Életművéből most száznál is több alkotást mutat be a Szépművészeti Múzeum.
Az apropó adott: a festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója. Kiváló alkalom ez arra, hogy a Szépművészeti Múzeum nemzetközi kontextusban, külföldi analógiák és hatások mentén mutassa be Munkácsy Mihály életművét, rávilágítva annak nemzetközi beágyazottságára, Gustave Courbet, Jean-Francois Millet, Alfred Stevens és Mariano Fortuny hatására.
Lenyűgöző a tárlat. Száznál is több műalkotást láttat, s hogy a lehető legteljesebb betekintést nyerjük a 19. századi magyar festészet kétségkívül legismertebb mesterének életművébe, a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművekben is gyönyörködhetünk. Először találkozhatunk a New York Historical Societytől kölcsönkapott Pávákkal (Reggeli a szabadban), a Pákh Imre magángyűjteményéből érkezett Pamlagon ülő nővel és a szintén amerikai Albany Institut of History and Artból érkezett Reggel a nyaralóban című festménnyel.
A véletlen rendezte úgy, hogy decemberben a Virág Judit Galéria és Aukciósház kínálatában is szerepelt egy Munkácsy-festmény, a 140 év után Ausztráliából hazatért Zichy Zsófia, a magyar virágkötészet megalapítójának, a festő Zichy Mihály lányának megindítóan szép portréja. Őt, a csaknem húszéves lányt láthatjuk Munkácsy Miltonjának egyik szereplőjeként is a Szépművészeti Múzeum falán. Ott, ahol két órát eltölthetünk a Munkácson született, de hatéves korától már Békéscsabán, anyai nagybátyjánál felcseperedett, asztalosinasból lett világhírű festő „társaságában”, aki huszonnégy éves koráig Lieb Mihály Leó névre hallgatott, és 1868-ban vette fel a Munkácsy nevet. Tizenegy éves volt, amikor asztalosinas lett, de öt esztendővel később már rajzolni és festeni tanult Aradon. Mestere ajánlásával aztán Pestre ment, onnan pedig már a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára vezetett az útja. Nem sokáig időzött a császárvárosban. Düsseldorf, München, Párizs következett. Realista stílusával mindenütt sikert aratott. Siralomház című alkotásával az 1870-es párizsi Szalon nagy aranyérmét nyerte el. „Senki sem hitte, hogy ő festette – írta Szinyei Merse Pál. – A mesterségbeli tudásában nem hittünk…”

Rosszul tették. Paál László, a fák festője hitt benne. Akárcsak a párizsi De Marches házaspár. Colpachi birtokukon Munkácsy újabb csodákkal kápráztatta el őket. Zichy Mihály rábeszélésére és Paál László barátságára alapozva le is telepedett a francia fővárosban. A báró támogatásával reprezentatív műtermet bérelt. Ott készítette el egyik legszebb önarcképét, amelyen elegáns öltönyben, ecsettel és palettával a kezében vérvörös bársonyszékben ül a Krisztus Pilátus előtt című képén dolgozva.
Vonzó megjelenésű férfi volt. Magas, szép alakú, határozott tekintetű férfiember, akiért rajongtak a nők. Élt is sok lehetőséggel, nem vesztegette az idejét. De Marches halála, pontosabban a gyászév letelte után azonnal feleségül vette a báró özvegyét, Cécile Papier-t, aki komoly üzletasszonyként állt mögötte, értékesítve eladásra szánt vagy megrendelésre készült képeit. Két alkotása, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt 1884 áprilisában akkora sikert aratott Párizsban, hogy még Maupassant is hírt adott róla A szépfiú (Bel ami) című regényében.
„Az egész világ odacsődült egy magyar festő… nagy festményéhez, amely… a hullámokon járó Krisztust ábrázolta. A lelkesedő műkritikusok ezt a vásznat a század legnagyszerűbb remekművének ismerték el.”
A szintén Párizsban élő Alfons Mucha, a szecesszió cseh nagymestere 1887. december 23-án írja haza, édesapjának, hogy ez a nap is emlékezetes marad, mert cilindert vásárolt, amelyhez frissen varratott fekete nadrágot, mellényt és kabátot, mert Párizsban nem lehet úgy öltözködni, mint otthon, és ilyen elegánsan indul majd Munkácsyhoz.

Érzelmi gazdagság, tömör mondanivaló, drámai kifejezésmód árad a képek zöméről. A Zálogház, a Siralomház, az Éjjeli csavargók ugyanúgy lélegzetelállítóan élethűek, mint a Krisztus-trilógia vagy a Parlamentből idehozott óriási Honfoglalás. Egészen fenséges érzés keríti hatalmába az embert, amikor a bécsi Kunsthistorisches Museum megrendelésére készült mennyezetképet, A reneszánsz apoteózisát szemléli.
A kolosszálképek mellett Munkácsy tájképei és a tengerentúlon otthonra talált szalonképei gazdagítják a tárlat anyagát. Ez utóbbiakkal a párizsi elegancia csúcsát érzékelteti a művész. A Pamlagon ülő nő vagy a Két család a szalonban csupán egy-egy kiragadott példa a szalonképek közül, amelyek Munkácsy elképesztő precizitásáról tanúskodnak. Képeinek tárgyi világa ugyanolyan pompás, mint beszédes arcai. Színes virágcsokrai, a lámpák, a függönyök, az asztalterítők redői, a drága szőnyegek, a bútorok szintén élnek-lélegeznek a vásznakon.
A Park, a Sétány, a Tengerpart, a Sziklás táj, a Téli út, a Poros út, a Vihar a pusztán is Munkácsy ikonikus személyét jelzik. Utóbbinak Csontváry által elkészített parafrázisa, szubjektív másolata is látható. Csontváryra egyébként is nagy hatással volt Munkácsy festészete. A gömörpanyiti oltárképen Jézus alakjában megfestett önarcképében Munkácsy Pilátusának „ikertestvéreként” láthatjuk.
A Műteremben című festménye előtt berendezett meghitt zug a festőállványával, festékes asztalával, ecsetjeivel és palettakéseivel, jó állapotban megőrzött székével egy pillanatra még azt is elhiteti velünk, hogy Munkácsy percekkel az érkezésünk előtt hagyta el a Szépművészeti Múzeumot.
A március 30-ig nyitva tartó kiállítás nemcsak a Munkácsy-rajongók napját képes beragyogni, hanem híveket szerez azok között is, akik e nagyszabású tárlatnak köszönhetően most először találkoznak a 19. század egyik legnagyobb magyar művészének alkotásaival.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.