December 5-én a Netflix lerántotta a leplet eddigi talán legnagyobb sakklépéséről: 87,2 milliárd dollárért felvásárolná a Warner Bros. médiavállalatot, valamint az HBO televíziós és streamingcsatornát. A Netflix ezzel az egyik legnagyobb versenytársát olvasztaná magába, amihez hasonló hatalmiviszony-megingásra azóta nem került sor, hogy a Disney 2019-ben felvásárolta a 20th Century Foxot. Mire lehet számítani, ha sikerül nyélbe ütni az üzletet?
A Warner Bros. vállalat felvásárlásának lehetősége már régóta a levegőben keringett. Sokáig úgy tűnt, hogy egy másik hollywoodi cégóriás, a Paramount Skydance lesz az üzlet befutója, mely a film- és sorozatfelhozatal mellett különféle hírcsatornákra is igényt tartana. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a filmpiacon viszonylag fiatalnak számító Netflix nyeri majd meg a százéves gigászvállalatok licitháborúját. S bár még semmi nincs kőbe vésve, a Warner egyelőre meglepően zárkózottnak tűnik mindenki más irányába.
Mit jelentene ez a gyakorlatban?
Ekkora volumenű üzletek természetesen nem valósulnak meg egyik napról a másikra, de ha a két médiaóriásnak sikerül megállapodni, akkor az elkövetkező években fokozatosan beállnak majd a változások. Az egyezség értelmében a Netflix fennhatósága alá kerülne az HBO és a Warner Bros. teljes film- és sorozatkönyvtára. Ez olyan moziszenzációkat érintene, mint a Harry Potter, a Dűne, a DC-szuperhősmozik vagy a Barbie, és olyan televíziós (régi motoros és modern) klasszikusokat, mint a Maffiózók, a Trónok harca, A Fehér Lótusz vagy a The Last of Us. Ezt nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy egy reggel váratlanul minden megjelenik a Netflix kínálatában, de számíthatunk a nagy címek fokozatos népvándorlására, és sok-sok év múlva az HBO Max szolgáltató talán teljesen a cserepadra szorulhat. Első hallásra ez nem is olyan rossz, legalábbis fogyasztói szemszögből; eggyel kevesebb streamingcsatorna, amire elő kell fizetni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.
Miért aggasztó, hogy éppen a Netflix áll nyerésre?
Az HBO felvásárlásával a Netflix kisebb monopolhelyzetbe kerülne a streamingpiacon, főleg idehaza, ahol a többi szolgáltató (Apple TV, SkyShowtime) aligha vetekedhet a népszerűségükkel. Egyedüli méltó kihívójuk a Disney Plus lenne, ami viszont a Netflixszel és az HBO-val ellentétben inkább a családokat és a gyerekeket igyekszik megszólítani, és nem is igazán foglalkozik a sajátján kívüli szellemi termékekkel. A Netflix ebben a helyzetben gyakorlatilag kénye-kedve szerint emelhetné az előfizetési árat, hiszen nem lenne reális, egyenértékű alternatíva, ahonnan az emberek megkaphatnák ugyanazt a minőségű szolgáltatást.
A Netflix sorozatgyártáshoz való hozzáállása ráadásul hagy maga után kívánnivalót. Míg az HBO a hagyományos, felnőtt televíziót örökbíti tovább a legváltozatosabb drámákkal és fekete komédiákkal, a Netflix inkább a széles közönségeket igyekszik megszólítani. A fő szempont számukra, hogy a sorozataik „trendik legyenek”. Egyszerűen, akár fél szemmel és fél füllel is fogyaszthatóak, és amennyire csak lehet, a közösségi média algoritmusára szabottak. És minden sikersztorira, mint amilyen a Wednesday vagy a Stranger Things, jut legalább három tragédia is – sorozatok, melyeket befejezetlenül elkaszáltak, mert nem sikerült azonnal közönségre találniuk, pedig ez olykor a legnagyobb klasszikusoknál is időbe telt.
Sarandos ugyan saját bevallása szerint szereti a mozit, de nem titkolja, hogy szerinte „fogyasztóbarátabb”, ha a filmek minél hamarabb felkerülnek a streamingcsatornákra. A Netflix már be is lengette, hogy a felvásárlás esetén nagyjából 2 hetesre szűkítené a Warner-filmek mozis pályafutását, aminek bizonyára meglennének a következményei, hiszen már a streamingpremiert megelőző, jelenlegi, néhány hónapos hiátust is sokan inkább kivárják (a cikk megjelenése óta a Netflix már a 45 napos mozis exkluzivitás lehetőségét is belengette). Az pedig teljesen más kérdés, hogy egyáltalán opció lenne-e moziba menni. A Netflix-filmek jelenleg is kapnak mozis forgalmazást, ha rövidet is – de főként csak nyugati nagyvárosokban. A vidéki mozik, valamint a miénkhez hasonló, „félreeső” országok teljesen kimaradnak a forgalmazási tervből. Fennáll a gyanú, hogy a Netflix talán hasonlóan képzeli el a Warner-filmek leendő mozijelenlétét. Ha igen, akkor nekünk például nem is részleges, hanem teljes mozis kieséssel kéne számolnunk. Kérdéses, hogy a felvázolt körülmények mellett sor kerülhetne-e még valaha olyanra, mint a Barbenheimer, amikor az emberek világszerte özönlöttek a mozikba, hogy részesei lehessenek két film nemcsak kulturális, de közösségformáló erejének. Sarandos szerint a válasz: igen. Csak nem a mozikban. Ő úgy véli, hogy a Barbie és az Oppenheimer a Netflixen is ugyanakkorát robbant volna.
Tényleg a streaming lenne a jövő?
Hogy Sarandosnak igaza van-e, azt nehéz volna megválaszolni, részben azért, mert a Netflix eléggé lazán bánik a nézettségi adatokkal. Nem tudni pontosan, mi mennyire „sikeres”, na nem mintha ez puszta számok alapján megállapítható lenne. A Netflix legnézettebbjei között például olyan filmek szerepelnek, mint a Különösen veszélyes bűnözők vagy A szürke ember, melyek szinte semekkora lábnyomot nem hagytak a populáris kultúrában. Ezzel ellentétben az olyan mozik, mint a Dűne, az Avatar, a Top Gun vagy a Barbie nemcsak a számokat hozták, de a kultúra fellendülését is. Popdalokat juttattak a slágerlistákra, vásárlási és divattrendeket szültek. Az egyedüli Netflix-film, ami ezt elmondhatja magáról, az a tavalyi K-pop démonvadászok, mely egyelőre inkább kivételnek érződik, mintsem szabálynak (és ne feledjük, hogy amikor nyugaton átmenetileg mozikba került, ott is hozta a telt házakat).
Tagadhatatlan, hogy a mozik a covid óta folytonosan szenvednek, és ezért részben a streaming hozzáférhetősége és viszonylagos „olcsósága” a felelős. Viszont pont a Warner Bros. az a vállalat, mely újra és újra bizonyítja, hogy az embereket igenis vissza lehet csábítani a filmszínházakba. A Barbie és a Dűne mellett például a tavalyi év egyik legnagyobb sikersztorija, a Bűnösök című horror is a Warner égisze alatt született meg, és bebizonyította, hogy még 2025-ben is a bevételi listák élére törhet egy olyan film, mely se nem adaptáció, se nem folytatás. A legegészségesebb talán az volna, ha mindkét filmfogyasztási formát egyenrangúan igyekeznénk felfedezni és fejleszteni, a Netflix viszont egyedül a streamingben látja a jövőt. Amit „fogyasztóbarátnak” nevez, az sokkal inkább tűnik a fogyasztói igények ellehetetlenítésének, mintsem tiszteletben tartásának. Persze hogy mindenki streamingen fogja nézni a Dűnét, ha csak ott lesz.
Harc az aranyszoborért
A Netflix, bár egyértelműen felbolygatta a hagyományos hollywoodi hierarchiát, valahol azért mégis vágyik rá, hogy a „nagyfiúk” közé kerüljön. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy évek óta elvetemülten hajtanak az Oscar-díjra. A kampányokba ölt rengeteg pénz ellenére azonban idáig még nem sikerült elvinniük a legjobb filmért járó kitüntetést. 2022-ben közel kerültek hozzá A kutya karmai közt című westerndrámával, az utolsó pillanatban azonban beelőzte őket az Apple TV családi filmje, a CODA. A 2024-es francia Emilia Pérez nagy kritikusi kedvencként szintén sikeresen szerepelt a selejtezőkben, ám végül a stábot érintő botrányok és a negatív internetes visszhang ellenére még a legjobb nemzetközi film díját sem sikerült megkaparintania. Érdekesmód a Netflixnek eddig a legjobb animációs film kategóriájában volt a legnagyobb szerencséje. 2022-ben a csatornán debütált, Guillermo del Toro-féle Pinokkió vitte el a díjat, és idén is a K-pop démonvadászok a fő várományos. Az est fődíját valószínűleg, ironikus módon, egy Warner Bros.-film nyeri majd meg – vagy az Egyik csata a másik után, vagy a Bűnösök.
A Dűne ráadásul még viszonylag biztonságban is van, elvégre közönségbarát, könnyen eladható film – a valódi kérdés inkább az, hogy az olyan filmekkel mi lenne, mint az Egyik csata a másik után, mely a műfajához és célközönségéhez képest kifejezetten nagyot ment a mozikban, köszönhetően részben a fantasztikus kritikai fogadtatásnak, amit a Warner marketingje amennyire csak tudott, meglovagolt. De vajon a Netflix is úgy érezte volna, hogy egy háromórás, korhatáros politikai dráma helyet érdemel a főoldalán? Vagy Leonardo DiCaprio díjnyertes kalandja szép csendben elsüllyedt volna a Wednesday legújabb évadának plakátjai között?
Akkor ez már garantált?
Bár jelenleg elég biztosnak tűnik, hogy a Warner a Netflix ölébe hullik majd, a nagy egyesülésnek azért még több dolog is az útjába állhat. Az egyik a Paramount, mely 108 milliárd dollárral (és a mozifilmek sértetlenül hagyásának ígéretével) azonnal rálicitált a Netflix ajánlatára, és ha a Warner fejesei fontolóra veszik az ajánlatot, könnyen újabb licitháború alakulhat ki a felek között. És akkor ott van az amerikai versenyhivatal is. Tekintve, hogy a Netflix az egyik legnagyobb kihívóját készül magába olvasztani, a kormány az „egészséges piaci viszonyok” szellemében lazán megálljt parancsolhat az üzletnek. Az persze nem segít, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció az egyik legkiszámíthatatlanabb és legkorruptabb a modern történelemben. Donald Trump fő reakciója az esetre például az volt, hogy „[sem a Netflix, sem a Paramount vezetői] nem különösebben jó barátai”, aminek aligha kéne szempontnak lennie egy ilyen ügynél. Akárhogy is, egyértelműen 2026 egyik legfontosabbnak ígérkező kulturális huzavonája vette kezdetét decemberben.
Mégis mit gondoljak erről az egészről?
Egyvalamit fontos tisztázni: itt egyáltalán nem egy „jó” és egy „rossz” nagyvállalat harcáról van szó. Minden vállalkozás elsősorban profitot akar termelni, és a múltban a Warnernek sem állt el a keze attól, hogy feláldozza a művészetet a pénz oltárán – például amikor néhány éve több leforgatott filmet, köztük egy Bolondos dallamok- és egy DC-kalandot is kukáztak csak azért, hogy zsebre tehessék az értük járó adóvisszatérítést. A jelenlegi helyzet sokkal inkább a kultúráról szól, mintsem az elvekről. Az HBO és a Warner Bros. egy többé-kevésbé hagyományos médiaforgalmazási formát követ, ahol a főszerep még mindig a sokszínű és a nagyvászonra álmodott filmkészítésé, nem pedig a szociális média kedvéért leegyszerűsített, algoritmusbarát „mosléké” (az angol „slop” kifejezés után szabadon, mellyel a nyugati média gyakran írja le a Netflix termését). Ha a Netflix kerül ki győztesen a Warner feletti kötélhúzásból, akkor egy lépéssel közelebb kerülünk egy olyan világhoz, ahol a művészet és a szórakoztatóipar is csak az internetes tartalomgyártás újabb területévé válik. És ha van is, akinek ez nem üti meg az ingerküszöbét, az bizonyára meg fogja, ha egy nap a Netflix-számla váratlanul 40 eurósra ugrik – hiszen nem maradt a piacon alternatíva, amire leválthatnánk.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.