Maráczi Mari és Lukács Sándor: egy ötven éve tartó szerelem története

Radnóti Zsuzsa (Örkény István özvegye), Gyürey Vera (Szabó István filmrendező felesége), Esterházy Gitta (Esterházy Péter özvegye), Gálvölgyi Judit (Gálvölgyi János felesége), Iván Ildikó (Görgey Gábor özvegye), Polgár Klára (a sakkedző Polgár László felesége). Impozáns névsor. A Krisztina-díj idei kitüntetettje Maráczi Mari, Lukács Sándor, a Vígszínház Kossuth-díjas művészének ötven éve odaadó párja, életének elengedhetetlen támasza. Ők ketten szilárd egységet alkotva példamutatói a szeretetteljes együttélésnek. Egyéniségüket soha nem adták fel. Ezer szállal kötődnek egymáshoz.

***

Lukács Sándorban sokan már a pályája legelején a magyar Alain Delont látták. Minden külső adottsága megvolt ahhoz, hogy a közönség a mozivászonra termett, vonzó megjelenésű filmszínészt lássa benne. Maráczi Mari, mint a legtöbb nő akkoriban, rajongott a világhírű francia sztárért.

„Igen, én is imádtam őt – mondja kacagva. – Sokan voltunk szerelmesek belé. De a hetvenes évek legelején, amikor Sanyi elindult a színészi pályán, még nem annyira azonosítottuk vele. Az kicsit később történt meg. Hogy vele együtt átvitt értelemben Delont is megkapom, meg sem fordult a fejemben. Nekem elég volt Sanyi.”

Megismerkedésük 1971-ben történt, amikor Böszörményi Géza a hatvanas évek cseh új hullámát megidézve a Madárkák című filmjét forgatta.

„Naplóvezetőként dolgoztam a stábban. Arra a napra, amikor először láttam Sanyit, igazából nem emlékszem. Szereplők jöttek-mentek körülöttem. Köztük Cserhalmi György, aki szintén akkor tette első lépéseit a pályán. Neki is ez a film volt a kezdet. A stábtagok és a szereplők abban az időben jobban együtt voltak a forgatás szüneteiben. Ma a színészek inkább félrevonulnak a lakókocsijukba, és vagy pihennek, vagy a soron következő jelenetre készülnek. Jó hangulatú forgatásra emlékszem. Tudtunk egymásról, de a szimpátián kívül semmi más nem volt köztünk Sanyival. Kedves fiú volt, élte ő is a kezdő sztárok életét, körülvéve csinos lányokkal. Lehet, hogy titokban megállapítottuk egymásról, hogy hú, de helyes, de egyikünk sem kezdeményezett.”

A forgatás után, amikor szétszéledt a csapat, ők is elköszöntek egymástól. Négy évig nem is találkoztak. Mígnem a véletlen ismét összehozta őket. De az is csak annyit jelentett számukra, hogy jaj, szia, de jó, hogy látlak! Aztán egy este, a Fészek klubban, a hetvenes évek híres művésztanyáján újra egymásba botlottak.

„Filmgyári ismerősökkel mentem oda, kellemes társasággal. S akkor hirtelen megjelent Sanyi. Örültünk egymásnak. De jó, hogy itt vagy! Volna kedved eljönni a Vígszínházba? – kérdezte. A Harmincéves vagyok című musicalt óriási sikerrel játszotta a társulat. Csupa jó vágású, rokonszenves fiú. Balázsovits Lajos, Nagy Gábor, Kovács István, Kern András, Sörös Sándor, Tahi-Tóth László és Sanyi. Naná, hogy mentem! Előadás után meg is vártam őt. Azóta mindketten úgy emlegetjük: ez volt számunkra a győzelem napja, hiszen május 9-én történt mindez, amikor a szovjet csapatok háború utáni győzelmét ünnepeltük. A Halászbástya étterembe hívott meg Sanyi, hogy vacsorázzunk együtt. Azóta szinte el sem váltunk.”

Kiegészítés az előadás élményéhez:

„Bevallom, akkor már elidőzött a tekintetem Sanyin. Mivel ő hívott meg, kicsit más szemmel néztem őt. Érdekelt az előadás is, de már azon is elgondolkoztam, miképpen is lenne, ha udvarolna nekem. Szeretem a szép kezeket. Az övét is hosszasan vizsgálgattam. Ezekre a villanásokra határozottan emlékszem. Ő énekelt, táncolt, én meg folyton a kezét lestem.”

A vacsorára, mármint arra, hogy mit ettek, egyáltalán nem emlékszik, csupán a hely szépségére. Híres étterem volt az akkor, aztán hosszú időre bezárták, majd felújították. Voltak is már ott azóta, hiszen mérföldkő lett ez a hely kettőjük kapcsolatában.

„Utána kezdtünk sűrűbben találkozni. Nem az volt, hogy a vacsorát követő másnap már lobogtunk a szerelemtől. Nagyon jól éreztük együtt magunkat, de nem siettettük a dolgokat. Inkább olyan jó tempóban haladtuk.”

A házasságkötésre 1976 karácsonyán került sor. Lukács Sándor akkor már népszerű színész volt, címlapfotók sora jelent meg róla. A Vígszínház élvonalbeli művésze lett, sokat filmezett.

„A szüleim is gyorsan megszerették őt. Örültek, hogy a lányuknak párja van. Természetesnek vették, de egy kis féltés volt bennük. Egyetlen gyerekük voltam, de mivel Sanyi is egyke, megértette. Nem szerették volna, ha csalódás ér. De nem kellett aggódniuk. Boldogok voltunk Sanyival. Hogy miért karácsonyra tűztük ki az esküvő napját? Egészen egyszerű oka volt. Sanyi annyira sokat játszott, olyan elfoglalt volt, hogy csak annyit tudtunk előre: december 24-én nincs előadása. Ez volt az egyetlen nap, amikor nem lépett színpadra. Déli 12-kor házasodtunk össze. Így terveztük meg. A december 24-e azóta dupla ünnep a családban. Pontban 12 órakor pezsgővel koccintunk. Az egész család. Sanyitól minden évben lila orchideát kapok, mert abból állt az esküvői csokrom. Máté, a fiunk egyetlenegy alkalommal nem tudott velünk lenni. Dél-Afrikában tartózkodott, munkaügyben. Akkor még nem volt mobiltelefon, ám a koccintásnál képzeletben ő is jelen volt. Felhívott bennünket, hogy gratuláljon. Ezt a dátumot továbbra is komolyan vesszük, megünnepeljük.”

Máté születése is emlékezetes nap a családban. Már 1979 novemberében járunk.

„Azon a vasárnapon, amikor Máté világra jött, Sanyinak két előadása volt. Délután és este Orfeusz alászáll a Pesti Színházban. Az első előadás előtt, amikor már egyre sűrűbben jelentkeztek a fájások, ő vitt be a kórházba. Aztán ment játszani. Féltett, nagyon izgult. Én nyugtattam őt, hogy menjen csak, minden rendben lesz. Mire lement a délutáni előadás, addigra meg is szültem, Sanyi pedig kapta az értesítést, hogy jól vagyunk. Nem sok ideje volt két előadás között. Ruttkai Évával úgy, ahogy voltak, jelmezben ültek be a kocsiba, és bejöttek hozzám a kórházba. Az esti előadást Sanyi már azzal az érzéssel játszotta, hogy apuka.”

A színház továbbra is vezető helyen maradt Lukács Sándor életében. És követték csapatostul a női rajongók is. Hogy miképpen élte meg mindezt a feleség?

„Eszembe sem jutott, hogy féltékeny legyek. Még a halvány gondolata sem merült fel bennem annak, hogy valaki esetleg elveszi tőlem. Éreztem, hogy szeret, ragaszkodik hozzám, hogy jól érzi magát velem, s engem ez meg is nyugtatott. A Rák jegyében született, a Rák pedig szereti az otthonát. Öndicséretnek hangzik, amit most mondok, mégsem az. Van egy otthonteremtő képességem. Ez nem külön érdem. Adottság. Vagy van, vagy nincs. Ha például nyaralni megyünk, lehetünk bárhol, én percek alatt otthonossá teszem a szobát, családias hangulatot teremtek. Sanyi ezt tudja. És ott volt a fiunk is. Fontos kapocs ma is köztünk. Társaságban is tapasztalom, hogy Sanyi mennyire népszerű a nők körében, sőt kísértések is voltak, láttam, de csak mosolyogtam. Megtörtént az is, hogy éjfélkor csöngettek be hozzánk. Jól tudom kezelni az ilyen eseteket. Olyasmi, ami sebet ejtett volna a lelkemen, soha nem történt. Sírnom egyszer sem kellett.”

Szerepet játszott ebben nyilván az is, hogy ő sem volt civil. Filmesekkel dolgozva tudta, mivel jár ez a pálya és egy színésszel kötött házasság.

„Ha éjjel kettőkor volt vége a forgatásnak, és hajnali négykor Sanyi még nem volt otthon, nem kezdtem el idegeskedni, nem estem pánikba. Tudtam, hogy mennek a dolgok. Ismerem jól ezt a fajta életformát, életritmust. Rendületlenül ott állok Sanyi mögött.”

A filmgyári naplóvezetőből időközben mesterkozmetikus lett, néhány évig szalont vezetett.

„Még a filmgyárban dolgoztam, amikor a smink és a maszk is megtetszett a kozmetika mellett. Kitanultam a szakmát, mesterségvizsgát tettem, és üzletet nyitottam. Hat-hét évig álltam az élén.”

Férje színházi premierjeit természetesen sosem hagyta ki.

„Minden szerepében láttam. A Caligula helytartója, Székely János darabja óriási élmény volt Gyulán. Az az előadás mindenkinek emlékezetes marad, aki látta. Rímelt az akkori politikai helyzetre. Pár kilométer választott el bennünket Ceausescu világától, 1978-ban ez a darab hatalmasat szólt. Harag György rendezte. Nagyon nagy összetartó erő volt az előadásban.”

Véleményét minden előadással kapcsolatban őszintén kinyilvánítja ma is.

„Természetesen nem mások előtt mondom el az észrevételeimet, de kifejtem mindig. Nem sértőn. Finoman. Építő jelleggel. Sanyi meghallgat, és bizony sokszor előfordult, hogy változtatott bizonyos dolgokon. Ad a véleményemre. Az esetek többségében jól tudok előadást nézni, értékelni.”

Férje verseiről is őszintén nyilatkozik. Lukács Sándor már tízkötetes költő, elsőként pedig mindig a párja olvassa a gondolatait.

„Szólok, ha valahol elakadást érzek. Olyankor mindig azt hallom, hogy na jó, na jó! Egyszer csak szól, hogy átírta. Idézni csak pár sort tudok azokból a versekből is, amelyeket hozzám írt. A kedvenceim közül egyet említek csupán: Ha előhívsz magadban. Az mindig mélységesen meghat. Főleg ez a rész: »S ha egyszer kitakar majd benned újra az idő, lehet, hogy rá sem ismersz már újra vonásaimra«.”

Változtatni soha nem akart a férjén.

„Egyszer csak rájöttem, hogy nem kell, mert nem is tudnék változtatni rajta. Vagy elfogadod a másikat úgy, ahogy van, tolerálod, amit tolerálnod kell, vagy állandóan veszekedtek, és a végén elváltok. Mindannyiunkban vannak vonások, amelyek esetleg idegesítik a társunkat. Én elfogadtam a nagy egészet. Szórakozott művész az én férjem. Kicsit mindig a föld felett jár. A realitásra, a hétköznapi dolgokra olykor bizony rácsodálkozik. Ezzel szembesülnöm kellett. Amikor reggeltől késő estig, sőt hajnalig dolgozott, nem volt ideje semmi másra. Fénykorát élte a sok rádió- és tévéjáték. Olyan filmekben játszott, amelyek ma is nagyon érdekesek és értékesek. Akkoriban még azt gondoltam, azért áll tőle olyan távol a valóság, mert egy másik világban, a színpadon és a kamerák előtt él. Később rájöttem, hogy igen, azért is, de a hétköznapi dolgokat amúgy sem nagyon veszi észre. Nem bízhattam rá, hogy ő fizesse be a számlákat, hogy figyeljen a fridzsiderre, mindig legyen benne valami, a gyereket el kellett vinni az óvodába, iskolába, sítáborba. Ezt teljes mértékben én vettem át. A színpadon viszont azonnal feltalálja és otthon érzi magát. Ha kenyeret kell venni, háromszor felhív a boltból, hogy milyet vegyen, és el kell neki magyaráznom azt is, hogy melyik polcon van. A végén mégsem azt hozza. Elvész ezekben a kérdésekben. Nem baj. Ezért vagyok én. Biztos hátteret alakítottam ki ahhoz, hogy a dolgok szépen, gördülékenyen menjenek. Ő meg járhat továbbra is a föld felett.”

Pillanatok alatt megbeszélik azt is, ki mit vesz fel, ha valamilyen eseményre hivatalosak.

„Sanyi hallgat rám, bár néha megmakacsolja magát. De akkor is az alkalomhoz illően öltözködik. Finom ízlése van, néha mégis besegítek.”

Nemsokára ötven éve, hogy együtt élnek.

„Hazugság lenne azt mondani, hogy az elmúlt évek során egyszer sem csörgött a kanál a tányérban. Csörgött. Nekünk is voltak összecsattanásaink. Érzelmi hullámvölgyek, hullámhegyek. De erről szól az élet. Ma mindenki önmegvalósít. Az a státusz, amelyet én képviselek, hogy biztos hátországot nyújtok a férjemnek, nem igazán divatos, és nem is igazán megbecsült. Én, én, én! Csak ez van. Közben az is fontos feladat, hogy a páromat segítsem. Hogy az én támogatásommal még inkább ki tudjon teljesedni. Nem az áldozat szerepét játszom mellette. Társként segítem őt.”

Leó, az unokájuk ötéves. Aktív nagyszülők az életében.

„Hatalmas élmény. Mivel közel lakunk egymáshoz, Leó benne van a mindennapjainkban. Ennek is a gyakorlati oldalát vállalom, méghozzá nagy örömmel. Leó új színt varázsolt az életünkbe. Mindketten kúszunk-mászunk vele. Igyekszünk jól csinálni a dolgokat. Csodás érzés nagyszülőnek lenni.”