Magyar rendező filmje is díjazott lett Velencében

d

Véget ért a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, a díjazottak között pedig Enyedi Ildikó új filmje is szerepel.

Idén két magyar rendező filmje is versenybe szállt a velencei Arany Oroszlánért – az Oscar-díjas Nemes Jeles László Árva, valamint Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotásai. A fődíjat ugyan egyiknek sem sikerült megkaparintani, a Csendes barát azonban megnyerte a legjobb fiatal színész díját Luna Welder számára.

d

A fesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Oroszlánt idén az amerikai Jim Jarmusch (Paterson, Broken Flowers – Hervadó virágok) Father Mother Sister Brother című drámája kapta, mely három különböző család belső viszályait mutatja be. Hogy a győzelem mennyire segít majd a film sikerén, még elválik – a tavalyi győztes, A szomszéd szoba a díjazás ellenére is leszerepelt a közönség előtt, míg az azelőtti, a Szegény párák végül még Oscar-díjakat is nyert.

A legjobb rendező díját, vagyis az Ezüst Oroszlánt Benny Safdie kapta a Zúzógép című életrajzi sportfilmért, melyben Dwayne Johnson Mark Kerr egykori pankrátort alakítja. A zsűri nagydíját, egyben a fesztivál leghosszabb vastapsát (több mint 20 perccel) a The Voice of Hind Rajab című film nyerte, mely egy 5 éves palesztin kislány valós meggyilkolását dolgozza fel. A film a jövő évi Oscar-gálán Tunéziát képviseli majd az idegennyelvű filmek kategóriájában.

d

A fesztiválon emellett olyan, közelgő filmeket is bemutattak, mint Guillerdo del Toro Frankensteinje, Yorgos Lanthimos Bugoniája, valamint A Kreml varázslója, melyben Jude Law Vlagyimir Putyin bőrébe bújik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?