Költészetből regénybe – Rakovszky Zsuzsa pályája és gondolatai

Tíz önálló verseskötet, plusz egy válogatás magyarul és németül, tíz prózai mű, azaz regények, novellagyűjtemény és megszámlálhatatlan fordítás. A Magyarország babérkoszorújával és számtalan díjjal elismert költő a legjelentősebb kortárs alkotók közé tartozik, alapítója a Digitális Irodalmi Akadémiának. Első verseskötete 1981-ben jelent meg Jóslatok és határidők címmel, az utolsó, a Délutáni éjszaka 2025 telén. Rakovszky Zsuzsával soproni otthonában beszélgettünk hetvenötödik születésnapja apropóján, nem csak irodalomról.

Sikeres költőként költözött vissza Sopronba 2003-ban, abba a lakásba, ahol a gyermekkorát is töltötte. Mi hozta vissza a szülővárosába? 

Elsősorban az, hogy itt érzem magam a legjobban. De akkor főleg a fiamra gondoltam, akit tizenegy éves kiskamaszként hoztam magammal. Korábban Budapestről kiköltöztünk Budaörsre, mert zöldet, teret is akartam a gyereknek biztosítani, 2003-ban pedig főleg az motivált, hogy egy jó nyolcosztályos gimnáziumot keressek neki. Sopronban az is van. 

Csillog a szeme, ahogy a fiáról beszél, nyilván nagyon büszke rá.

Az vagyok. Fizikus lett, hol itt, hol ott dolgozik a világban, bár négy, az USA-ban töltött év után tavaly hazajött, és most Budapesten él, a BME-n kutat és tanít. De a fizikán kívül is nagyon sok minden érdekli, a történelemtől az irodalomig és a filozófiáig, tudunk miről beszélgetni.

A Boldog vég című könyvében, a címadó novellában olyan elemi erővel jeleníti meg az anya-fia kapcsolatot, hogy abba beleborzong az ember. 

A történet ugyan fikció, de nyilván felhasználtam a saját érzéseimet, az aggodalmaimat is. 

Gyakran találkoznak? 

Amikor csak lehet. A soproni lakás az ő otthona is, de ha nem jön, megyek hozzá én. Egyelőre még nincs családja, ha lesz majd unokám, amit nagyon remélek, akkor szeretnék az év nagyobbik részében a közelükben lakni. Remélem, elég jó erőben leszek még, hogy szerezhessünk közös élményeket. De ez, ugye, nem rajtam múlik, és nem is csak rajta. Ráadásul ő ráér. Én viszont már kevésbé. 

Visszatérve Sopronra, a város, ami díszpolgárává is választotta, különböző formáiban gyakran jelenik meg könyveiben. A ragaszkodás, a szeretet nyilvánvaló az író részéről. De viszontszereti önt Sopron?

Nem tudom, Sopron nevű embert nem ismerek. Tud egy város szeretni? 

Jogos. Azt viszont látom, hiszen nem ez az első interjúnk, hogy a régi kapcsolatok mellett sok új ismerőst és barátot is szerzett. Kezdetben kissé rejtőzködő életet élt, de az utóbbi időben mintha nyitott volna. Közlékenyebb is. Jól érzem?

Valóban, én is észrevettem a változást, de az okát nem tudom. 

2020 óta szinte minden esztendőben, sőt, 2025-ben két kötete is megjelent. Összefügg a termékenység a személyiség változásával, az aktivitásával? 

Valószínűleg igen. Ez engem is meglepett. De nem volt benne tudatosság, a gondolatok, a mondanivaló magától jön, ahogy valaki találóan megfogalmazta: az első pár sor ajándék, a többiért dolgozni kell. Ez ugyan a versre vonatkozik, de igaz a prózára is. A gondolat megjelenik, a mondanivaló érlelődik, a többit hozzá kell dolgozni. 

Mi határozza meg, hogy a gondolatból, érzésből vers lesz, novella vagy regény?

Erre sem tudok szabályokat, de a vers általában jobban szolgál a nagyobb érzelmi telítettség kifejezésére. De máris tudnék ellenpéldákat is mondani. 

Egy interjúban erről korábban azt nyilatkozta, hogy az idő elteltével inkább megfigyelővé vált, amihez a próza jobban illik. Mit figyel az író a világban? Külsőt, reakciót, összefüggéseket? 

Megfigyelőn azt értem, hogy az ember érzelmileg még nincs annyira bevonódva a történetbe, viszont bele tudja képzelni magát a saját tapasztalatai alapján mások bőrébe. Amikor nagyjából már tudom, miről fog szólni a regény, mi a központi magja, akkor annak kifejezéséhez keresek az emlékezet raktárában megfelelő szereplőket. De ritkán találok olyat, aki egy az egyben alkalmas a neki szánt szerepre, így általában több alakból gyúrok össze egyet. De kell hogy arca legyen. 

A történeteiben aprólékosan kidolgozza a szereplők személyiségét, az olvasó személyes ismerőseivé válnak, mintha már évek óta a szomszédban élnének. Ehhez azért nagyon jó emberismerőnek kell lenni, ez pedig rendkívül fejlett önimeretet is feltételez. 

Az írás nagyon jó önismeret fejlesztő, én pedig már elég régóta gyakorlom. Munka közben el kell gondolkodni a miérteken, miért éppen úgy viselkedik valaki, miért azt a válaszreakciót adja. Közben gyakran arra is rájövök, hogy én hol vagyok ebben, a tudatalattim miért éppen erre vezetett. Az önismeret fontos. Ez az alap, erre épül az emberismeret. Csak így lehet életszerű alakokat megalkotni. 

Költőként vált ismertté és sikeressé, s vagy húsz év elteltével jelentkezett az első regénnyel, A kígyó árnyékával. Sokáig érlelődött a gondolat, hogy prózát is írjon? Amellett persze, hogy a fordításai miatt mindig ott volt az életében az irodalom szinte minden műfaja. 

Sokáig egyáltalán nem foglalkoztatott a regény, de a lélektani mondanivalóhoz akkor az kellett. Azután rákaptam. 

Ennek csak örülhetünk mindannyian, pláne, hogy közben verseskötetei is megjelennek. Tudja egyáltalán, hány könyvre van ráírva, hogy Rakovszky Zsuzsa? 

A könyvszekrényemben van egy polc, amin csak a saját köteteim vannak. Most már csaknem félig kitöltik a polc hosszát. Jó érzés rájuk nézni... De nem számolgatom őket, nem is tudom fejből, hány könyvet jegyzek. A fordításokat pláne nem tudom, abból már több száz lehet. Valamiből meg is kellett élni.

Dolgozott könyvtárban, majd egy kiadó szerkesztőjeként, de 1986 óta szabadfoglalkozású. Szereti a függetlenséget?

Amennyiben ez azt jelenti, hogy én osztom be az időmet, mindenképpen. Ez főleg akkor volt fontos, amikor kicsi volt a fiam. Az ő ellátása és a vele való foglalkozás volt az elsődleges, de azért dolgoznom is kellett. Amíg ő aludt, vagy később, amíg az óvodában volt, én fordítottam. Mindent és sokat. 

Angol és amerikai irodalmat...

...és egy kevés németet. A covid alatt kicsit tanultam franciául is. De hiába éltem hónapokig Bécsben, az angolon kívül nem tudok más idegen nyelven beszélni. Olvasni igen. Érdekes, hogy a szemem érti, de nincs hozzá szám. 

Magyarul sem bőbeszédű, elég sokat kell kérdeznem.

Pedig gyerekkoromban kifejezetten cserfes kislány voltam, állítólag egyfolytában beszéltem. A kamaszkor aztán lecsendesített. A fiammal ugyanez történt.

Változik az ember. Az viszont nem változott, hogy szinte az egész pályafutása alatt foglalkoztatta az idő. Jóslatok és határidők, Visszaút az időben, Vita élő időben, Az idők jelei – még a kötetei címében is rendszeresen megjelenik a fogalom.

De mindig más szempontból. 1981-ben, az első kötetemnél még úgy éreztem, hogy minden túl lassú és változatlan, később meg már azért foglalkoztatott, mert elmúlik. Eltűnnek dolgok és emberek az életemből. A fiatal még hisz az állandóban, aztán rájön, hogy minden változik. 

Most miben hisz? 

Katolikus neveltetésben volt részem, és többé-kevésbé az is maradtam. Járok templomba, és állandóan olvasom a Bibliát, elsősorban az evangéliumokat. De sok filozófiai, vallási témájú könyvet is olvasok, a fiamat is érdekli a téma, egymásnak ajánljuk a szerzőket. És sokat gondolkodom ezeken a dolgokon: nekem is az a problémám, mint előttem sokaknak, hogy egy jó és mindenható Istent feltételezve nem találok magyarázatot a világban található sok szenvedésre. Ezért úgy érzem, hogy a rossz egy önálló erő, s ez így valószínűleg nem összeegyeztethető a katolikus tanítással. A többi, mondhatni, „stimmel”.