Egy híján tíz nap Karlovy Vary „óriáskerekében”. Mozi, mozi és mozi reggel fél kilenctől egészen éjfélig. Közben interjúk, sajtótájékoztatók, tudósítások. Korai kelések és késő éjszakai ágyba kerülések. Gyors reggelik, kihagyott ebédek, futtában eltüntetett vacsorafalatok. Három szóval: igazi filmes maraton. Velence után Európa második legrégebbi fesztiválja most ünnepelte fennállásának 58. évfordulóját. Cannes, Berlin, San Sebastian vagy Locarno utána kullog a sorban.
Mint minden évben, Karlovy Vary az idén is friss trailerrel várta közönségét. Híres-neves főszereplői vannak már ennek a másfél perces videóklip-szériának. Aprócska történetek, csattanós poénnal a végén. A díjazott művész mellett a Kristályglóbusz is „adja magát” a sztorihoz. Egyszerűen kihagyhatatlan a filmecskéből. A helybeli üveggyárban, a világhírű Moserben készül a szobrocska (szép testű, mezítelen nőalak, kezében egy jókora kristálygömbbel). Milos Forman kezében például arra szolgált, hogy az íróasztalán zúzza porrá vele altatópiruláit. Jude Law a kocsijáról ellopott orrdíszt pótolja vele, John Malkovich egy manhattani taxisofőr idegesítő kérdései közben markolássza felfokozott idegállapotban.
Dzsemet nem kapott
Benicio del Toro, a Traffic Oscar-díjas, Puerto Ricó-i színésze rejtett gondolatait osztja meg a nézővel.
„Új nap, újabb város. Megint a menekülés. Mindig ugyanaz. Meg kell csinálnod. Nagyon fontos. Pár nap az egész, bla-bla-bla. Repülőre ülök, vagy vonatra. Isten tudja, hová megyek. Úgy teszek, mintha ott lenne a helyem. Láthatatlan vagyok. Ismeretlen emberekre mosolygok. Nevetek a hülye vicceiken. Megteszem, amit kérnek tőlem. Aztán gyorsan továbbállok. Ami sok, az sok.” Mindeközben magányosan lépdel egy berlini földalatti kihalt szakaszán, majd csüggedten leül, elővesz egy Karlovy Vary-i ostyalapot, egykedvűen beleharap, és fél szemével a táskájában fekvő, két évvel korábban kapott, mezítelen „kristálylányt” bámulja.
Ivan Zachariáš, a klipsorozat állandó rendezője, aki reklámfilmesként szerzett komoly hírnevet a világban, mesélte: két órát kapott Benicio del Torótól a klip elkészítésére. Berlinben forgatta új filmjét a színész, a felvételek szünetében kapta meg őt a háromtagú prágai stáb. Amikor kezébe adták a nyugat-csehországi fürdőváros mogyorós-vaníliás ostyalapját, azt kérdezte: „Dzsemet is kapok hozzá?” Azt hitte ugyanis, hogy száraz, ízetlen ostyát kell ennie. Karlovy Varyban ugyanis megkóstolni sem volt lehetősége ezt a páratlan finomságot.
Harcban a mesterséges intelligenciával
Geoffrey Rush, a Ragyogj! Oscar-díjas ausztrál színésze másodszor jutott el Karlovy Varyba. Először pár évvel ezelőtt, amikor az életművéért díjazták, most viszont a versenyfilmek zsűrijének elnökeként volt jelen a fesztiválon. Testőrök nélkül, a felesége társaságában sétálgatott a Kolonnádon. Szereti a várost. Sokat ugyan nem látott belőle, a Grandhotel Pupp és Thermal Szálló közti útszakaszt azonban, mint mondta, naponta meg tudná csodálni. De a fesztivál lelkes közönsége is lenyűgözte őt.
„Képes voltam egy reggel korábban kelni, hogy bekukkantsak a nagymoziba, hányan ülnek be a 9 órai vetítésre. Ámuldozva néztem, hogy dugig megtelt a terem. És csupa fiatalt, csupa értelmes arcot láttam. Megnyugtató érzéssel töltött el, hogy itt ilyen nagy az érdeklődés a filmek iránt. Remélem, a mesterséges intelligencia sosem veszi át a hatalmat felettünk, színészek felett. Nagyon nagy kár lenne!”
Közelebb önmagához
Bár az akciófilmekkel és a thrillerekkel (A Bourne-rejtély, Sin City – A bűn városa, Kisiklottak) tört be a nemzetközi filmvilágba Clive Owen, pályáját színpadon, Shakespeare-színészként kezdte Londonban. Büszke is ebbéli múltjára. Mint ahogy arra is, hogy Karlovy Vary fesztiváljának elnöke, Jiří Bartoška Kristályglóbusszal tüntette ki eddigi életművéért. Arra a kérdésre, hogy melyik filmjét vetítsék le ebből az alkalomból, a Golden Globe-nyertes angol színész azt válaszolta: a Közelebb című amerikai romantikus dráma nagyon közel áll a szívéhez, legyen hát az! És elmesélte: a film alapjául szolgáló színdarabot a 2000-es évek elején hatalmas sikerrel játszották Londonban. Akkor és ott Dant, a nekrológokra szakosodott újságírót alakította, a filmben viszont Larryt, az orvost, aki eszét vesztve rohan Julia Roberts után, de „megkóstolja” Natalie Portmant is, miközben az élet legfontosabb dolgait, az őszinteséget, a bizalmat és a feltétel nélküli szeretetet keresi. Mindezek helyett mégis az érzékiség és a kalandvágy hajtja, s közben a hazugságok labirintusát járja.
„Szóba jöttem egyszer James Bond szerepére – hozta fel. – A végén Daniel Craig mellett döntött a stúdió. Ha hiszi, ha nem, egyáltalán nem fájt. Sokkal jobban szeretem a kis költségvetésű filmeket vagy a független alkotásokat. Azok mindig izgalmasabb szerepeket tartogatnak, mint az őrületes dollármilliókból forgatott hollywoodi produkciók. A Closer ugyan amerikai film, de négyen játsszuk végig. Boldog vagyok, hogy két csinos és tehetséges színésznővel és egy olyan remek fickóval kerültem egy filmbe, mint Jude Law. Elmondhatatlanul élveztem a munkát. Egyvalamit sajnálok csupán. Hogy a forgatás óta eltelt húsz év. Istenem, húsz évvel öregebb vagyok! De jó lenne néha megállítani az időt!”
Érző szívvel, nyeregben
Valamit valamiért, gondolhatta a fesztivál vezérkara. Viggo Mortensen, a mostanság Spanyolországban élő, dán származású amerikai színész eddigi pályaművére is Jiří Bartoška tette fel a cseh koronát. De ha már Kristályglóbuszt kap, hozza el legújabb, A holtak nem bántanak című filmjét, amelynek nemcsak írója, rendezője, zeneszerzője, hanem az egyik főszereplője is. Mortensen pedig boldogan hozta nemrég elkészült művét, a western műfaját megújítani szándékozó alkotását. Hogy mi benne az új? Mindössze annyi, hogy a dráma főhőse nem férfi, hanem nő. Amire eddig Mortensen állítása szerint nem volt példa. Feleslegesen említem meg neki a Raquel Welch főszereplésével 1969-ben bemutatott Száz puskát, vagy a Jill szerepében Claudia Cardinaléval ugyanabban az évben mozikba került spagettiwesternt, a Volt egyszer egy Vadnyugatot, Mortensen nem tágít. Nő westernben ilyen domináns szerepben, mint most Vicky Krieps, a párja által magára hagyott Vivienne-ként még nem állt a történések középpontjában. Kétségtelen: a filmbeli dán bevándorló, Holger, vagyis Mortensen nincs olyan erősen jelen a vásznon, min szerelme, az erőszak áldozatául esett Vivienne.
Mortensen nem tartozik a politizáló világsztárok közé. Karlovy Varyban, az orosz–ukrán háborúval kapcsolatosan mégis egyértelműen kifejezte álláspontját. És nemcsak azzal, hogy új filmjét már Ukrajnába is elvitte, hogy azzal is bátorítsa az ország lakosságát. A fesztiválon találkozott Oleg Szencov ukrán rendezővel, aki egyenesen a frontról érkezett a rendezvényre, hogy bemutassa ott készült, másfél órás dokumentumfilmjét. A vetítésen Mortensen is jelen volt. Együttérzését és elismerését egyetlen gesztussal fejezte ki. Odalépett Szencovhoz, és szó nélkül megsimította az arcát.
„Remélem, Donald Trump nem fog győzni az amerikai elnökválasztáson. Ha ismét ő kerülne az Egyesült Államok élére, Ukrajna helyzete aligha fordulna jóra” – közölte.
Magyar barátja van
Nem utazott el üres kézzel a fesztiválról az apai ágon német, anyai részről spanyol színész, Daniel Brühl sem. Őt a Good bye, Lenin!-ből és a Becstelen brigantykból ismeri a közönség. Megformálta már Karl Lagerfeldet és Niki Laudát is. Karizmatikus egyéniség. Jó megjelenésű, elegáns férfi. Daniel Kehlmann személyében van egy udvari forgatókönyvírója, Dragomán György révén pedig egy magyar barátja. A fehér király és a Máglya mind a mai napig két kedvenc regénye. A nagy találkozást Kehlmannak köszönheti. Általa ismerte meg Dragománt, akivel azóta is szoros kapcsolatban van.
„Sokan felteszik a kérdést, hogy németnek vagy inkább spanyolnak érzem magam. Mindig ugyanazt válaszolom. Európainak. Bárhol járok, dolgozom is a kontinensen, mindenütt otthon érzem magam. Budapesten is forgattam már, Az elmeorvos című sorozatban. Magyarul is megszólaltam a filmben. Két mondatot kellett megtanulnom. Nem volt könnyű, de megbirkóztam a szavakkal.”
Magasba emelve a filmjeiért kapott Kristályglóbuszt, azt mondta: „Ez a díj sokkal szebb, mint az Oscar. Segít átlépni az életkoromon. Negyvenhat éves lettem júniusban. Ez azért elgondolkoztatott. Már ennyi? Úristen! De ez most itt, ezzel a csodás elismeréssel mágikus pillanat. Meg is örökítem!”
Egy gyors mozdulattal előhúzta a mobiltelefonját, és ott, a színpadon, a fesztiválpalota nagymozijában, ezernél is több néző előtt szelfizett egyet.
„Már küldöm is a képet az édesanyámnak” – szólt boldogan.
Jövőre, másokkal, ugyanitt
Igen! Ezen a fesztiválon mindenki boldog volt. Mert nemcsak egy rangos elismerés tudja boldogítani az embert, hanem egy jó film, egy izgalmas találkozás, egy tartalmas beszélgetés, egy kellemes séta is.
Karlovy Vary minden vendégét képes megörvendeztetni.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.