Kádár L. Gellért – A világsiker kapujában

Hunyadi János, a heves vérmérsékletű hadvezér, a megállíthatatlan törökverő, az igazi hazafi tisztán látta küldetését. Kádár L. Gellért gimnazista korában döntött a színészi hivatás mellett. Markáns vonásaival, erős fizikumával eszményi hős. Úgy ül a nyeregben, mintha oda született volna. Úgy forgatja a kardot, akár egy középkori lovag. A történetbeli Szilágyi Erzsébetet igazi hősszerelmesként öleli magához. Küllemével, habitusával, testalkatával mindenkit maga mögé kényszerített a szereplőválogatásokon.

***

Hogyan élte meg a cannes-i, majd az öt hónappal későbbi budapesti bemutatót?

Cannes-ban minden gyorsan történt. Sűrű volt a program. Vörös szőnyeg, sajtótájékoztató, interjúk. Minden alkotón óriási volt a nyomás, az elvárás. Senkinek sem volt mindegy, milyen visszhangot vált ki a sorozat. Én arra voltam kíváncsi, hogy világos-e a sztori, érthetőek-e a karakterek. Mindenkitől azt hallottuk, hogy igen. Óriási volt bennem a megfelelési vágy. Ez meg is nehezítette a kint töltött három napomat. Azt, hogy még ott, helyben mindent megélhessek, és a helyére kerüljön bennem. Teljes egészében talán nem is sikerült. A forgatás három éve után jólesett végre egy nagy levegőt venni, és kimondani, hogy megcsináltam. De igazából itthon tudtam sorra venni, mi minden történt is velem Cannes-ban. Remélhetőleg ez csak a kezdet volt. Izgatottam várom a folytatást. A negyedik napon utaztunk haza. Akkor csíptem le magamnak egy órát, amit egyedül tölthettem. Kimentem a tengerhez, és úsztam egy nagyot.

S a Művészetek Palotájában? Ott már az örömben úszott?

Ott már büszke voltam. Arra is, amit a vásznon láttam, és magamra is. Úgy tudtam nézni a történetet, hogy képes voltam belefeledkezni és elvonatkoztatni önmagamtól. Aztán feltört bennem egy kis szomorúság, hogy vége, a premierrel le is zárult egy folyamat, és emlékké minősül az a sok energia, amit a figura megkövetelt tőlem.

Mivel kezdte a felkészülést?

Hunyadi Jánost úgy ismertem, mint a nagy törökverőt. Utána kellett néznem sok mindennek. Erdélyben mindenki Hunyadi Mátyást emlegeti. A történelemkönyvekben kevés van Hunyadi Jánosról. Elolvastam Bán Mór regénysorozatát, majd megkaptam a forgatókönyvet, ami teljesen beszippantott. Kamaszként egyébként nem faltam a történelmi regényeket. Zavartak a terjengős leírások. De ez most nagyon izgalmas volt. Azonnal megjelentek előttem a karakterek. Csak éppen magamat nem láttam bele Hunyadi János bőrébe. Nem tudtam összeilleszteni azt, amit a tükörben láttam, azzal a személlyel, akiről a történet szólt. Egyfolytában a hasonlóságot kerestem. A felkészülés során aztán egyre közelebb kerültem hozzá.

Mi mindent kellett megtanulnia ahhoz, hogy teljes színészi fegyverzetben állhasson a kamera elé?

Vívni, lovagolni, verekedni, harcolni. Azzal kezdődött minden, hogy a kezembe adták a kardot, megmutatták, hogyan kell fogni, mi az, hogy alapvágás, hogyan kell közben állni, lépni. Fel volt építve minden. Több mint féléves felkészülési folyamat várt rám. Az első napon, amikor elkezdtem dolgozni egy kaszkadőrrel, kicsit esetlennek éreztem magam. Rengeteg kérdőjel merült fel bennem. Mindenkinél van erősebb. Rám küldtek vagy negyven kaszkadőrt, akik még talán fiatalabbak is voltak, mint én, és bizony mindent tudtak. A sport, a mozgás tíz éve része az életemnek. Ez rengeteget segített. Tudtam, hogy fizikailag bírni fogom. Egy idő után már kértem is, hogy terheljenek. Még jobban, még erősebben!

Mikor érezte a leginkább elemében magát?

A csatajelenetekben. Azokra egy hónapos előkészületek voltak. Megérte. Nézőként úszom a történettel.

Minden bizonnyal vízválasztó lesz a pályáján ez a sorozat. Úgy fog majd tekinteni az életére, hogy mi volt előtte, és mi történt azóta. A holnapot még homály fedi. Nézzük, hogy jutott el idáig!

Székelyföldön születtem. Kovászna és Kézdivásárhely között, Zabolán nőttem fel. Mikes Kelemen családjának a mai napig élnek ott leszármazottai. Gyönyörű a táj, nagyon a szívemhez nőtt. Anyám varrónő, apám harangozó.

Harangozó? Hunyadi Jánosért szól a déli harangszó.

Apám naponta többször megy a templomba. Harangozik délben, az esti mise előtt, de ha egy nap három temetés van, akkor még háromszor pluszban.

Gimnazistaként is már ilyen daliás alkat volt?

Daliás?

Bátor. Magas. Arányos termetű. Izmos.

Bátor? Büszke szerettem volna lenni arra, hogy milyen csodás helyen élek, de nem lehettem az, mert az osztálytársaim nem lelkesedtek a vidékiekért. Pedig Kézdivásárhely is inkább egy nagy falu, azért volt ez vicces számomra. Egyébként voltak még nálam is magasabb fiúk az osztályban. Akkoriban nagyon visszafogott voltam. Hiányzott belőlem az önbizalom. Bizonyos fokig hittem magamban, csak nem mertem kiállni a többiek elé. Valahogy mindig a sor végére kerültem. Matematikát és informatikát tanultam. A művészetekből semmit. Az első két év nem telt kellemesen. Védőbástyákat emeltem magam köré. Akkor változott a helyzet, amikor a végzősök szalagavatói ünnepségén elénekeltem egy-egy dalt Cseh Tamástól és a Quimbytől. Mindenkinek leesett az álla. Néztek, hogy hol voltam eddig? Kezdtek kíváncsiak lenni rám. Barátkozni akartak velem, ami nagyon jólesett.

Kinyílt egy kapu, amely aztán tárva maradt?

A Képzelt riport…-ra készült a kézdi diákszínjátszó csoport. Jól éneklő fiatalokat kerestek. Szólt az osztályfőnököm, hogy menjek. Ezért utazgassak pluszban? Zabola–Kézdivásárhely oda-vissza két óra. Félelem is volt bennem. Hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy van egy ilyen lehetőség? Jól tanultam, a tanáraim mindig dicsértek. A jegyeid nem romolhatnak, mondták otthon. A próbafolyamat szerencsére nyárra esett. Elengedtek. Megkaptam Józsefet, a főszerepet. A bemutató után a csoport tagja lettem, majd elmentem felvételizni a marosvásárhelyi színművészeti egyetemre. A nővérem is reál tagozaton végzett, a szüleim azt gondolták, majd az ő nyomában lépdelek tovább. Én nem akartam életem végéig gép előtt ülni.

Mással akartam foglalkozni. De aki színésznek megy, arról Székelyföldön még ma is sokan azt hiszik, előbb-utóbb éhen hal.

Menj, próbáld meg, mondták a szüleim, úgyis vissza fogsz jönni. Tudtam, mire vagyok képes. A felvételi előtt senki nem hallgatott meg. Ha túljutok a versen és a prózán, az énekkel és a tánccal már nyerő leszek, gondoltam. Így is lett.

A Hunyadi szereplőválogatására hogyan jutott el?

Akkor már a marosvásárhelyi színház tagja voltam. Premierbuli után kellett volna találkozni egy budapesti színészügynökség emberével. Nem volt kedvem elmenni. Pár hónappal később újra hívtak, hogy kérik az adataimat, az anyagomat, és látni szeretnének, mert szereplőket keresnek egy nagy volumenű sorozatba. Ez öt évvel ezelőtt volt. Elküldtem, amit kértek tőlem, de nem bíztam a szerencsében. 

Ment minden gyorsan, ahogy kell?

Hosszú folyamat volt ez. Akkor még javában működtek a határátkelőhelyek. Volt, hogy nem is tudtam átjönni Magyarországra. Amikor nagy nehezen sikerült átjutnom egy válogatásra, nem volt ott sem a rendező, sem a producer, csak a castingdirektor. Két hónap múlva értesítettek, hogy bekerültem a végső körbe. De még ott is négyen küzdöttünk a szerepért. A nap végén éreztem, hogy minden jól alakul, de senki nem mondott semmit. Hazautaztam. Megint eltelt pár hónap, majd felhívtak, hogy vissza kell jönnöm, mert látni szeretnék, hogy nézek ki öregítve. A Covid kellős közepén jártunk. De amikor visszajöttem, már egyedül maradtam három lánnyal. Azt nézték, kivel mennyire passzolunk egymáshoz. Megnyugodtam. Biztosra vettem, hogy a nap végén már közlik, hogy…

… és nem közölték?

Nem. Otthon, a kollégáim is csak legyintettek. Ez már nem fog összejönni, mondták. Nem tudták elvenni a kedvemet. Közben múltak a hetek. Épp vásároltam, amikor megszólalt a zsebemben a telefon. Sejtettem, hogy mi következik. Vártam, hogy kimondják. Azt hallottam, amit már nagyon akartam hallani. Bementem a színházba, és közöltem, hogy szeptembertől ne számoljanak velem, mert elmegyek. A kettőt együtt nem csinálhattam volna. Nem is utazgathattam volna le-föl.

Milyen érzésekkel hagyta el Erdélyt?

Boldog voltam. Tudtam, hogy Budapesten új irányt vesz a pályám. Mintha az életemet hoztam volna magammal, úgy megraktam a kocsit. Alig akart elindulni, annyira tele volt. A határon azt mondták, pakoljak ki mindent. Akkor inkább visszafordulok, mondtam. Mit visz, hova megy? – kérdezősködtek. Nem kötöttem az orrukra, hogy színész vagyok, forgatni fogok. Azt feleltem: hazamegyek. Haza? Igen! Most egy darabig Magyarországon lesz az otthonom. Továbbengedtek.

Színészileg mi volt mérvadó a szerep megformálása során?

Az, hogy Hunyadi János lelkifurdalás nélkül tud elaludni. Becsületes ember. Minden tettéért vállalja a felelősséget. De ő sem tökéletes. Ahhoz, hogy életben maradjon, és továbbvigyen egy eszmét, elérje a célját, használnia kellett a kardját.

Mivel küzdött meg a legnehezebben?

Az idegen nyelvű szövegekkel. Szerbül, törökül, olaszul és csehül is meg kellett szólalnom.

Emlékszik még a cseh szövegére?

Mezi mími szpolubojovnyíki szú i cseszi.

Bajtársaim között csehek is vannak.

Karel Rodennel volt ez a jelenetem. Féltem, hogy nem tudom elmondani a szöveget. Olyan zavarban voltam, hogy az első szó után elakadtam. Ott állt előttem egy jeles cseh kolléga. Izgultam. Másodszorra sikerült.

Három év karddal, páncélban, nyeregben, sárban és szélben, tűzön-vízen át. Megúszta ép bőrrel?

Az utolsó héten eltaláltak egy baltával. Egy kapualjból szorítottam ki a törököket, vagy százötven kaszkadőrt. Bevágtattam a lóval, lepattantam a nyeregből, csattogtak előttem a fegyverek, és toltam magam előtt az ellenséget. Akkora ütés ért, hogy eltörött a fejemen egy balta. Összeestem. Érdekes mód ez abban a pillanatban történt, amint megszületett bennem a gondolat, hogy ez nagyon jól megy. Balra néztem, és kaptam egy óriási ütést. Reccsent a balta nyele. Rögtön kiment belőlem az erő. Megszólalni sem tudtam. De hallottam, hogy ott állnak körülöttem, és nyugtatnak, hogy minden rendben. Káprázott a szemem, amikor kinyitottam. Volt még egy jelenet, amelyet arra a napra terveztek. Összeszedtem magam, és folytattuk a munkát.

Mikor ért véget a forgatás?

Megjegyeztem a napot. 2023. augusztus elsején.

Miről szól azóta az élete?

Kaszkadőrködtem egy amerikai sorozatban. Közben berendeztem az életemet Budapesten. Ez lett a bázisom. Örülnék, ha jönne egy külföldi produkció, amelyben hosszabb ideig dolgozhatnék, mert az komoly szerepet jelentene.

Külföldi ügynöksége van már?

Most keresem. Amíg nincs, nem kapálózhatok. Türelmes ember vagyok. Nyugodt a lelkem. Tudom, mit tettem le az asztalra, s hogy mire vagyok képes. Tiszta szívvel várom az újabb nagy lehetőséget.