Joker 2: Egy abuzív párkapcsolat filmje

d

Akár Joker és Harley Quinn viszonyára is utalhatnék a címadással, én azonban elsősorban a rendezőre és a közönségre gondolok. A film központi, toxikus románca fel sem érhet ahhoz az intenzitáshoz, amivel Todd Phillips és az első film rajongói utálják egymást – vagy fogják a Joker: Kétszemélyes téboly után. Ez a film nekünk készült. Türelemmel, profizmussal, de nem szeretettel. Jó szórakozást!

Két év telt el azóta, hogy Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) élő adásban meggyilkolta Amerika kedvenc humoristáját. A hétköznapjait azóta egy szanatóriumban tölti, ahonnan egyedül médiaszenzációnak számító tárgyalására engedik ki. Védőügyvédeinek azonban minden okuk megvan az aggodalomra, Fleck rajongója és udvarlója egy személyben, Harley Quinn (Lady Gaga) ugyanis igyekszik rávenni, hogy teljesen adja át magát gyilkos alteregójának, Jokernek.

Ének minden esőben

Hogy ez megtörténik-e, azt rajtam kívül hatan tudták meg a premieren. Ennyien voltunk, ami finoman szólva meglepett az első rész telt házas vetítései után. Mint utánaolvastam, a legtöbbeket a musical címszó ijesztette el. A műfaj rajongójaként nagy szívfájdalmam azt mondani, hogy jól döntöttek. A betétdalok egyértelműen a film leggyengébb elemei. Túl sok van belőlük, nem fülbemászóak, nem kifejezőek (nagyrészt kölcsönzött, nem a filmhez írt dalokról van szó), s bár a koreográfiák a másodszorra is kifogástalan fényképezésnek köszönhetően jól néznek ki, keveset adnak hozzá az összképhez. Egy musical szélsőséges, intenzív érzelmeket közvetít a zenéjével, a Joker azonban változatlanul akkor a legerősebb, amikor hagyja lélegezni a színészeit. Joaquin Phoenix továbbra is fenomenális Arthur Fleck, de még az öt percre visszatérő mellékszereplők is erős visszhangot hagynak maguk után. A stáb fekete báránya sajnos Lady Gaga, akit szinte csak énekelni hagynak, egyedi megszólalások és gondolatok híján pedig karaktere hamar unalomba fullad a címszereplő árnyékában. Kár, mert az a néhány pillanat, amikor hagyják, hogy a kottafüzet helyett a szövegkönyv vezesse őt, kifogástalan. Több ilyen a felszínes románcot is megmentette volna az érdektelenségtől.

d

Nincs kegyelem

De mi a helyzet azzal a két órával, ami nem zene? Letaglóz-e másodszorra is a történet? Felszabadítanak-e ezúttal is morbid módon Arthur kirohanásai? Nos, ha valamivel nem vádolható a Joker folytatása, az a megalkuvás. Ez távolról sem egy futószalagon gyártott képregényfilm – a rideg, jellemközpontú rendezés visszatér, ahogy a ráérős, kimért történetmesélés is. Továbbra is fontosak az el nem hangzott szavak, a legnagyobb csavarokat rendszerint Phoenix egy-egy elegáns arcrezdülése közvetíti. A szettek gyönyörűek, a zene kísérteties, de a film legjobb tulajdonsága, számomra legalábbis, hogy újat akar mutatni. Nem fél váratlan irányba sodorni a szereplőket, vagy elnapolni a katarzist. Nem törődik azzal, hogy az első rész közel 2 milliárd dollárt hozott, és internetes ikonná vált. Sőt, mintha egyenesen haragudna ezért. Phillips filmje intelligens, kreatív továbbgondolása Arthur Fleck történetének, de egyben truccos középső ujj is azoknak, akik az előző felvonást nem a „helyes” állásponton zárták. Ha öt éve valóban az volt a cél, hogy egy analitikus művészfilm lencséjén keresztül gondolják újra Jokert, akkor vitathatatlan, hogy a folytatás ehhez legalább hű maradt.

Kinek ajánlható a Joker: Kétszemélyes téboly? Az egykaptafás képregényfilmekből kiégett énem azt mondja, hogy igazából bárkinek. Nem árt, ha a művészet, különösen a mainstream vonal, néha kiábrándít. Nézzétek meg, s ha úgy tetszik, utáljátok. Ne féljetek, neki is megvan a véleménye rólatok. A te anyukádat is, Phillips! (És köszi a filmet.)

Joker: Kétszemélyes téboly (Joker: Folie à Deux)

Rendező: Todd Phillips

Szereplők: Joaquin Phoenix, Lady Gaga

Játékidő: 138 perc

Korhatár: 16

Megtekinthető a mozikban.

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 8-i számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?