Interjú Péterfy-Novák Éva írónővel

Tíz évvel ezelőtt jelent meg az Egyasszony. Mi történt veled azóta?

Most épp az ünnepi kiadáson dolgozunk, hamarosan nyomdába kerül. De ha gyorsan végigpörgetem az utóbbi évtizedet: elkészült számos színházi előadás az Egyasszonyból és az Apád előtt ne vetkőzz című könyvből, mögöttünk van egy költözés, otthonelhagyás, országváltás, rengeteg szakmai és magánéleti fordulat.

Nem fáradsz bele a turbulenciába?

Érdekes tapasztalat az öregedés. Érzem, hogy nyugdíjközeli nő lettem. Nem a gondolkodásomon tapasztalom, mert a bennem lévő kép magamról egy erős, fiatal nő képe. Az öregedésben az egyik legnyomasztóbb jelenség az, hogy egyszer csak láthatatlanná válsz. Nem veszik észre a jelenlétedet. Ha megöregszel, kicsit értéktelenné, érdektelenné is válsz. Hamarabb elfáradok, amit nevetve a korom számlájára írok. De ez nem jelenti azt, hogy ne volnék jól.

Téged is sújt az életkoralapú diszkrimináció?

Persze, hogy sújt, de nem veszek róla tudomást. Van az az érv, hogy öreg vagy, kövér és csúnya, mit pofázol bele bármibe, miért van véleményed társadalmi kérdésekről. Pedig a tapasztalati tudás hatalmas kincs kellene hogy legyen. De ennél sokkal nagyobb problémának látom azt a fajta online agressziót, amely az utóbbi években szinte mindenütt jelen van. Az online felületeken, a kommentszekciókban olyan alantas támadásoknak vagyunk tanúi, hogy ezek mellett az életkoralapú diszkrimináció szinte eltörpül.

Ahogy téged ismerlek, nem rettensz vissza semmitől. 

Igen, ez mindig így volt, és ma is így van. Zsuzsi lányom története és élethelyzete is mindig arra sarkallt, hogy soha többé ne rettenjek vissza semmitől és senkitől. Az első szülésemnél nem mertem semmiért szólni, az orvos mindenekfeletti tisztelete nem volt kérdés, tettem, amit mondott, semmit nem kértem ki magamnak, és engedtem, hogy azt tegyenek velem, amit ők gondolnak. Ha sietni akartak, mert az orvosnak kezdődik a teniszmeccse, akkor siettem a szüléssel. Emiatt a bűntudatom máig megvan. Hogy ott, abban a pillanatban nem voltam elég bátor.

Pedig a bátorság nálatok családi vonás.

Anekdotaként meséljük azt a sztorit, amikor anyám 1976-ban, a kommunizmus sötét éveiben friss özvegyasszonyként a legfőbb pártvezetőt küldte el melegebb éghajlatra. Megemelték a tagdíját, és anyukám ezzel nem értett egyet, úgyhogy visszaadta a pártigazolványát, és kilépett a pártból. Az elvtársak még aznap este kopogtak az ajtónkon, hogy ne csinálja ezt, adnak órabéremelést, elengedik a párttagdíjat is, csak ne lépjen ki, mert hogy számolnak ők el egy kilépéssel? Mire az anyukám olyan indulatosan zavarta ki őket a lakásból, hogy még én is megijedtem tőle egy pillanatra.

Soha nem féltél?

Soha, egyszerűen mindig tettem a dolgom, ahogy kellett. Még akkor is, amikor a lányomat, Zsuzsit kellett ellátnom, akkor sem féltem. És soha, semmitől nem estem kétségbe. A fáradság csak évtizedekkel később jött. Akkor értettem meg, hogy bennünk, anyákban rejtőzhet valami emberfeletti erő. Máig nem értem, annak idején hogy voltam képes olyan hatékonyan megoldani a logisztikát meg minden mást annak érdekében, hogy megőrizzem az akkori családom boldogságát. Mint utólag kiderült, valamennyi erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult.

Mit gondolsz a szülőségről? Akkor is macerás gyereket nevelni, ha semmiféle akadályt nem gördít elénk az élet?

A gyereknevelés emberfeletti munka. Az anya olyan, mint egy ufó. Olyan földönkívüli, akinek az energiája a százszorosa a halandó ember energiájának. Végtelen mennyiségű munka van a szülőségben, amit sem a társadalom, sem a politika, sem a munkaerőpiac nem akar észrevenni. De nem fetisizálom az anyaságot, mert sokszínű és komplex tapasztalat, s nem mindenkinek ez az életútja vagy a kizárólagos identitása. Az anyaság szélsőséges idealizálásával szemben elengedhetetlenül fontos hangsúlyozni más életútvonalak és értékek érvényességét is.

Láthatatlan munkát végeznek a szülők is, és láthatatlan munkát végeznek az írók is. Van társadalmi megbecsültsége az irodalomnak?

Valami kevés azért van, de talán többet is elbírnának azok, akiknek a munkája szellemi termékekben mérendő. Az írók, az újságírók, a tanárok mind nagyobb társadalmi megbecsülést érdemelnének. Manapság egyébként Magyarországon alig akad olyan író, akinek kizárólagos megélhetést nyújt az írásból befolyt jövedelem. Az írásnak ráadásul számos olyan fázisa van, amely elkerüli az olvasóközönség figyelmét. Ilyenek az alkotást megelőző tevékenységek: az olvasás, az anyaggyűjtés, az utánajárás a témának.

Férjeddel, Péterfy Gergely íróval együtt íróakadémiát működtettek. Honnan jött az ötlet?

Meggyőződésünk, hogy az irodalom létszükséglet. Társadalmi alapkő. Formálja a kultúrát, az identitást. Még akkor is érvényes ez, ha nincs úgy megbecsülve, ahogy kellene hogy legyen. Íróakadémiánkon lehetőség nyílik megismerni a prózaírás különféle technikáit, a történetmesélés mesterfogásait. Növendékeink sikerének együtt örülünk.

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy az irodalomfogyasztás és a demokrácia szorosan összefügg. Osztod ezt a véleményt?

Határozottan. Az irodalom és a demokrácia közötti kapcsolat magától értetődő. Az olvasás – meg úgy általában az irodalommal való foglalkozás – pedig rengeteg hasznos készséget ad az embernek, a kritikus gondolkodástól az empátiáig. Ezek pedig mind fontosak a demokratikus társadalom működéséhez.

Egyik művészeti projektetek neve: Umbriai Magyar Köztársaság. Mesélj erről, kérlek.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez valóban egy művészeti projekt, nehogy véletlenül politikai balhé legyen belőle. Mi az olyan társadalomban hiszünk, amely kiegyensúlyozott és demokratikus alapokon áll. Az Umbriai Magyar Köztársaságot 2020 őszén alapítottuk a férjemmel, s ez volna a szabad magyar kultúra hazája: létrehoztunk egy független könyvkiadót, és az umbriai Todiban – az Ulpiusok városában – teret adunk mindenféle kulturális eseménynek, művészeti képzésnek.

Szabad magyar kultúrát emlegetsz, a te olvasatodban mit jelent a szabadság?

Bátornak lenni, nem félni. Ha ezek a pillérek megvannak, csak akkor lehetsz szabad. S az is fontos, hogy merd megélni ezt a szabadságot. Számomra ugyanis a szabadság azt jelenti, hogy félelem nélkül lehetek önmagam, a saját belső világomban és a kapcsolataimban éppúgy, mint az országomban.