Harkányi Endre: „Még nem ficánkolhatok”

Hetekkel a műtét után hogyan telnek a napjai a rehabilitációs intézet falai között?

A helyzethez képest kellemesen. Jól vagyok. A karácsonyt is itt töltöttem.

Nem mehetett haza ünnepekre?

Nem szenvedtem emiatt. A felépülésem a fontos. Hogy újra rendesen tudjak járni. Hol is vagyok most?

Budakeszin.

Igen, a szanatóriumban. Egy erdő közepén. Jó itt. Gondoskodnak rólam. A táj meg gyönyörű. Szépek a fák.

Hogy teltek az elmúlt hetei?

Mindig jött hozzám valaki. Barátok. Ezek-azok. És sokat olvastam.

Kedvében jártak az ápolónők?

Nagyon rendesek hozzám. Adnak tiszta ágyneműt, jó az élelem. Törődnek velem.

Az ország egyik legnagyobb színésze. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Minden elismerést megkapott, amit egy jeles magyar színész megkaphat.

Egy törött csontú magyar színész. De már összeforrtam, csak még be van kötözve a lábam. A törés helyét is érzem. Járókerettel közlekedem.

Csak már menne haza?

Gyógyultan szeretném elhagyni ezt a szép helyet.

Hozta magával az ingóságait?

Inget, gatyát, hálóinget. Azt hoztam be. Itt mosnak, vasalnak rám. Etetnek, itatnak. Forog az élet. Van itt egy hatalmas terasz. Tízméteres. Ki lehet menni. Közel hajolnak hozzám a fák.

Friss levegő, panoráma?

Lenyűgöző! Gyorsan megszoktam a helyet. Hárman vagyunk a szobában. Nem beszélünk túl sokat. Van napi teendő. Tisztálkodás, étkezés, torna.

Gyógytorna?

Hogy mielőbb talpra állítsanak. Már készülök az olimpiára.

A humora szerencsére nem tört ketté.

Azzal sosem volt baj.

Két pályatársát érte hasonló baleset az ünnepek előtt. Bodrogi Gyulát és Medveczky Ilonát. Bodrogi egy kivilágítatlan lépcsőházban zuhant le a lépcsőn, és elrepedt a jobb combcsontja. A revü királynője háza kapujában csúszott el a fagyos járdán, ott törött el a bal lába. Biztosan hallott róluk.

Gyusziról hallottam. Ilona felhívott, és elmesélte, mi történt vele. Hogy milyen helyzetben van. Hatalmas ház, kutyák, és ott él egyedül. Vele soha nem voltam kapcsolatban. Gyuszival igen. Hat évig játszottunk a József Attila Színházban. Jó barátok voltunk. Jó kollégák. Hogyne! Egyidőben féltékeny is voltam rá. Képletesen. Debrecenben azokat a szerepeket játszottam, amelyeket ő Budapesten. Vígjátékokban. Mindig kérdeztem az igazgatómat, hogy vagyok-e már olyan jó, mint a Bodrogi. Azt mondta, még nem, majd szólok, ha olyan leszel. Aztán amikor már ott voltam én is a József Attila Színházban, rendezett is engem a Gyuszi. Barátkoztunk. Jó csapat volt ott. Családi élet zajlott a színházban. Kedveltük egymást. Egyszer egy kislány várt rám, hogy autogramot adjak neki. De nem elégedett meg eggyel, sokat kért. Kérdeztem, miért kell neki annyi? Azt mondta, tíz Harkányiért kap egy Bodrogit.

Olvastam nemrég egy kirobbanó sikerű, hatvankilences szegedi előadásról, a Háry Jánosról. Moldován Stefánia, Marton Éva, Melis György mellett ön is játszott a darabban. És Dajka Margit. Parádés szereposztás!

Emlékszem az előadásra. Melis volt a címszereplő, Marton Éva a francia királylány. Évával az Operaházban szoktam találkozni, mindig valami ünnepség alkalmával. Legutóbb Jánoskúti Márta jelmeztervező születésnapján láttuk egymást. Térden állva csúsztam a lába elé. Mindig így hülyéskedünk.

Dajka Margit?

Ő volt a császárné a Háry Jánosban, én meg Napóleon.

Micsoda lehetőség!

Élveztem is nagyon. De Margitka! Szerettem őt. Barátkoztunk is, amikor a Petőfi Színház tagja voltam. Volt egyszer ott egy beugrása, akkor szeretett belém. Én meg belé. Sok mindent tudnék mesélni. Felhívott a lakására. Engem!

Itt, a szanatóriumban is sokan szeretik.

Csináltunk egy kis műsort karácsonyra. Betlehemi előadást. Gyerekkoromban a pajtásaimmal sokat betlehemeztünk. Énekeltük a Mennyből az angyalt. Bementünk a kapu alá vagy az udvarra. Az emeletről színes papírgalacsinokban dobálták a pénzt. Ha meg nem, akkor felmentünk, és kopogtattunk az ajtókon, hogy adjanak valamit. Édesapám úgy megvert egyszer! Elázott a cipőm. Nagyon szegények voltunk. Anyukám újságpapírt tömött a cipőmbe, hogy gyorsabban megszáradjon. Itt most minden emlékem elmeséltem karácsonykor. Nem beszélve arról, hogy előtte minden ápolónő kapott tőlem verset.

Ünnepit?

Petőfit.

Szép ajándék.

Örültek is nagyon. Megy a juhász szamáron, Négyökrös szekér, A tintásüveg. Ezek a kedvenceim.

Otthoni életéből mit hiányol a leginkább?

Az otthoni életemet. Mást nem.

Hogy nem hallgathat komolyzenei koncerteket?

Arra is vágyom már. Ki vagyok éhezve a klasszikus zenére. Szerencsére vannak itt jó könyvek. Minden folyosón. Most például Molnár Ferenc Utazás a száműzetésbe című kötetét olvasom. Még Gyagilev Orosz Balettjének párizsi vendégjátékáról is beszámol. Nizsinszkijről, Anna Pavlováról, Tamara Karsavináról. A botrányról, amely az Egy faun délutánja miatt tört ki Párizsban. Az nagyon erotikus előadás volt. Túlszárnyalta a kor ízlését. Sokkolta a franciákat.

Csodálatra méltó, hogy túl a kilencvenen és a combnyaktörésen ilyen lelkesen mesél az olvasmányélményéről, és hogy az életkedve egy percre sem hagyja el. Hogy semmi szomorúság nem színezi a hangját, épp ellenkezőleg, tele van derűvel, és várakozva tekint a holnap elé.

Annyi gyönyörű dolgot éltem meg eddig is, hátha jön még újabb szépség. Én már attól is boldog vagyok, hogy kérdeznek, és mesélhetek. Ha elmondhatok valamit abból, ami beragyogja az életemet. A betlehemezés is olyan jól sikerült!

Mert a színházat mindenhova viszi magával.

Innen megy majd haza. Lassan hazaengednek. Meg kell szerveznem az otthoni létemet.

Lesz majd, aki a gondját viseli?

Lakik a házban egy kedves házaspár. Ők tegnap is bejöttek hozzám. Meglátogattak. Hoztak mindenféle finomságot. Szeretem őket. Figyelnek rám. Nekem csak a lábamra kell figyelnem. Most még be vagyok fáslizva. Nem ficánkolhatok. Majd otthon.