Gryllus Dorka és Simon Kornél – Együtt és külön-külön

Nem A sakál napja volt az első nemzetközi produkció, amelybe bejutott. Ez milyen volt? – kérdezem Kornélt.

Bérgyilkosnak lenni izgalmas dolog. Az egyik főszereplővel volt ügyem. Azért jelenek meg a történetben, hogy végezzek vele, egy szerencsés megmenekülés miatt azonban elkerüljük egymást. Két-három jelenetem volt csupán, de azok is hangsúlyos pontjai a sztorinak. Egy lenyalt hajú, sima modorú bérgyilkos vagyok a történetben. Ilyet még nem is játszottam. Érzelmeknek a legapróbb jelét sem látni az arcán. Minden flottul működik körülötte.

A nyelv nem okozott gondot?

Azért nem, mert az én drága szüleim időben kitalálták, hogy meg kell tanulnom egy idegen nyelvet, és Kazincbarcikán, ahol laktunk, beírattak angolra.

Volt már rá példa, hogy egy készülő produkció szereplőválogatására mindkettőjüket behívták?

Igen, egy BBC-sorozatba. Magyarul is, angolul is meg kellett tanulni a jelenetet. Valahogy nem vettem komolyan. Éreztem is, hogy ez igazából nem az én szerepem. Nem is kerültem be a filmbe. Dorka igen. Ő komoly feladatot kapott benne. Kivételes tehetségű színésznő.

Mi volt a legrázósabb, legveszélyesebb jelenet, amelynek mindketten részesei voltak?

A Víkend – veszi át a szót Dorka. – Másfél éves volt a kisfiunk, én még szoptattam. A forgatás idején is. Lengyel Tamással volt egy érzéki jelenetünk. Szerintem ez neki is örökre emlékezetes marad. Tudtuk, ha Somika felébred, nélkülem nem fog visszaaludni. Kornél anyukája próbált nyugtatni bennünket. Ne aggódjatok, én majd segítek! Csakhogy Somika éjjel egykor kinyitotta a szemét, s amikor mi reggel hatkor hazaértünk, még mindig ébren volt. A nagyikája pedig addigra teljesen kikészült. Nem maradt más megoldás: vittük magunkkal a forgatásra, hogy én majd visszaaltatom, ha felébred. Éjszaka egy csűrben vagy inkább istállóban vettük fel a szexjelenetet Tamással. Kornél a közelben őrizte Somika álmát. Az autós székben, az ágynak támasztva aludt mellette a gyerek, ahogy a kocsiból kivettük. Én meg végeztem a dolgomat Tamással, és vártam, hogy mikor rohan be valaki, hogy gyere szoptatni! Le a kalappal Mátyássy Áron előtt. Nagyon kevés rendező vállal be egy ilyen helyzetet.

Amikor végzett, testdublőr vette át a szerepét – árulja el Kornél. – A hölgynek egyébként lószőrallergiája volt, mint utóbb kiderült. A legveszélyesebb helyzetünk is ehhez a filmhez kötődik. Dorkát le kellett löknöm egy szakadék széléről. Este lejátszottam az előadást Budapesten, a Királyhágón keresztül kivittek Erdélybe, de ötven percnél többet nem aludtam, amikor szóltak, hogy indulás! A bázis és a forgatás helyszíne között egy óra járás volt. Komoly túra. Mire odaértünk, lüktettek a lábizmaim. Tessék, itt a sziklafal! – mutatták meg, hol zajlik a jelenet. Száz méter magasról néztünk a mélybe. Lent, alattunk három hegyimentő kikötözve, hogy ha valaki megcsúszik, elkapják. Egész nap ezen a jeleneten dolgoztunk. A végén fordulatból kellett volna zokognom. Nem ment. Olyan szinten voltam már fáradt, hogy sírni sem tudtam.

Dorka Berlinben is többször dolgozik. Nemrég A tárgyalás című játékfilmben kapott komoly szerepet.

Lát még maga előtt nyelvi akadályokat?

Más a közegem itthon és más a németeknél – válaszolja. – Az itthoni stábban mindenkit ismerek. Más a kreditem. Tudják, ki az anyukám, ki az apukám, ki a férjem. Ettől valószínűleg én is lazább vagyok eggyel. Nem a színészetem lazább, hanem én magam kerülök más állapotba attól, hogy nem kell percenként bizonyítanom, hogy mindent értek, amit a rendező, az operatőr és a partnerem mond. A növények sem nőnek ugyanúgy mindenhol, mondta egy berlini barátom mamája. Csodálkoznak is a német ismerőseim, ha eljönnek Budapestre. Itthon magabiztosabb, öntudatosabb vagyok. Kint még mindig él bennem a gyanú, hogy félreértek valamit. Pedig már rég nem. Egyébként itthon is mindig más voltam. A bőrszínem miatt. Már az általános iskolában is megkérdezték tőlem, hogy honnan jöttem. Én tudom, mi a másság. Ezzel élek. Gyerekként sok bántás ért emiatt. A főiskolán már egzotikus szépségnek tartottak

m önmagát kergette egy életen át. Boldog volt azzal a férfival, akivel élt, szerette magát, a testét, a művészetét. Színészként is nagyon jó volt.

Mikor is indult el Budapestről Berlinbe?

Huszonhárom éve.

Ma, a sokadik német filmje után hogyan fogadják a németek?

Óvatosan teszik fel a kérdést, hogy vajon én is része vagyok-e az itthoni rendszernek? De nem verem a mellemet, nem mondok olyat, hogy engem itthon üldöznek. Ezt a kártyát én nem veszem elő. Nagyon bonyolult a helyzet. Húsz évvel ezelőtt Berlinben még azzal fogadtak, hogy jaj, Esterházy Péter, jaj, Kertész Imre! Ma azt kérdezik: Te itt élsz Berlinben? Nem, Budapesten, mondom.

Eszembe jutott az Érzékek iskolája, amelyet Esterházy Péter regénye nyomán Sólyom András rendezett a kilencvenes évek közepén. Kaszás Attila és Udvaros Dorottya partnere a filmben. Akkor még főiskolás volt, mégis profi módon oldott meg jó néhány rázós jelenetet a húszéves cigánylány, Csokonai Lili szerepében.

Pedig akkoriban még nem volt koordinátora az intim jeleneteknek. Csináljátok, aztán lesz, ami lesz! Körülbelül ez volt az irányvonal. A forgatókönyvből azt sem olvastam ki, hogy hol kell majd mezítelenül játszanom. Volt is egy jelenet, amikor teljesen leblokkoltam. A rendező azt kérte tőlem, hogy üljek félmeztelenül. Addigra nagyon elfáradtam. Van, amit megteszel a szakmádért, de van, amit már nem. Azon a napon azt éreztem, hogy megint egy jelenet, amelyről nem volt szó. Attila segített. Bejött a derekára tekert törülközővel, a szerepünk szerint veszekedni kezdtünk, mérgében lerántotta magáról a törülközőt, és a földhöz vágta. Én meg ott ültem mezítelenül, de háttal a kamerának.

A német rendezők hogyan viszonyulnak a meztelenséghez?

A német színházban néha mezítelenül szaladgálnak a színészek. Ha a nő vetkőzik, az erotika, ha a férfi, az politika.

Láttam én már olyan nőt vetkőzni, hogy az politika volt – dupláz rá Kornél.

Szabadúszóként, színházban talán könnyebb kimondani, hogy ezt még bevállalom, de többre nem vagyok hajlandó. Vagy ez is máshogy működik?

Kornél szerint:

Az a nehéz a szabadúszásban, hogy ha valamire azt mondod, hogy nem, mert már elfáradtam, és szeretnék feltöltődni, nem tudom, mikor jön a következő munka, amire már igent mondok. Lehet, hogy fut a szekér, de hajtani kell a lovakat, amíg van bennük erő.

Most egy kicsit nyugodtabb időszak van mögöttünk – állapítja meg Dorka. – Együtt tudtunk lenni a gyerekekkel. Időnként még színházba is eljutunk. Kornélnak a zene is fontos. Ő ezen a téren is nagyon képzett. Fantasztikus hallása van. Én csak ámulok és bámulok. Operát kellene rendeznie. Azt kevesen tudnak. Régóta biztatom őt, hogy induljon el ezen az úton.

Nekem a zenélés tényleg nagyon fontos – jegyzi meg Kornél. – Tornóczky Ferenctől, aki az elmúlt évtizedekben több nagy nevű zenésszel működött együtt, jó alapokat kaptam a dzsesszgitározáshoz. Somika, a fiunk remekül dobol. Együtt jól megy nekünk.

És Dorka? Csatlakozik valamivel?

Nekem időnként csendre van szükségem. Nálunk mindenki folyamatosan beszél. Magas a hangszint. Kornél gitározik, Áronka, a kisebbik fiunk a játékaival ad ki mindenféle hangokat, Somika valamilyen filmről mesél, én meg azt érzem, hogy mindjárt megbolondulok. Ezt orvosolni kell. Bevezetem majd, hogy időnként elmegyek otthonról. Teszek egy kört kocsival, attól talán megnyugszik az idegrendszerem. Nem sima idegesség ez. Egyszerűen bezsibbad az agyam.

Nekem is igényem van a csendre – közli Kornél. – Akkor lehet, hogy majd én is kerülök egyet a városban.

Esetleg a kert… merem tanácsolni.

Nálunk minden úgy van kitalálva, hogy ne kelljen kertészkedni, ugye, Kornél? Csak a füvet kell lenyírni, és kész. A virágokhoz nem kell nyúlni. Azok nyílnak és elvirágoznak.