Futni mentem, nem haladni

A történet egy finoman szólva is diszfunkcionális család köré épül. Az özvegy Vera (Udvaros Dorottya) ráveszi felnőtt lányait, hogy segítsenek neki kipipálni az utolsó pontot megboldogult apjuk bakancslistáján: lefutni a maratont. A három nőnek azonban épp eléggé meggyűlik a baja magánéleti konfliktusaikkal, melyek kiszámítható módon csak tovább mélyülnek a megterhelő családi akció mellett.

A napos oldal

A Futni mentem pörgős és vicces film, már ha vevők vagyunk a Valami Amerikát idéző, egyaránt infantilis és felnőttes humorára. A legtöbben nyilván azok, elvégre nem véletlenül lett kasszasiker Herendi Gábor vígjáték-trilógiája. A szereplők ezúttal is jellegzetesek; extrémek ugyan, de hatásosan vannak eljátszva, és a legváltozatosabban frappáns szituációkba keverednek. A film végig remek ritmusban folyik, a látványvilága kellemesen színes, a romantikus jelenetei pedig csak mérsékelten nyálasak. Hamisítatlan közönségbarát szórakozás, ha ugyan kissé klisés is – jó eséllyel az ötödik percben tudni fogjuk, hogyan ér majd véget, mégis örülni fogunk, amikor végre megtörténik. A történet legjobb tulajdonsága talán az, hogy azokat is leköti, akiknek nem kifejezetten tetszik, ami mindenképp pluszpont egy családi filmnél.

A sötét oldal

A gond ellenben az, hogy az összképet csak akkor lehet igazán élvezni, ha túl tudunk lendülni a film idejétmúlt, fekete-fehér értékrendjén. Egy olyan világon, ahol a nők élettársi kapcsolata komolyan vehetetlen, ha nincs jegygyűrű az ujjukon. Ahol ezek az élettársak semmit nem beszélnek meg egymással, helyette csak csipkelődnek és durcáskodnak. Ahol a férfiak egyedüli dolga, hogy a kanapén üljenek, és „fiús” dolgokkal foglalkozzanak, mint a sport. És ahol a toxikus viszonyok rendben vannak, amíg párkapcsolatként, nem pedig alkalmi együttlétként jelennek meg (bár utóbbi esetben is inkább a nő szégyene, hogy „kurvul”). Én sajnos nem tudtam. Mármint túltenni magam mindezen. Számomra a film egyetlen őszinte pillanata az volt, amikor az egyik lány kendőzetlenül megmondta az érzelmileg zsaroló, kotnyeleskedő anyjának, hogy miatta van szétesve az egész család. Értékeltem volna, ha ez végül vezet is valamiféle tanulsághoz – így sajnos nem vagyok benne biztos, hogy a film valóban elítélendőnek tartja-e azokat a viselkedésformákat, amiket akként prezentál. A megoldásukban ugyanis nem tűnik túl érdekeltnek.

A Futni mentem 20 éve is megjelenhetett volna. Emiatt persze sokaknak felhőtlen, nosztalgikus szórakozás lesz majd, ezt pedig senkitől sem akarom elvenni. Sőt, velük együtt örülök, hogy ez a film került a csúcsra „a többi” helyett. De valahol azt kívánom, bár más is futhatott volna a helyezésért.