Filmfesztivál Budapesten – premier előtt vetítik az év legnagyobb filmjeit

d

Idén rendeznek másodszor nemzetközi filmfesztivált a magyar fővárosban, ahol jóval a premierdátum előtt megtekinthetőek lesznek az év legnagyobb filmjei.

Ahogy tavaly, október 25. és november 2. között idén is a budapesti Corvin moziban kap helyet a BIFF (Budapest International Film Festival). A filmfesztivál vetítései nyilvánosak, az előadásokra szabadon vásárolhatóak a jegyek – a helyeket rendszerint érkezési sorrendben lehet elfoglalni, szabadon.

A fesztivál különféle filmklasszikusok és tematikus vetítések mellett az év legsikeresebb fesztiválfilmjeinek is otthont ad, melyeket jóval a hazai premier előtt tekinthetnek meg a látogatók. Tavaly például hónapokkal a januári premier előtt vetítették A brutalistát.

Idén nézhető lesz egyebek mellett Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása, Jennifer Lawrence Die My Love című pszichodrámája a Cannes-i Filmfesztiválról, illetve az Arany Pálma-győztes It Was Just an Accident is. A programban emellett olyan filmek is helyet kapnak, mint Dwayne Johnson sportfilmje, a Velencei Filmfesztiválon díjazott Zúzógép, vagy az Oscar-díjas Chloé Zhao új könyvadaptációja, a Hamnet.

A fesztiválon debütál majd közönségtalálkozóval együtt a Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című dokumentumfilm-sorozat is a közkedvelt magyar rapper karrierjéről.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?