Fegya, avagy a klezmer varázsa

Fegya. Csak így, egyszerűen. Amúgy: Jávori Ferenc. Van, aki így nem is ismeri, csupán a becenevén. Az viszont önmagánál sokkal többet jelent. Zenét is, együttélést is. Több kárpátaljai nemzetiség örömét és fájdalmát, népdalvilágát, varázsos erejű muzsikáját. Ezt tudja, ezt képviseli, ezt viszi koncerttermekbe, színházakba, templomokba, zsinagógákba a munkácsi születésű klezmerember, akivel Balogh Gyula beszélget lebilincselően, jó nagyokat Fegya – A klezmer varázsa című könyvében.

Ott, ahol a Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész és zeneszerző született, ahol zsidó, cigány és más kárpátaljai nemzetiség élt együtt, több nyelven beszéltek az emberek, és nem csak ismerték, tisztelték is egymás szokásait, ünnepeit.

Szabó István, a Mephisto Oscar-díjas rendezője meséli rögtön a könyv elején:

„Az öreg Mendelovics bácsi halála után szeretne bejutni a mennyországba. A mennyország kapujában álló őrangyal kérdéseket tesz fel neki.

– Hol született?
– Az Osztrák–Magyar Monarchiában.
– Hol járt iskolába?
– Magyarországon.
– Hol kezdett dolgozni?
– Szlovákiában.
– Hol ment nyugdíjba?
– A Szovjetunióban.
– Hol halt meg?
– Ukrajnában.
– Na, jó ember, maga elég sokat utazgatott! – így az őrangyal.
– Én, kérem? Én egész életemben ki sem mozdultam a falumból.

No, ilyen a Jávori Fegya zenéje.”

Jakubovics (később majd Jávori) Ferenc a holokauszt után, 1946-ban jött a világra. Izgalmas volt az élet a második világháború előtt Munkácson, meséli.

„Trianon után bejöttek a csehek, minden megváltozott. 1938-ig az a közeg egy valóságos Kánaánt jelentett az ottani zsidóságnak, a lakosság ötven százaléka zsidó származású volt. A városban voltak zsidó iskolák, zsinagóga és egy fantasztikus rabbi, akit csodarabbinak hívtak. Kiderült, hogy a mi remek írónknak, Spiró Györgynek a rokona. Minden zsidó megfordult nála, ha valamilyen problémája volt. Édesapám is kért tőle tanácsot. A papám sokat mesélt arról, hogy mekkora hatással volt a rabbi a zsidóságra.”

Nem tartott sokáig a munkácsi jólét. Előbb az édesapja szakadt el a családtól, amikor 1943-ban a Don-kanyarba vitték munkaszolgálatra, rá egy évre az édesanyját hurcolták el Auschwitzba. Magyar csendőrök kísérték, és másokkal együtt disznókkal teli vagonokban szállították lágerbe. Mindkét szülő túlélte a borzalmakat. 1945. január végén szabadultak.

Sok mindent érint kérdéseivel Balogh Gyula. Még a legfantasztikusabb zsidó ételekre is kitér. Közülük az egyik: a gefilte Fisch, vagyis a töltött hal. Fegya édesanyja és a nagynénikék is egy életre megtanulták a receptjét.

„Kezükben volt a csoda – így a zenész –, mert fantasztikus ételeket tudtak készíteni. Még most is visszasírom azt a korszakot. A húgom, aki Amerikában él, még rendelkezik ezzel a tudással. Ha olyan finomakat akarok enni, mint amit édesanyám csinált, akkor felülök a repülőgépre, utazom tizenegy órát, és amikor megérkezek Los Angelesbe, az asztalon már vár engem a csólent.” Vagyis a sólet.

Zorán: „Megérintett a szöveg”

Zorán felkérésére is komponált egy dalt. Szövegét Dusán írta. Esküvő lett a dal címe.

„Nagyon örültem a dalnak – mondja Zorán Sztevanovity, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes. – Megérintett a szöveg, benne egy kitalált, de igaz élet, gyönyörű a zene. Sokan mondhatják, hogy olyan, mintha rólam szólna. Fegya eljött hozzám, mondtam neki, hogy nincs sok időm, másfél óra múlva indulnom kell, aztán négy órán át beszélgettünk. Ez a dal lett az eredménye. Tompos Kátyával énekeltük. Nem tudom, melyikünk ismerte őt előbb, Fegya vagy én, de ez az első, és sajnos már az utolsó dalom vele. A szláv lélek üt át a dallamon, a Fegya-féle melódián, Dusán meg hozta a maga szlávságát. Anyai ágon Kátya orosz volt, én szerb vagyok, így maximálisan közel álltunk egymáshoz. A lelke, a hangja, a habitusa azonnal megfogott. Inspiráló volt számomra. Nem szoktam szlávokkal sűrűn duettezni. Mostani érzésem szerint nincs is szándékomban másvalakivel énekelni az Esküvőt. Ez a dal örökre Kátyához köt. A klezmert pedig mindig is szerettem. Nehezen tudnám meghatározni, hogy miért. Egyszerűen hallgatni is, énekelni is jó az ilyenfajta zenét.”

Gyerekként valóságos szeretetoázisban élt Jakubovicsék fia. A nagy zsidó ünnepek alkalmával majdnem húszan ülték körül az asztalt. Tizenöt-tizenhat éves korában hallotta először édesapja megrázó történeteit. Például azt, amikor a Don-kanyarból gyalogolt hazafelé két barátjával, és a kétezer kilométerből már csak százhetven volt hátra, amikor az oroszok letartóztatták, és egy pincébe zárták őket, mivel magyar katonai egyenruhát viseltek. Közölték velük, hogy reggel mindegyiküket kivégzik. Ablak nem volt a pincén, csupán vasrács. Három tiszt beszélgetett kint, a pince fölött. Közülük az egyik tudott jiddisül. Neki szólt az édesapa, hogy ők zsidók. Ezek nem magyarok, kiabálta aztán a tiszt, hanem zsidók, és azon nyomban szabadon bocsáttatta őket. De van egy másik, idevágó története is. Hatszáz, tífusszal megfertőzött zsidót egy istállóba tereltek, amit aztán felgyújtottak a katonák. Amikor a foglyok ki akartak törni, a magyar katonák mindegyikükkel végeztek.

Zenei pályáját Fegya a munkácsi zeneiskolában kezdte, majd az ungvári konzervatóriumban folytatta, ahol hegedülni tanult. Jól átgondolta a család. Ha menekülniük kellett volna, ezt a hangszert a hóna alá csapva vihette volna magával.

A klezmer, a közép-európai askenázik hagyományos zenéje születésétől fogva érdekelte. Pár órával azután ugyanis, hogy Jakubovics Fjodor Jakovlevics néven világra jött, az egyik nagybácsija odahívta a házuk ablakához Galambosi Gyulát, a helybéli cigányprímást, aki elkezdett zsidó dalokat játszani. Később tőle sajátította el a klezmer alapjait. A drohobicsi Zeneművészeti Egyetem hegedű tanszakára járt, de zongorázni is tanult.

Már zenekara volt, orosz, ukrán és magyar nyelven játszottak, átdolgozott kárpátaljai népdalokat, amikor a szüleivel együtt beadta az áttelepülési kérelmét Magyarországra. Bekerült az Operettszínházba, a József Attila Színházba, hegedült és zongorázott a zenekari árokban. Aztán alapított egy dixielandzenekart, és megalakította a Budapest Klezmer Bandet.

A színházi lavina a Hegedűs a háztetőnnel indult el. Madách Színház, élőben játszik a zenekarával. Jött két film is. Egy francia, a Se souvenir des Belles Choses és egy amerikai, a The Survivor. Előbbinek ő a zeneszerzője, utóbbiban egy kávéházi jelenetben zongorázik. Később egybeolvasztja a klezmert a tánccal. Zenét ír a Győri Balettnek. Purim, avagy a sorsvetés. Egy bibliai történet, amelyhez tökéletesen illik a klezmer. Vendégszereplések hosszú sora Oslótól New Yorkig. Müller Péter Sziámival himnuszt komponál Az Élet Menete Alapítvány felkérésére Soha többé Soa címmel.

Menyasszonytánc, Gettó, Lévy Story – A farmerkirály. Mind a három előadás zenéjét ő szerezte.

És nincs megállás. Fegya nem hagyja abba. Ne is hagyja. Van mit és miért folytatnia.