F1: Száguldásból jeles

Sonny Hayes (Brad Pitt) egykor a motorsport csúcsán volt, vagy legalábbis szeretett volna ott lenni, attól függően, kit kérdezünk. Most azonban lehetősége nyílik feltámadni hamvaiból, amikor egy régi barátja visszahívja a Forma–1 világába. A siker útjában most már csak túlbuzgó, fiatal csapattársa (Damson Idris), valamint saját életveszélyes stratégiái állnak.

Az aszfalt királyai

Az F1 pörgős film, ami talán senkit nem lep meg. Repesztenek az autók, pattognak a dialógusok, és a cselekmény is olyan fordulatszámon pörög, hogy még az eleve terjengős 150 perces játékidőnél is hosszabbnak érződik. Szerencsére Kosinski mestere a ritmusnak, így az összkép ritkán válik unalmassá. Testközelből élhetjük át a történet középpontjában álló futamokat, a saját bőrünkön (vagy moziszékünkön) érezve minden motorbúgást, minden intenzív kanyart és minden elmulasztott lehetőséget. Az egész élményt felturbózza, hogy amit látunk, az nem csak játék az érzékekkel, a színészek és a kamerák valóban ott „ültek” a volán mögött, és minket is felhívnak a forró aszfaltra. A profi hangkeverés, Hans Zimmer hatásos, dübörgő zenéje, valamint a kommentátorok okos használata pedig veterán karmesterként vezényelnek végig a hektikus történéseken, még akkor is, ha korábban sosem láttunk (vagy vészeltünk át ébren) Forma–1-futamot.

Hajsza a győzelemért

Akit viszont az akció és a száguldás nem nyűgöz le, annak az F1 meglehetősen felszínes élmény lesz. Bár a versenyeket frappáns, a Top Gun lendületét idéző párbeszédek és konfliktusok kapcsolják össze, maguk a szereplők és belső utazásaik sosem mélyülnek el igazán. Az összes színészveterán meggyőző a szerepében, de inkább karizmát és klasszikus, akcióhősi sármot sugároznak, mintsem drámát. Kosinski inkább azzal akar lenyűgözni, hogy mennyire sebes, hangos és látványos helyzetekbe tudja keverni ezeket a figurákat. Ha erre vevők vagyunk, akkor a film talán legnagyobb erőssége is ez lesz – hogy ráérős játékideje alatt szép lassan beszippant a győzelmet centiről centire felépítő mechanikusok, menedzserek és pilóták csapatdinamikájába. Sikerül elérnie, hogy ha a főszereplők jellemfejlődései nem is indítanak meg, a győzelmeiket és kudarcaikat képtelenek legyünk nem munkatársi empátiával ünnepelni vagy gyászolni.

Totál turbó

Az F1 kissé tovább marad, mint ameddig szívesen látjuk, és egy ponton egymás után kétszer is elsüti ugyanazt a fordulatot, ami kissé amatőr hatást kelt. De hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem szegezett a székhez, és nem pumpált tele adrenalinnal. Az a fajta zsigeri, katartikus moziélmény, amit manapság a legtöbben csak sci-fibe vagy fantasyba mernek csomagolni. Nem érdemes kihagyni!