Epstein hálójában: a volt szlovák külügyminiszter is belegabalyodott

1

Egykor a kegyeit keresték, ma mindenki el akar határolódni tőle. A nagyhatalmú amerikai milliárdos és szexuális ragadozó, Jeffrey Epstein még halála után is életeket befolyásol, fényes karriereket képes romba dönteni. A vele ápolt barátság miatt erkölcsileg megbukott András brit herceg, Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter és folytonos magyarázkodásra kényszerül Donald Trump elnök is. De ki hitte volna, hogy Miroslav Lajčák szlovák diplomata, volt külügyminiszter is ebbe a társaságba tartozott?

Ki volt Jeffrey Epstein?
Epsteint azzal vádolták, hogy az amerikai Virgin-szigeteken található hírhedt Little Saint James magánszigetén tartott partikon amerikai és külföldi vállalkozóknak, törvényhozóknak, sztároknak, sőt arisztokratáknak közvetített szexuális partnereket, nemegyszer kiskorúakat is.
A világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei közül sokan részt vettek Epstein partijain, köztük Trump, Elon Musk, az egykori András herceg, Bill Gates, Bill Clinton és mások, akik mindannyian tagadták, hogy ezeken a társasági összejöveteleken bármi rosszat tettek volna.


Epstein bűncselekményei 2005-ben kezdtek nyilvánosságra kerülni az amerikai sajtóban, majd egy évvel később prostitúcióra való felbujtás miatt emeltek vádat ellene.

 Ezután lassan szorulni kezdett a hurok Epstein körül, egyre több áldozata kezdett nyilatkozni névtelenül az amerikai sajtónak, majd 2009-ben, akkor még „Jane Doe No. 102” néven, Virginia Giuffre indított ellene polgári keresetet szexuális visszaélés és emberkereskedelem miatt. Az ügy vádemelés nélkül zárult; Epstein 500 ezer dollárt fizetett ki Virginia Giuffre-nek azért, hogy „örökre elengedi nemcsak Epsteint, hanem bármely más személyt vagy entitást, akit potenciális alperesként fel lehetett volna sorolni”.

2

András, a legnagyobb balek
A peren kívüli megállapodás ellenére Virginia Giuffre 2011. márciusában nyilatkozott a Mail on Sunday lapnak, hogy Jeffrey Epstein és párja, Ghislaine Maxwell szexkereskedést folytattak, és őt is kiközvetítették férfiaknak. Ekkor mondta el először azt is, hogy 2001-ben, 17 éves korában szexre kényszerítették András yorki herceggel. A brit királyi sarj ugyan mindent tagadott, csakhogy nyilvánosságra került egy fotó, amelyen Epstein társaságában átöleli a tinédzserkorú Virginia derekát.

Miután 2019-ben egy botrányos BBC-interjúban magára húzta a vizes lepedőt, és nem hogy az ártatlanságát nem sikerült bizonyítania, de még gyanúsabbnak tűnt, András több mint 12 millió fontot fizetett ki Giuffre-nak a hallgatásért.


Jeffrey Epsteint 2019 júliusában letartóztatták, és a börtönben öngyilkosságot követett el. A botrány azonban tovább dagadt, és ezt az angol királyi család nem tűhette, ezért Andrást néhány hete megfosztották minden címétől, rangjától és előjogától, vagyis kizárták köreikből.



 

3

 

Trump tudott a lányokról
Civil politikai körökben nem ennyire szigorú a mérce. Trump elnök, aki bizonyítottan szívélyes kapcsolatot ápolt Epsteinnel, sokáig hárított. Csakhogy az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága nyilvánosságra hozott mintegy 20 ezer oldalnyi dokumentumot a hírhedt szexuális bűnöző ügyében.

 

Egy 2011-es levélben Epstein például úgy utalt Trumpra, hogy: „kutya, amely nem ugat” – vagyis tud a történtekről, de hallgat. Ugyanebben az üzenetben megemlíti, hogy Trump órákat töltött egyedül Virginia Giuffre-rel. 

A lány korábban Donald Trump birtokán, a Mar-a-Lago fürdőrészlegén dolgozott, ahol megismerkedett Maxwell-lel. Virginia Giuffre idén áprilisban, 41 évesen öngyilkosságot követett el.
Bár a mostanáig közzétett dokumentumok alapján Trump nem tartozott Epstein ügyfelei közé, a levelezésekből kiderül: tudhatott a fiatalkorú lányok toborzásáról. Egy 2019-es e-mailben Epstein arról ír, hogy Trump megkérte Ghislaine Maxwellt, Epstein élettársát és toborzóját, hogy ne vegyen fel több fiatalt a floridai Mar-a-Lago üdülőkomplexumba. „Természetesen tudott a lányokról, hiszen ezért kérte Ghislaine-t, hogy hagyja abba” – írta Epstein. Trump váltig állítja, nem tudott Epstein ügyeiről, ez azonban ellentmond egy 2002-es interjújának, ahol így nyilatkozott: „(Jeffrey) nagyszerű fickó. Azt mondják, szereti a gyönyörű nőket – csakúgy, mint én. Sok esetben ezek a nők fiatalok. Nem kétséges, hogy Jeffrey élvezi az életet.”

Mennyi szenny tapad Donaldhoz?
Lehet, hogy Epstein is remek fickónak tartotta Donald Trumpot, de ez nem akadályozta abban, hogy kompromittáló információkat gyűjtsön róla. „Tudom, mennyi szenny tapad Donaldhoz” – írta 2018-ban egyik e-mailjében.


A kiszivárgott levelek új lendületet adtak a kongresszusi vizsgálatoknak, és Donald Trump végül arra kényszerült, hogy beadja a derekát, mert egyre több republikánus képviselő is az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát követelte. 

A kongresszus megszavazta, és november 20-án Donald Trump aláírta a Jeffrey Epstein elítélt szexuális bűnöző ügyének aktáinak kiadását jóváhagyó törvényt.


Bizonyos kivételek azonban továbbra is érvényesek. A jogszabály kimondja, hogy az igazságügyi minisztérium visszatarthatja az áldozatokra vonatkozó, személyazonosításra alkalmas információkat, a gyermekek szexuális zaklatásáról szóló anyagokat, valamint azokat az információkat, amelyeket a kormányzat nemzetvédelmi vagy külpolitikai okokból minősítettnek tekint. Az ügyet vizsgáló szövetségi bíró szerint az egész Epstein-dokumentáció több mint 300 gigabyte anyagot tartalmaz – ezen kívül tömérdek papíralapú dokumentumot, fényképet és hangfelvételt.



 

4

Miro, Epstein barátja
Mostanra mindenki, aki valaha baráti kapcsolatokat ápolt a szexuális ragadozó Epsteinnel, kompromittálódott. Ebbe a nemzetközi mezőnybe tartozik Miroslav Lajčák szlovák diplomata, volt külügyminiszter, Robert Fico nemzetbiztonsági tanácsadója is.


Az egyik, 2018. március 15-én kelt e-mail tanúsága szerint Epstein aznap esti találkozót egyeztetett Steve Bannonnal – Donald Trump egykori főtanácsadójával. Az üzenetben Epstein több pontban sorolja terveit, és a második pontban „Miro Lajčákot” is megemlíti, megjegyezve, hogy „Szlovákiában éppen bukik a kormány”.


Andrej Kiska államfő ezen a napon mentette fel Robert Fico kormányát, válaszul a Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása után kirobbant országos tiltakozásokra.
Bár a nyilvánosságra hozott e-mailekben ki van takarva a neve, a szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy Epstein több alkalommal Steve Bannonnal is levelezett Lajčákról. Bannon korábban Trump tanácsadója volt, de az elnök 2017-ben kirúgta.
Bannon a levelezés idejében a „The Movement” nevű európai szélsőjobboldali-populista politikai projektjét igyekezett felfuttatni. Az egyik levélben Epstein Lajčákot ajánlotta neki, aki vezethetné az „európai projektjét”.



 

5

Bécsi és Palm Beach-i találkák
2019. március 20-án szerdán Epstein azt kérdezte e-mailben Bannontól, lenne-e kedve találkozni vele és Miróval pénteken vagy szombaton. Epstein az üzeneteiben rövidítéseket használt, és nem bajlódott a központozással; a következő Bannonnak küldött e-mailje azonban helyesírásilag rendben volt, szinte formális volt. Valószínű, hogy Lajčák üzenetét továbbította:
„Teljesen benne vagyok! Csak találkoznom kell a miniszterelnökkel 16:00-kor, így kora este Bécsben tudok lenni, úgy 18:00 körül. És fel tudom ajánlani a nagykövetem rezidenciáját, mint kellemes, csendes helyszínt. De természetesen bárhova kész vagyok elmenni.” Bannon azt válaszolta, hogy nem tud odaérni.


Egy másik üzenetben Epstein azt írja egy ismeretlen címzettnek, hogy „Miro Palm Beach-re jön” – a milliomosnak ott több villája is volt –, és a címzettet is arra biztatja, jöjjön ő is legalább egy napra, hogy Lajčákkal hármasban egyeztessenek a stratégiáról.


A szóban forgó e-mailekből az is kiderül, hogy Lajčák megvitatta Epsteinnel a külügyminiszteri posztról való távozását, amennyiben Szlovákia nem írja alá az ENSZ migrációs paktumát. „Ha megteszed, tedd nagystílűen” – tanácsolta neki Epstein. A milliárdos lobbizott is a szlovák diplomata érdekében, hogy a NATO főtitkár-helyettesének nevezzék ki; egy kapcsolatának felsorolta az addig betöltött tisztségeit, majd azt írta: „és ami a legfontosabb, barát”. Végül Lajčák nem szerezte meg a posztot, és nem indult a szlovákiai köztársasági elnökválasztáson sem, bár Epstein erre biztatta. Később az üzletember azt írta valakinek: „Miro ma köztársasági elnök lenne, ha hallgatott volna rám.”

6

Barátság vagy vakság?
Miroslav Lajčák azt állítja, csak társasági kapcsolatban volt Epsteinnel, úgy, mint sok más befolyásos emberrel, és nem tudott az üzelmeiről. Ez szinte elképzelhetetlen, mert bár igaz, hogy Epsteint csak 2019-ben tartóztatták le, de már 2005-ben vizsgálat indult ellene, miután egy édesanya bejelentette, hogy 14 éves lányát elvitték a milliárdos Palm Beach-i villájába. A rendőrség nyomozásához 2006-ban az FBI is csatlakozott, és kiderítette: Epstein rendszeresen és szervezetten zaklatott fiatal lányokat, köztük kiskorúakat.
A 2006 és 2007 közötti időszakban 17 tanú tett eskü alatt vallomást, és jelentős mennyiségű bizonyíték gyűlt össze, köztük fényképek is. A hatóságok 2007–2008-ban egy 53 oldalas szövetségi vádiratot készítettek elő. Ennek ellenére 2008-ban a bíróság szokatlanul enyhe ítéletet hozott: Epstein 18 hónap börtönt kapott, ám mindössze 13 hónap után szabadlábra került, ami széles körű felháborodást váltott ki.


Epstein neve tehát legalább 2006 óta nyilvánosan összefonódott a szexuális bűncselekmények gyanújával. Így amikor később, az évek során különböző közéleti szereplők kapcsolatba kerültek vele, személye már egyértelműen ellentmondásosnak számított. 

Az a kiszivárgott kommunikáció, amelyben Lajčák neve is felbukkan, 2018 márciusában zajlott. Ugyanebben az évben, novemberben a Miami Herald átfogó tényfeltáró sorozatot közölt, amely részletesen bemutatta Epstein tetteit és az áldozatok beszámolóit. Ha erről Lajčák nem tudott, az a külpolitikai tájékozottságát és szakmai képességeit illetően komoly kérdéseket vet fel. Ha tudott, akkor erkölcsi mércéjével van komolyabb gond is, mint hogy a Smer alázatos szolgája.

7

Epstein buktatta meg Ficót?
A legnagyobb kormánypárt egyelőre szokásához híven nem a lényeggel foglalkozik, hanem belpolitikai célokra próbálja használni a kiszivárgott e-maileket. Ľuboš Blaha, a Smer alelnöke és EP-képviselője egy videóban azt állította: „Jeffrey Epstein e-mailes kommunikációjában feltűnt annak a bizonyítéka, hogy az amerikaiak szervezték Robert Fico kormányának bukását 2018-ban”.
Blaha szerint ugyanis az akkori időszak egyik legbefolyásosabb politikusa a kormány tervezett bukásáról ír. Itt Steve Bannonra gondol, aki egyrészt nem volt sosem politikus, nem viselt választott tisztséget, ráadásul 2017 óta Donald Trump tanácsadója sem volt, kiesett az elnök kegyeiből. Ráadásul nem is Bannon írta a kormány bukásáról, hanem Epstein írta Bannonnak, hogy Lajčák kormánya a héten meg fog bukni, ahogy tervben volt („his govt will fall this week – as planned”). Az e-mail-váltás március 15-én történt, Robert Fico 14-én mondott le.


Fico és a Smer ezek mögött eddig Soros Györgyöt sejtette, de most, hogy ő már kiöregedett a veszélyes ellenség szerepköréből, a kormányfő új magyarázatot talált 2018-as bukására.

 Be is jelentette, hogy újravizsgáltatná a Kuciak-ügyet, mert annak hátterében sejti az összeesküvést, amelyet Epstein szőtt ellene. Az, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadója, Miroslav Lajčák is bizalmasa volt Epsteinnek, láthatólag annyira nem zavarta, hogy azonnali leváltását sem tartotta indokoltnak. Mint ahogy az sem, hogy a volt külügyminiszternek sem morális, sem professzionális szempontból nem lett volna szabad olyan kétes hírű személlyel, mint Epstein kapcsolatot tartania. Lajčákot a személyes ambíciói vakították el, és paradox módon épp ezek okozzák, hogy a nemzetközi karrierjének vége – mert Fico tanácsadójának lenni ugyancsak sovány vigasz.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?